• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Hollóvár Furmint 2011

2013-06-19 ● borravalo.hu

Pikáns terroirbomba a borértő közönség lieblingjétől, tengeri sóval, kenyérhéjjal, fűszerekkel és fülledt vilmoskörtével. Nem kezdőknek.

Korábban Takács Lajos borairól a koncentráció és az egészen extrém tónusokig hatoló ásványos jegyek jutottak eszembe. Borai jó értelemben véve már-már perverzek, viszonylag drágák és a magát borértőnek nevező közönség a borászt mindig lieblingként ünnepelte. Volt egy kis makogás arról, hogy a pince stílust vált, de ez legfeljebb az iskolázásban tud mutatkozni szerintem, hiszen az ültetvények nem mennek odébb és a talaj sem változik csak úgy, egyik évezredről a másikra. Nem vitatom, hogy van jelentősége, de azért ne komolykodjuk agyon az ügyet.

Ebben borban nyoma sincs a „régi” arany tónusoknak, citromszínű – szürkés és zöldes árnyalatokkal, sőt megkockáztatom, szinte halványnak mondható (a „régi” Takács Lajosokhoz képest biztosan). Viszkózusnak persze viszkózus, lassú csorgás, vastag csíkok a pohár falán.

Illata igen intenzív, brutálisan köves: tengeri só, kenyérhéj, szárított keleti fűszerek vegeta, kéksajt, kömény. Semmi kedvesség nincs benne, nem is keresem. Soha nem is kerestem. Szájban vastag, de valamivel kevéssé koncentrált, mint a korábbi Hollóvár borok.

Nagyon sós, sajtos és komlót, péksüteményt, vegetát érezni benne. Lecsengése hosszú, kicsit fűt az alkohol, a lé nagyon kikeni a szájat. Ha muszáj lenne valamilyen gyümölcsöt mondani, akkor vilmoskörte. Érdekes, de már most iható állapotban van, fektethető, de fogyasztható is.

És könyörgöm, szellőztetni, akár napokig! Utóirat: kezdőknek, a bazalttal ismerkedőknek nem ajánlott, de aki egy pikáns terroirbombát keres, az megtalálta. Vastag 4 csillag (3999 Ft a Somlói Borok Boltjában).

Somló Guide

Címkék: 2011, 4 csillag, furmint, Hollóvár, Somló, Takács Lajos

← Alexander Laible Alte Reben Riesling 2011 Kolonics Olaszrizling 2011 →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról
Loading
00:00 / 38:50
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Sep 18, 2026 • 38:50

    A Z-generáció nem iszik. Nincs pénze a magyaroknak. Nem divatosak a szeszesitalok. Az alkohol méreg. Ismerős mondatok? Vajon mennyire látja ezeket igazoltnak a szakma? Kocsis Lillával és Nagy Zoltánnal beszélgettünk.

  • Tokaj sanyargatott tőkéi

    Tokaj sanyargatott tőkéi

    Sep 9, 2026 • 38:35

    Zuhanó borfogyasztás, aszály, felmelegedés, nepotizmus, harácsolás – címszavakban, hogy mivel kell megküzdenie minden borvidékünknek, így Tokajnak is.

  • Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Aug 25, 2026 • 40:33

    Ismerős a joviális, nagyhasú, séfsapkás, bajszos, feltűrt ingujjú szakács képe? Nos, nem is gondolnánk, de ennek kialakulásában komoly szerepe van a magyar Ifj. Szathmáry Lajos Istvánnak, ismertebb nevén Louis Szathmárynak, vagy még ismertebb nevén Chef Louisnak.

  • Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Aug 23, 2026 • 41:17

    Tóth Ági török konyhaművészeti szakértő évekig járta Anatóliát, elvarázsolták a színek, illatok, ízek. A Nar Gourmet-t azért alapította, hogy megmutassa másoknak is ezt a világot, kóstolót adjon Anatólia konyhájából.

  • Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Aug 17, 2026 • 00:35:25

    Ahogy arra számítani lehetett, a regisztrációhoz kötött gasztronómiai programokra előzetesen elfogytak a helyek, több mint 1100-an látogattak el a Bécsi kapu téri levéltári palotába.

  • KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    Jun 22, 2026 • 00:35:05

    Az UNICEF Magyarország jótékonysági kezdeményezése izgalmas, egész éves világkörüli ízutazásra hív, igazi családi program és gasztroedukáció, illetve segítség a rászorulóknak is egyben.

  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

  • Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    May 27, 2026 • 00:40:09

    2026 nehéz év lesz, hangzik el a beszélgetésünk elején. Ez azért hangsúlyos, mert a vendéglátás a Covid pandémia óta túlélő üzemmódban van, de előtte is sorra jöttek a kihívások, pl. a munkaerőhiány, elvándorlás, bérezés kérdésében. A Kőleves tulajdonosaival beszélgettünk kihívásokról, lehetőségekről.

  • Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    May 14, 2026 • 00:40:18

    Mokos Péter beletanult a szakmába, közgazdászból lett borász, valódi startupper énnel áll a szakmához, a fitoplazma és a bormarketing terén is a közösségi fellépésben hisz.

  • Vakon repülő borászatok

    Vakon repülő borászatok

    May 6, 2026 • 00:36:11

    A hazai borágazat szerkezete komoly repedéseket mutat: a termelői, kereskedelmi, fogyasztási oldalon is jelentkeznek gondok, az állami szerepvállalás is több szempontból vet fel kérdéseket.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!