Pikáns terroirbomba a borértő közönség lieblingjétől, tengeri sóval, kenyérhéjjal, fűszerekkel és fülledt vilmoskörtével. Nem kezdőknek.
Korábban Takács Lajos borairól a koncentráció és az egészen extrém tónusokig hatoló ásványos jegyek jutottak eszembe. Borai jó értelemben véve már-már perverzek, viszonylag drágák és a magát borértőnek nevező közönség a borászt mindig lieblingként ünnepelte. Volt egy kis makogás arról, hogy a pince stílust vált, de ez legfeljebb az iskolázásban tud mutatkozni szerintem, hiszen az ültetvények nem mennek odébb és a talaj sem változik csak úgy, egyik évezredről a másikra. Nem vitatom, hogy van jelentősége, de azért ne komolykodjuk agyon az ügyet.
Ebben borban nyoma sincs a „régi” arany tónusoknak, citromszínű – szürkés és zöldes árnyalatokkal, sőt megkockáztatom, szinte halványnak mondható (a „régi” Takács Lajosokhoz képest biztosan). Viszkózusnak persze viszkózus, lassú csorgás, vastag csíkok a pohár falán.
Illata igen intenzív, brutálisan köves: tengeri só, kenyérhéj, szárított keleti fűszerek vegeta, kéksajt, kömény. Semmi kedvesség nincs benne, nem is keresem. Soha nem is kerestem. Szájban vastag, de valamivel kevéssé koncentrált, mint a korábbi Hollóvár borok.
Nagyon sós, sajtos és komlót, péksüteményt, vegetát érezni benne. Lecsengése hosszú, kicsit fűt az alkohol, a lé nagyon kikeni a szájat. Ha muszáj lenne valamilyen gyümölcsöt mondani, akkor vilmoskörte. Érdekes, de már most iható állapotban van, fektethető, de fogyasztható is.
És könyörgöm, szellőztetni, akár napokig! Utóirat: kezdőknek, a bazalttal ismerkedőknek nem ajánlott, de aki egy pikáns terroirbombát keres, az megtalálta. Vastag 4 csillag (3999 Ft a Somlói Borok Boltjában).
