// archívum

borszerda

Ehhez a címkéhez 5 írás kapcsolódik.

Borszerda és jazz

Idén, ugye négy Borszerda van, ami azt jelenti, hogy sokkal több esély arra, hogy olyan borokat kóstoljunk féláron, melyekkel még esetleg nem találkoztunk. Így esik ez ma is, mi pedig egy fullos programot szemeltünk ki a sokaságból.

Két üveg bor ingyen

Idén négy borszerda lesz, derült ki szerdán egy sajtóbeszélgetésen. A szervezők a tavalyi nagy sikeren felbuzdulva 2010-ben négy tematikus borszerdát és egy kapcsolódó gasztronómiai versenyt szerveznek a Közösségi Bormarketing Alap támogatásával.

Augusztusi hulló poharak

Volt egyszer egy Borszerda (és reméljük lesz is még.) Van, akinek annyira tetszett, hogy nem tudja kivárni minden évben az április 29-ét, sűrűbb programra vágyik, sőt programot ad. A Duna Borrégió Egyesület idén még dob pár Borszerdát, most szerdán azonban speciális műsorral is készültek.

Eljött a nagy nap

Április 29., a nap, amit minden borkedvelő várt. Borszerda. Éttermek, vendéglátóhelyek, kereskedések mind csatlakoztak ehhez az akcióhoz, amikor fél áron lehet rendelni, jelentős kedvezményekkel pedig venni borokat.

Borszerdán kárdonnéjt

Felkerültek a webre Borszerdát népszerűsítő kisfilmek. A filmek egy része ugyanazt a vonalat követi, mint a rádiókban is hallható reklámszpotok, vagyis arra megy rá, hogy sokan igen furcsa módon ejtik ki bizonyos borok nevét. A legjobb a főúr, ahogy a fejére csap…

Legutóbbi hozzászólások

  • kisrizling: sajnos amíg nincs átgondolt exportstratégia és jól kommunikálható régiós brandek addig mind a termelés...
  • europai: Erre mondanám, hogy “na végre!”. A bort nem kóstoltam, de végre egy rendes kiszerelés, ízléses...
  • italosztaly: én pár hete “poénból” vittem 11-es rozéjukat egy pokerparty kísérőjeként. nagyon kellemes...

borravaló tv