SAP és 2011

A Somlói Apátsági Pince a borvidék egyik emblematikus borászata. A tulajdonos, Balogh Zoltán céltudatos somlai borgazda, harcos borblog kommentgerilla, aki egyik szerepében sem rejti véka alá karakán gondolatait. Interjút készítettünk Balogh Zoltánnal, és megkóstoltuk a 2011-es SAP borokat.

- Mutasd be néhány mondatban a pincét azoknak az olvasóknak, akik esetleg nem ismernék!

2001-ben ébresztettük fel Csipkerózsika-álmából az egykoron a Pannonhalmi Apátság birtokában levő több-száz éves pincét és telepítettük újra a pince körüli majdnem háromhektárnyi ültetvényt. Kicsiny csapatunk célja a termőhelyhez hű, a környezetért felelős módú szőlőművelés és borkészítés. Az ültetvényünket a lehető legtisztább módon, vegyszeres gyom és rovarirtás nélkül műveljük. A boraink pedig tölgyfahordókban spontán erjesztéssel, a kén és derítőszereken kívül más segédanyag hozzáadása nélkül születnek. Álmaink tökéletes somlói bora koncentrált, testes, gazdag és mentes minden kompromisszumtól.

- Milyen volt 2011 és 2012 a korábbi évjáratokkal is összevetve?

A szőlészeti munkák szempontjából a korábbi négyhez képest két kényelmes évjáratot tudhatunk magunk mögött. 2010-ben özönvíz, 2009-ben jégverés, 2008-ban lisztharmat, 2007 és 2006-ban pedig szélsőséges forróság nehezítette a dolgunkat. 2011-ben végre minden szempontból jó évjáratunk volt, idén pedig “csak” az elmúlt két év szárazsága okozott mennyiségi kiesést. Minőségi aggodalmaim nincsenek a 2011-es és a 2012-es borainkat illetőleg. Az, hogy az évjárathatás eredménye tetszeni fog-e a fogyasztóknak majd kiderül.

- Van-e újdonság a pincetechnológiát, borkészítést illetően a korábbi évjáratokhoz képest? Kényszerű váltás, vagy fejlődés?

Fiatal pincészetnek számítunk, az ültetvényeink túlnyomó része csak 8-10 éves. Emiatt évről évre egyre ismerjük ki a területeinket és a tőkék is fejlődnek, mondhatni tanulnak. A tőkefej-kialakítás, a zöldmunkák, a szükséges lombfelület kialakítása terén évről évre igyekszünk előre lépni. Radikális vagy kényszerű változásra szerencsére nem volt szükségünk. A szőlészeti és a borászati alapkoncepciónk lényegében változatlan a kezdetek óta. Koncentrált, testes, ízben és illatban gazdag és a termőhelyet hűen tükröző borokat akarunk palackozni. Ezek a célok alapvetően meghatározzák a tőketerhelést, a szüreti időpontot és a szőlőfeldolgozás technológiáját. Természetesen a feldolgozóhelységünk kialakítása, a hordókapacitás bővítése és néhány apró korrekció kevesebb oxidációt és tisztább borokat eredményez. Nálunk egy-egy hordó 2-3 éves iskolázás után kerül csak csatasorba. Mostanra már kialakult egy olyan hordópark a pincében, ami nagy szabadságot és játékteret is ad. Ha kell kisebb hordókat használunk, de ha az adott évjárat bora úgy kívánja akkor nagyobb hordókkal is tudunk dolgozni. A bőséges edénykapacitás azt is jelenti, hogy nem kell gyorsítanunk az erjedés, érés természetes folyamatát és nem kell idő előtt palackoznunk sem.

- Tudatos-e a stílusváltás a pincénél, amiről a borisszák beszélnek?

Stílusváltásról szó sincsen. Folyamatosan fejlődünk, tanulunk és ismerjük ki a kisebb teraszainkat, fajtáinkat és persze a hordóinkat. Egy hosszú út elején járunk, a technológiai korrekciók, finomítások természetesek. A szóbeszéddel ellentétben inkább arról van szó, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel és munkaerővel közelebb tudunk jutni ahhoz a borideálhoz amit tizenkét éve keresünk. Konkrét példával élve mostanra már nem fordul elő olyan, hogy egy-egy területen elszalad a szőlő cukorfoka és ha egy-egy teraszon mégis magasabb mustfokkal szüretelünk, akkor azt külön dolgozzuk fel és a palackozás előtti egalizáláskor döntjük el, hogy a fajtánként 3-4 lépcsős szüret fajtaborai milyen arányban kerüljenek bele a fogyasztóknak szánt borokba. De a beavatkozásmentes technológiai koncepcióhoz tartozó jelentősebb évjárathatás is félreértésre adhat okot. Az első forgalomba kerülő boraink (2006, 2007) alapvetően meleg, magas mustfokokat eredményező évjáratokból származtak, ezért sok fogyasztó a pincénk stílusához tartozónak érezhette a magas alkoholtartalmú, gyakran 30-35g/l cukormentes extraktú borainkat. Ezzel nincs is semmi baj. Szerintem egy forró évjáratban, amikor a szőlő vegetációs időszaka kivételesen hosszúra nyúlik és ideálisan meleg, napos ősszel ajándékoz meg a természet, akkor hitelesebb egy koncentrált, mint egy vékony bor.

- Miben látod Somló problémáit borvidéki szinten és országos összevetésben?

A Somló problémája lényegében az egész régió problémája. Napestig sorolhatnám, hogy egy élő, működő és gazdaságilag fejlődő borvidéknek mennyi feltétele lenne. Az olyan alapvető infrastrukturális hiányosságok mint a járható utak, vezetékes víz és csatorna, megbízható áramellátás mind ugyanúgy fékezik a borvidék fejlődését, ahogy a környékbeli településekét. Az idegenforgalmi szolgáltatások, mint szállás, éttermek, boltok hiánya de legalábbis elégtelensége pedig szinte elriasztja a turistákat, borbarátokat. Vannak persze olyan előremutató jelek, mint a Félúton borozó és borbolt megnyílása, a Kreinbacher birtok EU-s támogatások segítségével készülő útépítési projektjei, a Tornai birtokközpont fejlesztései és jó pár kistermelő által kialakított szálláslehetőségek. De ezek még messze nem elegendőek ahhoz, hogy olyan pörgés legyen a hegyen amit annak az adottságai megengednének. Abszurdum, hogy a devecseri, ajkai és más környékbeli települések kocsmáiban nem lehet korrekt somlói fröccsbort kapni. Ugyanazokat az olcsó tömegborokat árulják a helyi vendéglátók mint bárhol máshol az országban. Ez valahol egy óriási problémának a mutatója. A somlói bornak, bortermelésnek, szőlészetnek nincsen igazán becsülete a környéken. Mindenki tudja persze, hogy itt van a Somló-hegy, szinte minden családnak szegről-végről van valamilyen szőlője a hegyen, mégis nagyobb becsülete van elmenni Ajkára benzinkutasnak és áruházi polcfeltöltőnek, mint akár magasabb fizetésért szőlőmunkát végezni a hegyen. Ijesztő és a jövőre nézve nagyon aggasztó az, hogy alig lehet helyi munkaerőt találni. Egy vásárhelyi fiatal számára magától értetődőnek kellene lennie, hogy az egyik somlói birtokra szegődik el szőlőmunkásnak, nyaranként sorba kellene állnia az ajkai diákoknak az idénymunkákra. De sajnos egyelőre inkább ciki földtúró parasztnak lenni, mint büszkeség a világ egyik legnagyszerűbb borvidékén dolgozni. Ugyanígy régi vesszőparipám, hogy minden borvidék elsődleges piaca a környékbeli régió kell, hogy legyen. A kis családi pincészetek korrekt somlóiját kellene a környékbeli kocsmákban mérni. Az ajkai, veszprémi, pápai és más környékbeli városok éttermeiben a borlap első oldalán a somlói termelők borai kellene, hogy szerepeljenek. Minden vásárhelyi, ajkai lagzin somlói bort kellene innia a násznépnek, az ajkaiak születésnapján pedig somlói borral kellene koccintaniuk. Meggyőződésem, hogy nem a külföldi piacokra való exportálásban kellene látni a boldogulás útját, hanem a helyi borfogyasztói kultúrát kell rendbe rakni. Ez persze elképesztően sok és nehéz munka lesz.

- Jó-e a hegyközségi rendszer a Somlón, milyennek tartod a hegybírói-bizottsági bírálatot, ami alapján “Somlóinak” lehet nevezni egy bort?

Sok dolgunk nincsen a hegyközséggel sem pedig a bíráló bizottsággal, így igazán nem foglalkozom a kérdéssel, hogy jók-e avagy sem a helyi adminisztratív szervek. Amit a törvények és a szabályok előírnak azt megcsináljuk, de minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy az adminisztratív munkákat a minimálisra csökkentsem és lehetőleg nagy ívben elkerüljek minden hatósági fórumot.

A „Nagy-Somlói” és a „Somlói” borok immáron szentesített termékleírását rossznak tartom. Egy időben próbáltam erről más termelőkkel beszélgetni, de minden felvetésem és ötletem vagy valakinek az érdekét sértette vagy süket fülekre talált. A Somlói és Nagy-Somlói kettősséget teljesen értelmetlennek és értelmezhetetlennek tartom. Még a borok iránt érdeklődő és tájékozott fogyasztók számára sem világos, hogy pontosan miért is van ez a két kategória. Mi jelenleg a „Nagy-Somlói” OEM kategóriában utazunk, mert bár minden szempontból messze megfelelünk a „Somlói” kategória feltételeinek, az ezzel járó adminisztratív többletmunkát és költséget kidobott időnek és pénznek érzem. Az egyetlen előnye a „Somlói” kategóriának az lenne, hogy elejét vehetnék a törvényeket értelmezni nem tudó emberek rosszindulatú vegzálásának. Eddig nyilvánosan nem igazán beszéltem erről, de konkrétan arról van szó, hogy vannak olyan vélemények amelyek szerint mi a nevünkben (Somlói Apátsági Pince) szereplő „Somlói” szóval megsértjük a védett Somlói kategóriát. Ebből már volt egy hatósági ellenőrzésünk aminek során sok tízezer forintos kárt okozott a hatóság az egyik kereskedőnknek. De a több hónapos hercehurca után csak kiderült, hogy nem szegünk meg semmilyen törvényt ha az előírásoknak megfelelően kellően nagy betűtípussal szerepel a palackunkon a „Nagy-Somlói” kifejezés. Szánalmas és szomorú, hogy ilyen kicsinyes marhaságokkal teszik próbára a Somlóért való elkötelezettségünket.

Én alapvetően úgy gondolom, hogy a borvidéki szólózás helyett a Balatoni borrégióra kellene áttenni a hangsúlyt. A Somló túl kicsi, ahhoz, hogy akár országos szinten egyedül alakítsa a saját arculatát és jövőjét. Észre kell venni és ki kell használni, hogy a Balaton az összekötő kapocs a tágabb értelemben vett régióban. A Balaton, mint turisztikai cél egy olyan közösen kihasználandó érték, ami körül szólózni olyan mintha egy hátvéd mindenáron passzolgatás nélkül akarná kapura vezetni és rúgni a labdát. Lehet, hogy párszor sikerül és nagyon látványos egy ilyen akció, de hosszú távon a csapatmunka az ami eredményes.

Röviden a Balatoni borrégióra kellene koncentrálni és a bizonyítottan komoly minőséget, konzisztensen nyújtani képes területeket, amolyan közös Grand Cru ellenőrzés és a helyi név védelme alatt kizárólag prémium borokat termelni. Egységesen szigorú szabályok alapján kellene korlátozni azt, hogy egy-egy fantasztikus adottságú területen hogyan és milyen bort szabad forgalomba hozni. Ugyanakkor nem kellene félnie egy nagyobb pincészetnek attól, hogy a saját neve nem elég erős ahhoz, hogy a kevésbé kiemelkedő területen termelt „Balatoni” borát elvigye a hátán.

Az olcsóbban megművelhető területeken egy engedékenyebb szabályzattal kell hagyni a nagyokat, hogy nagyobb mennyiségben készítsenek évről-évre megbízhatóan jó de értelemszerűen a hétköznapokra szánt olcsóbb borokat. Ugyanakkor meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy egy drágábban megművelhető, több kézimunkát igénylő, de a borokban a termőhely nagyszerűségét megmutató területeken az ünnepnapok nagy borait is el tudjuk készíteni és az alacsony hozammal, sok munkával járó többletköltséget a magasabb fogyasztói árban érvényesíteni tudjuk. Ez a könnyen érthető lépcsőzetesség jelenleg nem létezik és a jelenlegi szabályozás és termékleírási rendszer nem is támogatja ezt. Én személy szerint nem hiszem, hogy a közeljövőben jelentős változásra számíthatnánk. A rövidtávú célokért és érdekekért kötött kompromisszumok még mindig erősebbek, mint a borvidékeink hosszú távú érdekei. Rossz érzést ezt így kimondani, de az a rideg igazság, hogy emberileg, közösségileg, gazdaságilag még messze nem tartunk ott, hogy ezen a téren előre tudjunk lépni.

- Milyen kérdések foglalkoztatnak mostanában?

Az egyik ilyen kérdés a termőhelyi tipicitás. Vagyis az, hogy a termőhelyet milyen íz és illatképben lehet számon kérni egy boron. Mert kétségkívül vannak olyan ízek és aromák, amiket egy-egy borvidék boraihoz lehet kötni, de én azért sokkal óvatosabb lennék. Szerintem a termőhelyi tipicitás a tiszta, beavatkozás mentes technológiával feldolgozott, érett és egészséges szőlőből készült borban mutatkozik meg. Pusztán attól, hogy a Somlón termett egy szőlő, attól még messze nem biztos, hogy valójában somlói bor is lesz belőle. Ha egy idegen borvidék fajélesztőjével oltotta be a borász a mustot vagy az ültetvényeiről vegyszerrel kiirtotta a termőhelyet alkotó élővilág egy részét, esetleg tápsókkal, enzimekkel, pótolt savval próbálja egyenesbe hozni a borát, akkor az akkor sem lesz szerintem „Somlói”, ha történetesen ízben és illatban hozza a nagykönyvben megírt íz és illatképet. Amennyire én látom a Somlón elenyészően kevés területen és pincében adottak a körülmények arra, hogy minden kompromisszum nélkül olyan bort készítsenek amilyent a termőhely adni tud. Lehet, hogy furcsán hangzik, de emiatt szerintem még nem tudjuk, hogy milyen is az igazi „Somlói”. A somlói fajtákról pedig már nem is beszélve. Röviden fogalmazva, nyitottnak kell lenni az új dolgokra, a furcsaságokra, mert lehet, hogy az igazi somlói történet egy-egy elveszett oldalát fedezi fel az aki egy meglepő vagy a sztereotípiáktól eltérő bort hoz forgalomba. A minőség és a technológiai tisztaság tekintetében persze nem szabad engedni és a fogyasztónak maximális joga van elvárni, hogy a pénzéért tiszta és minőségi bort kapjon. De ezen túl még nagyon sok felfedeznivalónk van. Nemcsak nekünk a termelőknek, hanem a fogyasztóknak is. Az, hogy egy-két termelőnek sikerült néhány évjáratban nagyot alkotni hárslevelűvel, furminttal, olaszrizlinggel vagy juhfarkkal, az még messze semmi. Majd ha tucatnyi tiszta technológiával dolgozó gazdának lesz húsz-harminc évjáratnyi stabil minőség a háta mögött, és 40-50 tételes évtizedes vertikális kóstolóban ismerkedhetünk meg egy-egy stílussal, fajtával, akkor okosabbak leszünk. De ettől még messze vagyunk. Azt, hogy annak a két-három somlói veteránnak a két évtizedes munkájának eredménye alapján mit tudunk a somlói termőhelyről érdemes Alsace, Loire völgye, Mosel-Saar-Ruwer vidéke és más hasonló történelmi borvidékhez hasonlítani. Ezeken a vidékeken százszámra dolgoznak nem ritkán 5-10 generáció óta egy-egy Grand Cru területen, az adott fajtákkal. Ebben a kontextusban akkor is nyugodtan ki merem mondani, hogy semmit nem tudunk még a Somlóról sem pedig a fajtáinkról, ha ezen sokan meg is sértődnek. De ezen a téren optimista vagyok, ha tisztán tartjuk az ültetvényeinket és törekszünk a beavatkozásmentes borászati technológiára, akkor a Somló megmutatja magát. Ezután csak idő kérdése, hogy tényleg megtanuljuk mire is képes a Hegy.

Somlói Apátsági Pince Olaszrizling 2011

Közepes citromszínű bor, erőteljes zöld reflexekkel. Illatában elsőre elegáns, de intenzív füstölt-sós mineralitás és virág (petúnia és kamilla), valamint kajszibarack. Ha hagyom nyílni (és persze, hogy hagyom) vegetális aromák is jönnek (teafű és zeller), valamint egy bő óra múlva csatlakozik a pörkölt kávé is. Komplex, telt illat, nagyon tetszik.

A bor szájban vastag, de könnyed, enyhe maradékcukorral (off dry-feeling, mint megtudtam 12,99g!), a hordó és cukor adta kerekséggel, kiegyensúlyozott savszerkezettel (tanítani való, nem feszít, nem húz, csak támaszt, szépen). Sorakoznak a fehér húsú gyümölcsök (mirabella, avagy ringlószilva), a kövek, az édesfűszerek. Selymes textúra, enyhe alkoholtöbblet, fiatal bor, hosszú lecsengéssel. (Másnapra a vegetális, herbás, szikár jegyek kerültek előtérbe, amit a maradékcukor adta kerekség keretez.)

Somlói Apátsági Pince Hárslevelű 2011

Halvány aranyszín, szinte narancsba hajló színkép, egészen érdekes. Illata elsőre kissé zárt, de nyílással kavalkád jön: pörköltmogyoró, hársvirág, grillázs, gyömbér.

A korty telt és szikár, az édességet háttérbe szorítva. Jó gerincű hárslevelű, megtalálni benne az akácmézet, melaszt, fügét és datolyát, kis tropikál-kirakat bontakozik ki. A test közepesnél nagyobb, a savszerkezet pedáns, kedves, édes érzetet hagy a szájban (nem gasztrobor, de ennék hozzá valami túrós-barackos csodát). Lecsengése lehetne kicsit hosszabb. Mint utólag megtudtam, 38,96g cukor van benne, de ennek a töredékét sem érezni, nagyon egyben van (ahogy Balogh Zoli hozzáfűzte: „Vizuális alkatoknak… Hulk Hogan selyemhálóingben egy puncstortát eszik.” ó jee!) (Másnapra kerek egész a bor, kedves és kerek, a lédús barack a fókuszban, elegáns ásványosság a háttérben. Szuper.)

Somlói Apátsági Pince Tramini 2011

Szürkés-szalmasárga szín, illatában szárított kamilla, tearózsa, bazalt és vanília. Hűvös karakterű, magas savszerkezetű, határozottan citrikus savú bor, karcsú test, moderált alkohol jellemzi, ebben a kontextusban szinte könnyednek hat. Ízei izgalmasak: rózsa, gyógytea, kamilla, karambola, bazalt és újra a vanília. Enyhe cseresség és élénk savak jönnek az utóízben. (Másnapra a rózsás-virágos fajtajelleg szinte kiugrik a pohárból. A korty kicsit izgalommentes lett, de az összetevők jobban besimultak. Főleg a florális, kamillás, gyógyfüves vonal maradt.)

Somlói Apátsági Pince Hilla 2010

Közepesen mély aranyszínű bor, az első szippantás szamorodnis jellegű kései karaktert mutat, sok narancs, barack, füst és herbák-gyógyfüvek, mézesség és ásványok. A korty hűvös karakterű, határozott, kissé túlzó savú, amitől elsőre a grapefruit ugrik be, aztán kajszibarack. Testméret és alkohol egyensúlyban, lecsengése is közepes. (Másnapra ínycsiklandó narancs és citromdzsem jött elő az illatban, a savai karcosságából sokat visszavett a huszonnégy órás pihenés.)

Nemzetközi iskolázású, magas minőségű tételek, komplexitás és izgalmak jellemzik ezeket a borokat. Összevetve a korábbi évjáratokkal még érezhető az útkeresés, de bizonyosan az lenne a gyanúsabb, ha időjárástól, évjárattól függetlenül minden évben azonos karakterű és minőségű bort rakna elénk a pince. Azt hiszem minden rajongó és borissza kíváncsiságát kielégítették Zoli válaszai. Kendőzetlen véleménye, kommentjei az oldalunkon, a közösségi médiában vállalt szerepe nagyon sokat számít, mert ha harkály módjára folyamatosan képviselve van egy vélemény, ami bizonyosan az egész borvidék fejlődését segíti és személyeskedéstől mentes, az előbb-utóbb eljut a döntéshozó fülekbe, de legalábbis rögzül a termelői és fogyasztói fejekben. Nekem is sok újdonságot tartogatott az interjú és a hozzáállással, elhivatottsággal mélységesen egyetértek. Igazán izgalmas dolog egy valóban Grand Cru terület újjászületésénél, újraértelmezésénél bábáskodni. Kicsit olyan, mint amikor egy egyetem tanszéket alakít: kvázi a semmiből formál főcsapást, évtizedekre meghatározva egy hallgató (borfogyasztó) nemzedék inputját.

Hatalmas szerencséje a Somlónak, hogy nem építették tele nyaralókkal a filoxéravész után, mint a Badacsonyt. Szoktam volt mondogatni, amikor Magyarország borvidékeiről tanítom az ifjú hallgatókat, hogy ha ez Franciaországban történik, öt perc alatt szőlőkaróval verik agyon a nyaralóépítő delikvenst. Ilyen területeken elsősorban a szőlőnek van ott a helye. Somlón mindenütt a szőlőskertek uralják a képet, beleivódva az emberek tudatába, kultúrájába, a tájba, a történelembe. Néha félre kell tenni a rövid távú érdekeket, polcfeltöltés helyett bizony kapálni menni és dolgozni valamilyen magasztosabb, nagyobb célért, mert ez a kis darab föld – Somló – bizony csak a miénk.

Hozzászólások

  1. CABERne mondta

    Nagyon rég olvastam ilyen frappáns cikket, gratulálok hozzá!

    Több ilyen Don Quixote-ra lenne szükségünk ebben a pici országban.

    Mindenesetre Somlónak már biztosan van egy.

    Üdv, CABERné

Minden vélemény számít!