• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Egy kistérségi belülről

2013-02-25 ● borravalo.hu

Milyen egy kistérségi borverseny, egy kevésbé ismert, ámbár szépen fejlődő, barátságos és emberléptékű borvidéken? Olyan, amilyen a borversenyt szervezők. Bölcskén jártunk.

Bölcske a Pannon Borrégió legnagyobb területű borvidékéhez, a tolnai borvidékhez tartozik. Közel négyszáz pincéből áll a pincefalu: emberközeli méretű és sok a szépen felújított présház. Közel vagyunk Szekszárdhoz, de a klimatikus viszonyok kissé hűvösebbek, kevés a szubmediterrán katlan. A környéket főleg a löszös, valamint a folyóvízi eredetű homokos és agyagos talajú területek jellemzik.

Hagyománya van a versenynek: idén negyvennegyedik alkalommal rendezték meg a helyi gazdák. Hangulata egy baráti találkozóhoz hasonlít inkább, a zsűritagok nagyjából kétharmada rendelkezik képesítéssel (borbíráló, szőlész-borász szakmérnök, vagy más borértő képzésre gondolok). Sok hobbiborász és néhány érdeklődő is beülhetett a bizottságokba.

Vannak olyan pincék, amelyek rendre jól szerepelnek helyben és egyesek az országos meccseken is (pl. Molnárék a Vinagorán a cabsavra aranyat kaptak).

4:00 Azt álmodom, hogy indulni kell, mert fél hét. De nem. Visszaalszom.

5:54 Ébredés. Még sötét van. Reggeli, tusolás, telefon a kollégáknak.

6:30 Indulás pontosan a megbeszélt időben. Baranya István (az egyesület titkára és a környék fiatal motorja borfronton) már hajnali négy óta talpon van, hogy minket hozzon-vigyen. Pedig a mintákat éjfélig előszűrték (négyen a százhatvanat, szóval nem sokat aludt). Zuhogó eső az M6-oson.

8:00 Reggeli Baranyáéknál. Remek felvezetés.

9:20 Helyszín a Turul Fogadó. Megnyitó beszédek, bizottsági beosztások. Itt van több szekszárdi, bátai borász is (pl. Módos Ernő, dr. Erdélyi Árpád a Tűzkőtől). Én a „Vörös II.” elnöke leszek, úgy tudni, huszonhat-hét mintát kapunk, főleg 2012-eseket.

9:40 A bírálat megkezdődik. Húszas rendszerben pontozunk, 16,51-től bronz, 17,51-től ezüst, 18,51-től aranyérmes a bor. Nincs mennyiségi kvóta kötelezően kiosztandó érmekről, vagy százalékos limit. A belövőbor illós, ha versenybor lenne, kizárnám. Viszont a harmadik bor már aranyérmes, ezt a visszakóstolás is alátámasztja (összetettben végül harmadik lett). Kevés a hibás bor, csak hármat találtunk bírálatra alkalmatlannak, beteg hordó, oxidáció, túlzott illósság miatt. A környék 2012-ben csupán 320 mm csapadékot kapott, volt néhány maradékcukros bor és egy kis savat a döntő többség még elbírt volna. Ennek ellenére érzem a fejlődést, a tisztulást (zsinórban harmadik alkalommal bírálok a versenyen).

12:10 Végzünk. Három bort jelölünk a végső „szétlövésre”. Rengeteg bronzérem, sok ezüst és három, országos szinten is vállalható minőségű aranyérmes tételt találtunk. A visszakóstolások megerősítik a véleményemet.

12:40 Szétlövés, vagyis a hat legjobb vörösbor kiválasztása. A bizottsági elnökök ülnek össze (Módos Ernő, Nyulasi Gábriel István az Ihatóbb Magyarországért Egyesület elnöke, valamint jómagam) és pontozás nélküli sorrendet állítunk fel. Leadjuk a papírokat, majd összenézünk: eltérés alig van a vélemények között, egyértelmű a sorrend.

13:00 Őzpörkölt brutális(an jó) helyi savanyúsággal. Rárepülés a kontrollmintákra, az odafigyelő, köpős kóstolás ezennel felfüggesztve. Egyes gazdák kiderítik a saját sorszámukat és azzal kínálnak. A forgatagban titkos tippek, mintaszámok terjednek. Meghívások futnak be több pincétől, ejtőzünk és indulunk.

A Turul előtti téren

14:30 Elsőként Baranya Istvánékhoz látogatunk. István egy remek sillerrel kategóriagyőztes lett. Kóstolunk egy zamatos, puha vegyes fehéret, egy férfias vereset, valamint a bajnok sillert, ami csúszik, mint a veszedelem.

15:30 Átnézünk dr. Tóth Mihályhoz, aki ma több érmet is bezsebelt. Intenzív beszélgetés, töltögetés. Kiváló, fajtajelleges, ásványos olaszrizling a gazda csopaki területéről.

16:30 Balogh István pincéjébe megyünk. Még intenzívebb töltögetés. A végére már közel éneklős hangulatba kerülünk a vendéglátóinkkal együtt. Nem bánja senki.

17:45 Indulás Budapestre: visznek, csak relaxálnom kell. Az M6-oson zuhogó eső.

Ilyen egy „kicsi” borverseny hangulata, ha belülről nézem. Vendégszerető gazdák, emelkedő számú jó bor, pinceszer, vidámság, zökkenőmentes lebonyolítás. Baranya Istvántól tudom, hogy az egyesület megkezdi a borturizmus erősítését, kiadványokat és szervezett kóstoltatást, szállást szerveznek. A borvidék egyelőre erősen alulreprezentált, ezért biztos vagyok benne, hogy sem a szíves látás, sem a borok nem lesznek túlárazva.

Budapestről szűk másfél óra autóval: ha nem tudom kivárni a negyvenötödik borversenyt, nyáron is ellátogatok Bölcskére.

Címkék: Baranya István, Bölcske, borverseny, Pannon Borrégió, Tolna

← Ábrahám Kőleves 2011 Tüske Pince Baranya-völgyi Kékfrankos válogatás 2008 →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció
Loading
00:00 / 38:08
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

  • Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Feb 27, 2025 • 40:19

    „Nem mindig a személyes preferenciáinkat követi a piac, de nekünk az a dolgunk, hogy lekövessük a változásokat ” – mondja Nagy Zoltán, a Boutiq’ Bar tulajdonosa. Ezt azonban néha könnyebb mondani, mint csinálni…

  • Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Feb 25, 2025 • 42:32

    „A gasztronómia annyira jelen van mindennapjaimban” – monda Szathmáry Rajmund, a barátainak csak Döme, aki már 30 éve dolgozik séfként. Második otthonában, Angliában, 10 évig dolgozott, és ő lett az esküvőkirály, jelenleg a hatodik évét húzza Svájcban, a berni magyar nagykövetség executive séfjeként.

  • Kávéházaink története a mi történetünk is - beszélgetés Saly Noémivel

    Kávéházaink története a mi történetünk is - beszélgetés Saly Noémivel

    Feb 15, 2025 • 41:54

    Saly Noémi legújabb kötete, Az én Pestem olvasmányos kultúr- kávéház- és gasztronómia-történet Budapestről. Erről, és a szakácskönyvek kultúraformáló szerepéről beszélgettünk.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!