Nagyot szóló furmintok

Azzal a jól eső érzéssel kezdem a beszámolót, hogy nagy valószínűséggel tízből kilenc olvasó hallott már erről a furmintot népszerűsíteni hivatott kezdeményezésről és aki esetleg nem, az is biztosan hamarosan fog. Mert a „Furmint Február” egyre nagyobbat szól.

Tavaly indult útjára a hagyományalapító sorozat, és az ideit már muszáj volt nagyobb helyen megrendezni. Jelentősen nőtt a csatlakozó boltok, éttermek száma is, jó munkát végeznek a Vinoport-nál (nem is beszélve a szerintem közérdekű feladatról: lásd furmint népszerűsítése ).

A Vajdahunyadvár jól vizsgázott, a rendezés, helyválasztás kifogástalan volt: a ruhatár ingyenes (sorállás nélkül), a bérelhető pohár megfelelő (minősége miatt a díj is indokolt, így nincs az emberre kényszerítve a vásárlás), a bejutás zökkenőmentes. A helyszín tágas, impozáns, megfelelő ennyi embernek is, nagy a belmagasság, szellős az elrendezés. Nagyon kevés pulthoz nem lehetett „odaférni” és akkor is csak időlegesen. Mindenkivel lehetett beszélgeni, legalábbis fél hét körüli távozásomig biztosan. Ami nagyon jó volt még, hogy „rossz” bort gyakorlatilag nem találtam, minden tétel hibátlan és valami miatt érdekes, kóstolásra érdemes volt.

Jó volt látni, hogy feltűnt David Bird MW és Ron Wiegand MW (utóbbi hivatalból, mint Prácser Hajni/Erzsébet Pince férje) is. No meg jó volt látni Tarnóczi Zoltánt az Orsolya Pincétől és Szentesi Józsefet, stb. stb., szóval megmozgatta a boros társadalmat az esemény.

Fájó szívvel (és végül fizikailag szomjasan) köptem végig az estét, leginkább a tudásszomj és ismeretszerzés magasztos okán. [Már csak végigolvasva is elbódul az ember – a szerk.] Az értékelések, leírások a nagy terjedelmű anyag és az egy tételre rendelkezésre álló relatíve kevés idő miatt leginkább skimming jelleggel, mint benyomások közöltetnek, kéretik iránymutatás jelleggel figyelembe venni, nem túlzottan elkomolykodni. Besorolás szerint csökkenő sorrendben jönnek a borok, vagyis, ha úgy jobb, tetszési sorrendben írtam.

Szepsy Tokaji „Urbán” Furmint 2008

Elegánsan visszafogott, de komplex illatú bor: sokrétű, szálazni való, fiatal; aromatikája illatban és ízben is több rétegű (déli gyümölcsök és pikáns fűszeresség), még nagyon az útja elején jár. Személyes kedvenc.

Demeter Zoltán Veres 2008

Illata tipikusan a „nagy bor fiatalon” címszó alatt feltüntethető; hihetetlen tisztaság-letisztultság, harmónia, ugyanakkor már most legalább három hangszeren játszik: virágos, parfümös aromák mellett a fűszeresség és a talaj is ad egy szólamot. Az összetevők egyensúlyban érződnek, nem kell semmire hivatkozni, hogy mi miért nem olyan még mint kéne legyen, de most inni abszolút pedofília. Különlegessége, hogy reduktív. A végtelen lecsengés viszont jelzi, hogy alkotással van dolgunk.

Gizella Pince „Szil-völgy dűlő” Tokaji Furmint 2009

A Furmint Februáron debütáló bor, a pince egyre inkább rátalálni látszik a helyes útra; a bor egyszerre gazdag és légies, nagyon szép tartással bír: fajtajelleggel jól épít a löszös felső rétegű talaj jegyeire. A pincére korábban jellemzőnek talált déligyümölcsöket és krémességet itt könnyedebben, inkább virágos-kedves felhangokkal találjuk meg. A nap egyik legjobb bora és ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül. Személyes kedvenc.

Tokaj Pendits Krakó Furmint 2009

Az est számomra egyik legizgalmasabb bora: kalmopyrin és birsalmasajt, kesernye és dzsem, hűvösség és melegség, fajta és terroir. Vibráló, egyéniség, ráadásul csak kétezer forint körülre várható az ára. Személyes kedvenc.

Weinbau Wenzel Vogelsang 2008

Kb. 26 éves „alte reben” (öreg tőkékről), kiemelkedően tiszta és elegáns bor nagy potenciállal, szépen dolgozó savakkal, enyhén fűszeres és a terroirt jól közvetítő ízkép, kevéssé szól a gyümölcsösségről. Személyes kedvenc.

Szepsy Tokaji Furmint 2008

Az illat zöldfűszerekkel nyit, amint a mineralitás és érett gyümölcsösség fest alá; teste nagy de nem lehengerlő, sok és jó szerkezetű savval. Még fiatal.

Királyudvar Sec 2008

Péksütemény, kék szirmú virágok, nyiladozó champagne-jelleg, ugyanakkor a korty egzotikus gyümölcsöket, tengeri sót, füstöt mutat. Remek bor.

Lenkey Géza Korposd Tokaji Furmint 2007

Dűlőválogatás, amely illatában finom kerozinnal, tűzkővel, érett barackkal jelentkezik, mégis hűvös karakterű; a korty hosszú, közepesnél nagyobb testű, melegebb-gyümölcsösebb, határozott de nem rapid savakkal, hosszút elérő lecsengéssel. Személyes kedvenc.

Szt. Benedek Pincészet Tokaji Szt.Tamás Furmint 2008

2006-os elődjéhöz hasonló (fekete tea, vegetális aromák, szájban szikár határozottan minerális-gyógynövényes) karakterű ásványos, magas extraktú bor, de egy fokkal teltebb, élettelibb, mint idősebb társa. Személyes kedvenc.

Tokaj Nobilis Barakonyi Furmint 2009

Nagyon játékos, „feminin” bor, édesbe játszó akácos-őszibarackos, kis maradékcukorral, majd édesfűszeres jegyekkel. Mondhatni populáris, de kifinomultan. Jó savak tartják, lecsengésében is fenntartja a gyümölcsösséget, hosszú, tartalmas, mégis könnyed.

Barta „Öreg Király” Tokaji Furmint 2009

Feszes, tetszetős, komoly anyag pályája elején. Körte vezeti az ízeket elegáns ásványossággal kísérve, nem ül rá a hordó és a lecsengése szépen fordul át sokrétű gyümölcsösségbe.

Tornai Pincészet Apátsági Furmint 2008

Nagy testű, kissé krémes anyag amibe a hordós tannin is bejátszik, érett gyümölcsös karaktere mellett szépen jelennek meg az ásványok is.

Dorogi Testvérek Pincészete Tokaji Furmint 2008

Finom petrollal, érett körtével indít, közepesnél nagyobb testű, kissé fás-olajos bor, szép savakkal. Tetszett.

Tokaj Nobilis Birtokbor 2009

Szép szőlővirágos, elsődleges borízek, fűszeressek, technológiai tisztaság, légies, de megfelelően hosszú lecsengés.

Szt. Benedek Pincészet Tokaji Szt.Tamás Furmint 2006

Érett, érlelt aromák: menta, fekete tea, zöld szárú növények, szájban komoly tartású, szikár bor, mineralitása határozott, karakterében inkább gyógynövényekkel.

Karádi és Berger Tokaji Birtokfurmint 2008

Friss alma, acélosság, rengeteg ásvány, férfias-fémes, érett fehér húsú gyümölcsökkel.

Fekete Béla Somlói Furmint 2006

A pince helyzetét ismerve nehéz elhelyezni ma a sorban, nem csupán egyedi, főtt zöldséges-tűzköves, tengeri-fűszeres-sós-oxidatív iskolás egyedisége miatt, de azért is, mert valahogy jól esett. A kortyban pici bazsalikomos-kapros fűszeresség mutatkozik a főtt-vegetális jegyekkel támogatva. “Bölcs bor”, bár lecsengése lehetne hosszabb.

Balassa István „Nyulászó” Tokaji Furmint 2008

A dűlő narancssárga sziklás-agyagos talajáról magas koncentrációval; lehengerlően vastag, magas extrakttal, a zempléni tölgy (még) érezhető hatásával.

Lenkey Géza „10 hordó” Tokaji Birtokfurmint 2009

A birtokra jellemző egyedi, szikár karakter: vegetális, ásványos, ugyanakkor van benne egy hecsedlis-fehér ribiszkés karakter, ami már-már sillerre hajaz szerkezetileg. Ott van a borász kézjegyeként a tűzköves-kovásság, ami már „Az élet szép” házasítástól a nagy fehérekig minden borában megtalálható. Gazdag savkészletű, férfias bor.

Oremus Mandolás Furmint 2006

Szép tercier aromák, jó gyümölcsös alapokra megfelelően besimult hordfűszerek, savai kissé élesek voltak.

Oszvald Somlói Furmint 2008

A most megjelenő évjárat, tartályos erjesztéssel: erősen vegetális karakter, még fiatal-fiatalos savakkal, kesernyébe futó lecsengéssel.

Oremus Mandolás Furmint 2009

Zöldfűszerek, ásványok, vanília és némi élesztősség, nagyon friss.

Heidi Schröck (Ausztria) 2008

Teljesen száraz, technológiailag tiszta, érett és acélos, egyértelmű bor.

Fekete Béla Somlói Furmint 2007 hordóminta

Akácvirág nőtt a szigorú bazaltra, ami be van kenve kis sárgabarack-dzsemmel, azt hinnéd édes. Aztán szájban a meleg barackos aromák mögé zellerszár és még több bazalt zárkózik fel, kissé alkoholos lecsengése vastag olajú.

Tokaj Zöld Birtok Furmint 2009

A tarcali pincétől egy jó indítás: friss, kissé vékony és hegyes még, inkább vegetális, mint gyümölcsös, a hat hó battonage nem nyomta rá túlságosan a bélyegét és az ásványossága is felbukkanóban.

Kovács Nimród Winery Nagy-Eged Furmint 2009

Vanília és selyemcukor még mindig, megjelent egy kis gyógynövényesség a szeptemberi kóstolás óta; élesztős-szép, talán ha várunk vele a hordót legyőzi majd a talaj. A szép savszerkezet mindenképpen erre predesztinálja.

Patricius Tokaji Furmint 2008

Palackérett jegyek, már enyhe petrolosság is megjelent a citrusfélék mellett, némi érett körte.

Tornai Pincészet Nagy-Somlói Furmint 2008

Friss cirtus, vágott fű és füst jön az illatban, az ízképet a fanyar alma és kapor viszi, amit nagyon fickós, kissé összehúzó savak támasztanak meg.

Bodrog Borműhely Tokaji Furmint 2009

Hordós erjesztés, aztán másod-harmadtöltésű szerednyei hordókban érlelték (ez még kicsit dominálja az összképet), a körtés gyümölcsösséget kísérik a hordófűszerek, mögötte bontakozik egy florális vonal, valamint a Lapis dűlő ásványossága. Ha le tudja vetkőzni a hordót, szép lehet.

Heidi Schröck (Ausztria) 2007

8g maradékcukorral, érett és tiszta ízképpel, jó gyümölcsökkel, az osztrák borokra jellemző acélos savszerkezettel.

Patricius Tokaji Furmint 2009

Zöldalma, lime, hersegő és lendületes savak, friss-üdítő jelleg, semmi nehézkesség.

Dénes Hegybirtok Ság-hegyi Furmint 2009

Szüret október 17-18; zöldalma, pici gyógyfüves mineralitás, hűvös karakterű, inkább almás jegyekre építő bor, magas savakkal.

Dorogi Testvérek Pincészete Tokaji Furmint 2007

Erősebb fahasználat (nekem már kicsit sok is), a kamillás jegyeket alkoholos kesernye kíséri, tannin jól kiérezhető. A savérzet nem passzol. A 2008-as testvére egy nagyságrenddel jobb.

Pra-Vino Sipon (Szlovénia) 2009

Zöld színű bor a tengeri só és vegeta illatával, majd szájban édesbe hajló, primer aromákkal: szinte hársas-mézes behízelgés.

Összefoglalásul nem tudom, hogy tetszenie kellene, vagy fanyalogjak felette, de az biztos, hogy az összkép hihetetlenül eklektikus. Ha vakon kellett volna kóstolnia egy értő külföldinek egyáltalán nem biztos, hogy rájön, ugyanazt a fajtát kóstolja számtalan alkalommal. Még az egymástól néhány méterre dolgozó termelők (pl. Somló vagy Mád) borai között is olyan szakadék volt stílusban (de szerencsére nem igényességben!), hogy nem győztem kapkodni a fejem. Szokott lenni egy kis lamentálás azon is, hogy mennyire vagyunk jók vagy rosszak exportban, milyen a fajta nemzetközi megítélése. Az én véleményem az, hogy először is itthon kell eladjuk a bort: a magyar borivót (és bármi egyebeket ivót) kell igényességre szoktatni, igényes borokkal (furminttal) itatni, akkor el fog fogyni házon belül a készlet.

Minden vélemény számít!