Somlói oximoron

Somlói oximoron

Oximoron, jutott először eszembe, mikor évekkel ezelőtt azt hallottam, hogy a somló-hegyi gazdák évjáratbemutatót tartanak, újborokkal.

Tornai és Fekete

Tornai látkép

Az első részben megpróbáltam megfejteni a Somló-feladványt, vagy legalábbis összefoglalni azokat a fő irányokat, amik a Heggyel kapcsolatos gondolataimat keretezik, a második részben pedig két mérvadó borásznál tett látogatásomról számoltam be. Következzék a Somló túra harmadik, egyben befejező része.

Somló 2010 quickie

somlo2010quickie2

Somló a legkisebb, de annál jobban imádott borvidékünk, amiért hajlandó vagyok csatarendbe állni akkor is, ha egy ilyen „nehéz” évjáratról is legyen szó, mint 2010. A rendezvény idén a Petőfi Irodalmi Múzeumba költözött a Borkollégium szervezésében: nem ragozom, hiba nem volt. A jelszó kivételesen a gyors fogyasztás lesz: amíg 2009 egy hagyományos somlói évjárat öt-tíz-húsz-ötven […]

Nagyot szóló furmintok

Furmint Február: nagyot szóló furmintok

Azzal a jól eső érzéssel kezdem a beszámolót, hogy nagy valószínűséggel tízből kilenc olvasó hallott már erről a furmintot népszerűsíteni hivatott kezdeményezésről és aki esetleg nem, az is biztosan hamarosan fog. Mert a „Furmint Február” egyre nagyobbat szól.

Nem akarom így befejezni

fekete-béla-bácsi

Nagyon nem örültünk a hírnek, melyet az Alkoholistán olvastunk, hogy Fekete Béla bácsi (ez nem bratyizás, hanem tisztelet és bizalom), eladja a birtokát. Kiábrándító volt, szomorú.