• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Lenkey: töretlenül tovább

2013-05-29 ● Kántor Endre

Lenkey Géza kicsit besokallt magától ? mármint attól, hogy állítása szerint túl sokat szerepelt. Ezért visszavett egy kicsit. Aztán úgy érezte, ideje előlépni és megmutatni mostanság miben mesterkedik.

Gézával azt követően találkoztam, hogy megtartotta tízsoros kóstolóját, bemutatni, mivel is foglalkozott a mádi pince mélyén. Nekem ugyan nem tűnt fel, hogy túl sokat szerepelt volna korábban, de ha ő mondja, elhiszem. Mindenesetre, a kis kihagyás, meditálás, remetéskedés, már ha erről volt szó, mindenképpen előnyére vált ? mármint, amennyire ezt boraiból meg tudom állapítani.

Lenkey Gézával folytatott beszélgetésemet itt lehet meghallgatni. A kezdetek után kikristályosodó cél ma is ugyanaz, mint amikor először találkoztam boraival, legfeljebb egy kicsit tisztább: karakteres, eredeti tokaji borokat készíteni, melyek hűen mutatják a terroirt, a fajtát és nem fekszenek le a populáris trendeknek. Azok után, amit most kóstoltam, azt hiszem sikerül a cél felé navigálni.

Lenkey Fecsegő 2011

Amikor azt írtam, hogy Géza borai nem fekszenek le a populáris trendeknek nem arra gondoltam, hogy csavarzárral ellátott, könnyedebb stílust nem készít. De készít, ezt. Azért arra felhívnám a figyelmet, hogy 2011 ?es borról van szó, nem egy borvidéken már el is fogytak a franc-ok és cabernet-k ebből az évjáratból. Ez ennek ellenére egy nyári bor. 80% furmint, 20% hárslevelű. Zöldes reflex, hersegő savak, rengeteg citrus, főleg lime és grapefruit. De van itt zöldalma és szőlő is, meg némi fehérszirmú virág. Jól behűtve aperitifnek vagy fröccsnek is klassz.

Lenkey Korai Örömök 2011

Intenzív illat, pemetefű cukorkával, egy kis mentával és sok körtével. Miután kitöltöttem, ki kellett mennem egy percre, a szobába visszatérve lehetett érezni az illatát. Ezek mellett mézesség van még benne, szájban ugyanezek az aromák köszönnek vissza, intenzív almás-körtésség, határozott savak, ásványosság, közepesnél kisebb test. Egy kicsit több az utóbbiból nálam elfért volna, de így is elég harmonikusnak találtam ? pedig a vidékre nem igazán jellemző korai fajtákból készük: zenit, zengő, zalagyöngye, ottonel muskotály és cserszegi fűszeres – plusz 15% furmint.

Lenkey Tíz Hordó Furmint 2009

Több dűlő házasítása (Holdvölgy, Vilmány, Bomboly és Korposd Mádról és Hegyfarok Bodrogkeresztúrról), 8 hónapos hordós érlelés, majd másfél éves palackérés. Intenzív és érett illat, gesztenyés, virágos és fanyar, zöldfűszeres ? tárkony ? gyógyfüves és ásványos. A hordóhasználatot is diszkréten érezni, némi vanília képében. Belekortyolva érti meg az ember, mit értett azon Lenkey Géza, hogy vannak borocskák, meg vannak borok. Ez kétségtelenül az utóbbi kategória. Szájban érezni némi oxidációt, ez kimondottan jól áll neki, reszelt almás aromákat ad. Citrusokban dúskál a korty, ez a vezérelv, erre épül minden más. Kövek, édesfűszerek, zöldalma, friss körte és érett, lédús lime és némi trópusi gyümölcs, alapvetően ananász. Hosszan kitart.

Lenkey Túlélő 2008

Már akkor sejtettem, hogy jó barátok leszünk, amikor kitöltve megláttam mélybe hajló arany színét. Aztán megéreztem az intenzív gyógyfüves, friss és reszelt almás, botritiszes és minerális illatot és biztos voltam benne. Tovább szagolgatva rájöttem, hogy a fűszernövények mögött egy dús, propoliszos-mézes vonal húzódik, amely a kortyban is végig érezhető. Szájba véve a mézesség és virágporosság jutott először eszembe, majd egy birsalmasajtos vonal sejlett fel, amit azonnal megtámasztottak a határozott savak, citrusok és friss gyümölcsök, főleg zöldalma, majd a kövesség. A 60% furmint 30% hárslevelű és 10% sárgamuskotály éppen hogy túlélte az elmúlt 40 év legdurvább lisztharmatfertőzését, 10 hektárról 3200-valahány palacknyi élte túl.

Lenkey Dárius 2008

Az előző testvére, a kegyetlen évjárat édesbora, 81% furmint és 19% hárs, 65 gramm/liter maradékcukor. Mély szín itt is a pohárban ? mintha ez jellemző lenne a Lenkey borokra. Illata is intenzíven árad szét, dióméz, hordófűszerek, friss zöldfűszerek és alma. Aztán kamillatea. Érdekes, hogy a mély aranyba hajló szín is zöldes reflexekben játszik. Aztán az első korty ízrobbanást hoz a szájban: méz, kapor, birslekvár, botritisz, barackbefőtt. A hosszú, rendkívül zamatos korty végén a határozott ásványossággal együtt érett trópusi gyümölcsök, kandírozott gyümölcsöket érezni. A test médium pluszos, az alkohol kicsit efölé lő, de ilyen komplex bornál nem zavaró.

Lenkey December 2005

December 13-i szüret (-5 fokban!), 100% furmint. Alig párszáz palack készült. Orrban intenzív aszús, botritiszes, rumos fűszeres jegyek. Rumos-mazsolás sütemény, reszelt alma és aszalt barack. Szájban határozott savgerinc, pompás fino sherrys zamatok, egy kis élesztő némi friss almával, diós-mazsolás lecsengés. Nem megfáradt bor, inkább különleges desszert, annak ellenére, hogy száraz. Erre érdemes odafigyelni, mert a palack megtévesztő.

Értékelés tekintetében ezek a borok egytől egyig 4-4,5 csillagot kapnak. Tessék csak megnézni az árakat, ilyen minőséget ritkán találni ennyiért. Magam részéről egyáltalán nem zavarna, ha Géza megint kicsit többet szerepelne ? de azzal is megelégszem, ha időről időre kóstolhatom a borait. Kellenek az ilyen kispincék.

Címkék: 2005, 2008, 2009, 2011, furmint, hárslevelű, lenkey, lenkey géza, Mád, Sárgamuskotály, Tokaj

← Szabó Pincészet Juhfark 2010 Györgykovács Furmint 2011 →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció
Loading
00:00 / 38:08
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

  • Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Feb 27, 2025 • 40:19

    „Nem mindig a személyes preferenciáinkat követi a piac, de nekünk az a dolgunk, hogy lekövessük a változásokat ” – mondja Nagy Zoltán, a Boutiq’ Bar tulajdonosa. Ezt azonban néha könnyebb mondani, mint csinálni…

  • Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Feb 25, 2025 • 42:32

    „A gasztronómia annyira jelen van mindennapjaimban” – monda Szathmáry Rajmund, a barátainak csak Döme, aki már 30 éve dolgozik séfként. Második otthonában, Angliában, 10 évig dolgozott, és ő lett az esküvőkirály, jelenleg a hatodik évét húzza Svájcban, a berni magyar nagykövetség executive séfjeként.

  • Kávéházaink története a mi történetünk is - beszélgetés Saly Noémivel

    Kávéházaink története a mi történetünk is - beszélgetés Saly Noémivel

    Feb 15, 2025 • 41:54

    Saly Noémi legújabb kötete, Az én Pestem olvasmányos kultúr- kávéház- és gasztronómia-történet Budapestről. Erről, és a szakácskönyvek kultúraformáló szerepéről beszélgettünk.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!