• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Húsvéti borok

2010-04-02 ● Kántor Endre

Kisebb borcsokrot tojt a nyuszink húsvétra, tizenkét bor van benne. Elég rendesen megszenvedett vele (gondoljunk csak a méretekre), de rendes volt, segít azoknak, akik nem tudják, mit vegyenek elő az ünnepi asztalhoz. Köszi nyuszi.

husvet_nyuszi470

Hopp, megint húsvét van, pedig még az előbb volt karácsony, azt még hozzá se kezdtünk megvalósítani az újévi fogadalmakat. Nem baj, legalább a böjtöt sikeresen kihagytuk, úgyis olyan fenemód divatos lett mostanában, ezért nyugodt lélekkel vethetjük bele magunkat a húsvéti dőzsölésbe.

Tavaly ilyenkor fene jó dolgunk volt, a Vylyannál és Polgáréknál dőzsöltünk Villányban, méghozzá úri módra. Most Pesten dőzsölünk, rajtunk kívül álló, de hatásukat belül kifejtő okok miatt, melyeket úgy is jellemezhetnénk – némi eufemizmussal -, hogy a jó büdös ku – na de kérem, ünnep van, vegyük csak elő a jó modort, a szépen fésült mosolyt és a házi zsakettet, szóval mit iszol, drága barátom, nálatok is minden rendben? Nálunk is! Akkor jó. Még sonkát?

Szóval gondok szőnyeg alá söpörve, úgyis megoldják magukat, és hangsúly a dőzsölésen. Ehhez pedig kellenek borok is, azok bizony nem hiányozhatnak. Összecsörrentettem hát a bandát, hogy ugyan, mondják már el ők mit vesznek elő. Elmondták.

Fater:

Sonkához egy Takler Kadarka Siller 2008-at, mert csúszik (húsvétkor még egy kis mámor is beleférhet?) és magától van benne a glicerin! Fűszerek és tavasz! A Bortársaságnál 1650Ft.

A nyúlhoz Gál Tibor ?Titi? Pinot Noir 2004-ese, mert egy nyúl „többet érdemel” és mert éppen most van restart a pincénél, támogassuk őket. (Bethula Vinariumban akciósan 3000Ft.

A salátákhoz Orsolyáék Olaszrizlingje, a Tag-dűlőből, 2008-as, mert a salátát nem élvezem túlságosan, kell valami izgalom hozzá és mi lenne izgalmasabb, mint egy ilyen terroir ? komplex, férfias, nem igazán ellocsolni való. A Kézműves borok házában 2950Ft.

Zafirka:

Jó fincsi főtt sonkához én biztosan olaszrizlinget fogok inni, méghozzá badacsonyit, sőt: apukámét. Sajnálhatjátok, hogy papám bora nincsen forgalomban, így be kell érnetek, mondjuk egy Szászival. Soha rosszabb kompromisszum. Szászi Endre Szigligeti Olaszrizling 2008. Friss savak, őszibarack, ásványosság. Végre itt a tavasz! Az Esszencia borszaküzletben 1240 Ft.

Friss ropogós fejes saláta, retek, főtt tojás jó kísérője egy kellő hőmérsékletre lehűtött, ropogós Sauvignon Blanc Bolyki Janitól, a Zwack Izabellánál 1462 Ft.

Nyulat meg ne egyetek, hanem simogassatok Húsvétkor! (Zafirkának rossz hírem van?)

Dr. Nemtudomka:

Én egyfelől Ostoros Kékfrankos 2009 Rozét tennék a piknik-kosárba vagy Szent István Korona Irsai Olivér 2009-et, ezek 650-750 forint körüli kiváló borok, illetve a minap a slukk!-ban ajánlott 2008-as Ruppert portugizit.

Tapasztalatból beszélek, hogy ha az embernek van egy cuki piknik-kosara, abba berámolja a sonkát, tojást, retket, hagymát, kalácsot, bort, pipadohányt és stanglit (Vagy spanglit? Ezt nem tudtam rendesen kiolvasni ? a szerk.), kimegy a hidegkúti reptérre és nézegeti a vitorlázó gépeket, ezsgél, iddogál, beszélget, satöbbi, akkor boldog.

Kántorbandi:

Jómagam is sillert pattintok a sonkához, én egy Heimann Fuchsli 2009-re gondoltam. Szép volna a frizzantés változatot, de azt nem mondhatom, mert sajnos nincs forgalomban, van azonban a másik (majd felfröccsentjük), azzal a szép szupermennel a címkén. A Bortársaságnál ez kb. 1440 Ft.

Viszont nálunk tuti lesz sárközi borsos-tejfölös kerek kalács is, na, ehhez kénytelen leszek vadul egy 2007-es Szepsy birtokfurmintot nyitni (5000 Ft körül), hogy legyen idő felkészülni a következő fogáshoz, rágódni kicsit, csócsálni. Élvezni a savakat, a gyümölcsöt, a fűszert, a köveket.

Van is mire gyúrni, ilyenkor ugyanis utoljára eszünk töltött káposztát (na jó, karácsonyig) ehhez pedig egy 2006-os St. Andrea Áldást szemeltem ki, úgy bizony. Kereskedelemben inkább a 2007 valószínű, az olyan 3000 Ft körül, de tessék nyugodtan próbálkozni a hatossal, ezzel az intenzív, kékvirágos, pirosbogyós gyümölcsös, cédrusos, magas savval és tanninnal és nagy testtel ellátott, komplex cuccal.

Aszút most nem nyitunk, pedig majdnem az lett belőle, de meggondoltam magam, és hej, kinyitom a régóta dédelgetett Vida La Vida Merlot 2003-ast, amit Pétertől anno dacu úgy könyörögtem ki a pincében. Ez nincs forgalomban, ne is tessék keresni, én meg senkinek nem adom oda, mert ehhez a Mastercard is kevés lenne, és minden nélkül, vacsora után este ?csak úgy? fogjuk meginni. És szeretni fogjuk egymást, mert ettől azt lehet.

Címkék: Bolyki, Gál Tibor, Heimann, húsvét, la vida, Orsolya, Ostoros, ruppert, St. Andrea, Szászi Endre, szent istván korona, Szepsy, Takler, vida

← Volnay 1er Cru ‘Robardelle’ 2006 Rossignol-Février Franciázás a parkban →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista
Loading
00:00 / 38:04
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

  • Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Feb 27, 2025 • 40:19

    „Nem mindig a személyes preferenciáinkat követi a piac, de nekünk az a dolgunk, hogy lekövessük a változásokat ” – mondja Nagy Zoltán, a Boutiq’ Bar tulajdonosa. Ezt azonban néha könnyebb mondani, mint csinálni…

  • Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Feb 25, 2025 • 42:32

    „A gasztronómia annyira jelen van mindennapjaimban” – monda Szathmáry Rajmund, a barátainak csak Döme, aki már 30 éve dolgozik séfként. Második otthonában, Angliában, 10 évig dolgozott, és ő lett az esküvőkirály, jelenleg a hatodik évét húzza Svájcban, a berni magyar nagykövetség executive séfjeként.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!