// archívum

Szekszárd

Ehhez a címkéhez 66 írás kapcsolódik.

Bősz Adrián Riesling 2008 Csóka-hegy dűlő

Anno azt mondta Adrián, hogy stabil középmezőnyt szeretne felépíteni és csak utána előjönni a csúcsborokkal.

2011 Szekszárdon

Keresleti piacra és a tavalyinál 10-15 százalékkal magasabb felvásárlási árakra számítanak a szőlőtermelők a szekszárdi borvidéken, ahol a napokban kezdődik több korai fajta szürete. Mészáros Pál szerint 2011 csúcsminőség is lehet.

Grillborok

Grillezni jó, a szezon itt is van bőven, dobjunk hát mindent a rácsra, amit csak lehet, és pattintsunk ki néhány jó palack bort hozzá. Így elviselhetőbb a meleg, főleg ha találunk egy jó árnyékos, széljárta helyet. Na, de milyen borokat? Kiderül ez is, mint az, hogy miért nem tartanak az olaszok grillpartikat.

Legjobb vörösök a TOP25-ből

Az idén negyedszer megrendezett Pannon TOP25-ön az a megtiszteltetés ért, hogy 2010 után másodszor kértek fel bírálatra. Ráadásul, amíg tavaly a pinot-syrah-cabsav vonalon mozogtam, idén elnökként kellett helyt állnom a vörös házasítások bizottságában.

Franciaország vs. Újvilág

Lerágott csontnak tűnhet az ügy a cím alapján, viszont amilyen impozáns sort állított össze Radován of Radovin, nem lehet egy tollvonással elsiklani a csörte felett. Grand Cru Classe FC vs Újvilág-válogatott.

Borok tojáshoz, sonkához

A nyúlnak megint sikerült kisebb borcsokrot tojni, idén nyolc bor van benne. Vörösök, fehérek, magyarok és egy olasz, olcsók, drágábbak, magyar és világfajták, sonkához, tojáshoz, bárányhoz, meg a nehezebb húsvéti tálakhoz. Mindenkinek, aki keresi, mit bontson az ünnepi asztalhoz. Húsvéti borajánlat.

Remete Vicarius 2006

Józsi bácsinál többször jártam már, ezt a bort azonban nem sokszor van szerencsém kóstolni. A remete nem is készíti sokszor, ez előtt 2003-ban volt utoljára.

A kékfrankos

Magyarország egyik legelterjedtebb szőlőfajtája a kékfrankos, de talán mégis keveset tudunk róla. Most összeszedtünk néhány alapgondolatot.

Terroiristák harca

Bocs, hogy csak most referálunk a Terrior Club november 19-i, negyedik szülinapjáról, rút restségünk mellett a zúgó életben való ratfingolászásunk, szerencsére durva sok teendőnk is oka fertelmes henyeségünknek. Szimpi rendezvény volt, ahogy szimpi az egész törekvés: Európa Természethű Borainak terítése ezen az árra inkább, mint értékekre érzékeny honi piacon.

Borműhely de facto 2008

Az a helyzet, hogy ez az egyik legjobb kékfrankos a piacon. Elfogult vagyok? Lehet. Mindenki kóstolja meg maga, és eldöntheti.



Legutóbbi hozzászólások

  • hegyaljai: Bor értékelés szempontjából sajnos ki kell hagynom a löszön termetteket, mert akkor tényleg túl sok lenne....
  • italosztaly: kár hogy már nem akciós, viszont zajlik még a szegedi borfesztivál ahol megkóstolható. most hétvégén...
  • Fater: @ hegyaljai: Szimplán nyelvtani értelemben értettem. “kijegecesedik: (választékos)...

borravaló tv