Olaszok a Winebarban

A Winebar ismét nyitva a közönség előtt és bár a pozícionálás feltételezi, hogy a külföldi látogatókon is hangsúly van, Budapest egyik fontos boros helye, kiváló poharas kínálattal.

A tulajdonosok és a Perbacco! Kft. jó kapcsolatot ápolnak, immár harmadik alkalommal tartanak kóstolót olasz borokkal, mégpedig olyanokkal, amelyek itthon másutt nem igazán elérhetők (sőt, általában sem vagyunk túl jól ellátva Pugliából és Abruzzoból érkező szállítmányokkal). Ezen az estén egy Abbazia (Piemonte) Prosecco-val kezdtünk: sápadt színű bubisság, kellemesen zöldalmás-élesztős illatát szájban krémes hab és jó savak kísérik, lecsengésében is a citrusokra és zöld limera épít. Nekem megidézte a nyarat, ha tényleg olyan árban lesz, mint ami előzetesen be lett harangozva, a jövő év slágere lehet a kerti partikon.

Abruzzo régió Dél-Olaszországban helyezkedik el, de valójában az olasz csizma kellős közepén. Északról Marche, nyugaton és délnyugaton Lazio, délkeleten Molise, keleten pedig az Adriai-tenger határolja. A montepulciano szőlő nem keverendő a sangiovese alapú Vino nobile di Montepulciano-val (Montepulciano Montalcino-tól kb. 40 km-re helyezkedik el, a nyáron mindkét várost körbejártam és a beszámolóval sem leszek sokáig adós), bár ajánlott szőlőfajta Olaszország 95 tartományából 25-ben, talán ezen a vidéken a legjellemzőbb.

Egy fehéret kóstolunk először a régióból (Millesimato Bianco DOC 2007): illatát nagyon eluralta a hordó, a vanília mögött húsos barackot lehetett találni, ízében újra krémes vanília és tejkaramella (barikbarikbarik, ráadásul amcsi faérzet, akkor is, ha tudjuk, hogy nem az). Aki szereti az újvilági stílusú chardonnay-kat, azoknak ajánlom.

Egy 2009-es siller volt a következő tétel (Cerasuolo Montepulciano d’Abruzzo DOC 2009). Szájban félszáraz, alacsony savtartalommal és némi mineralitással. Kb. olyan volt, mint egy másfél-két éves savtompított merlot-siller a Szent György-hegyről. Illatában piros gyümölcsök, behízelgő szárazpróba (édes). Ezt két Montepulciano d’Abruzzo követte, a 2007-es reduktív technológiával készült: harsány gyümölcsössége illatában és a korty elején is domináns, azonban a hatalmas mennyiségű tanninhoz nem tudtak felnőni a savak. Magyar szájjal mérve ez is a merlot melegségét és gyümölcseit mutatta. A 2006-os riserva kis illatbizonytalansággal nyitott, aztán a toast felől a szilva irányába haladt, némi csokival (de nem tölgy-csokival) támogatva. Szájban az aszalt szilvához konyakmeggy társult, de itt vannak savak is szépen, úgyhogy ez a bor még egyszerűen csak fiatal, markáns-férfias jegyekkel.

Pugliával zártuk a sort (ez a zóna az olasz csizma sarka): a Thyrsos Primitivo di Manduria DOC 2007 neve utal a görög gyökerekre és az est legizgalmasabb kóstolása lett. Nyers portugieser-illattal nyitott, ami mögül lassan és odafigyeléssel kellett kihámozni a szép fűszereket, néhol már pinóra emlékeztető virágos-főtt gyümölcsös tónusokat. Szájban puha tannin, közepes test, kis alkoholédesség: talán nem adta azt az izgalmat, mint orrban, de kifejezetten tetszett. Végül egy 16-os alkoholú édes vörös (aleatico) került a pohárba. Ezzel sokakat meg lehetne viccelni, ha nem látnák a bor színét (ezért is tartok itthon a vendégeim sokkolására egy fekete Riedel-t): illata de facto muskotály, primer szőlőaromák, hárs és ribiszke, felületesen szagolva simán elmenne fehérnek. Szájban már nehéz konyakmeggy és friss ringlószilva, mindenképpen ételt kíván, mondjuk valamilyen vadat egy édesebb jellegű mártással, ahhoz biztosan nagyon ülne.

Klassz déli kalandozás volt, új színekkel a palettán. A borok hamarosan a Winebar polcain és poharaiban is elérhetőek lesznek. Érdemes lesz be-betévedni és a kínálatból csemegézni, felfedezni a borokat erről az izgalmas vidékről.

Minden vélemény számít!