• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Két üveg bor ingyen

2010-06-24 ● Kántor Endre

Idén négy borszerda lesz, derült ki szerdán egy sajtóbeszélgetésen. A szervezők a tavalyi nagy sikeren felbuzdulva 2010-ben négy tematikus borszerdát és egy kapcsolódó gasztronómiai versenyt szerveznek a Közösségi Bormarketing Alap támogatásával.

A tavalyi eseményen 437 vendéglátóhely vett részt, több mint 90 százalékuk utóbb úgy nyilatkozott, hogy megint csatlakozna. A szervezők most remélik, hogy idén még több étteremben ihatják majd fél áron a magyar bort a vendégek az összesen négy borszerdán. Vagyis, ha jól meggondoljuk, két üveggel ingyen hajthatunk le idén, ami nem semmi.

Nem is kell sokat várni: az első borszerda jövő héten, június 30-án lesz, ami a focivébé szünnap. Ennek középpontjában a magyar fajták állnak, ahogy minden borszerdának meglesz a maga tematikája. Különbség idén az, hogy nem csupán a magyar borok, hanem minden bor féláron lesz a csatlakozott helyeken: persze a magyar borok kiemelten szerepelnek a kínálatban. (Dr. Róna Ivánt – Magyar Turizmus Zrt. – is idézhetném, aki a sajtóbeszélgetésen így fogalmazott: ?a bor hazai magyar hungarikum!?)

Idén menüverseny is lesz, erről és a részletekről bővebben itt.

A négy borszerdát a bormarketing alap támogatásával 36 millió forintos médiakampány kíséri, hogy a csatlakozó éttermekben minél több vendég foglaljon asztalt ebéd- és vacsoraidőben. A második borszerda augusztus 25-én a könnyű fehérborokról szól, szeptember 30-án a testes fehérek és a könnyű vörösek állnak a középpontban, végül november 10-én az újborok kerülnek terítékre.

A szervezők a tavalyihoz hasonlóan idén is fölveszik a kapcsolatot a taxitársaságokkal és a sofőrszolgálatokkal, hogy a borszerdák vendégei kedvezményesen utazhassanak haza az éttermekből. A rendezvényhez árengedményekkel csatlakozhatnak a borral foglalkozó kis- és nagykereskedések, a pincészetek, valamint a nagy kereskedelmi láncok is.

Kedvcsinálónak érdemes megnézni a tavalyi gerilla kampány kisfilmjeit…

Címkék: bormarketing, borszerda, fél áron, gasztronómia, kampány, kedvezmények

← Nagyon megy a poharas bor A Semmelweis Egyetem borai →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter
Loading
00:00 / 00:40:18
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    May 14, 2026 • 00:40:18

    Mokos Péter beletanult a szakmába, közgazdászból lett borász, valódi startupper énnel áll a szakmához, a fitoplazma és a bormarketing terén is a közösségi fellépésben hisz.

  • Vakon repülő borászatok

    Vakon repülő borászatok

    May 6, 2026 • 00:36:11

    A hazai borágazat szerkezete komoly repedéseket mutat: a termelői, kereskedelmi, fogyasztási oldalon is jelentkeznek gondok, az állami szerepvállalás is több szempontból vet fel kérdéseket.

  • Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Apr 29, 2026 • 00:34:29

    Mi lesz a magyar borágazattal, magyar borral? A kérdés több szempontból is releváns, a gazdasági, környezetei változások sürgős válaszokat igényelnek. Erről beszélgettünk Ercsey Dániellel.

  • A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    Apr 24, 2026 • 00:38:10

    Új sorozatunkban a nagy magyarországi szakácsgeneráció tagjairól beszélgetünk: a sorozat első részében a francia születésű, de a magyar konyhára nagy hatást gyakorló Id. Marchal József, és egyik leghíresebb tanítványa, Dobos C. József az alanyaink.

  • Villány, kékfrankos, Jackfall

    Villány, kékfrankos, Jackfall

    Apr 17, 2026 • 00:35:38

    Szép nemzetközi versenyeredmények, izgalmas, könnyed, de tartalmas kékfrankosok és portugieserek: ezt a vonalat viszi ma a Jackfall. A lehetőségek mellett vannak azonban kihívások, bőven.

  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

  • Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Apr 1, 2026 • 00:10:21

    Ha egy korty champagne segít egy pillanatra, vagy akár pár percre elutazni, eltávolódni a világ zajától és magunkra, családunkra, szeretteinkre, barátainkra figyelni, akkor már megérte – mondja az ikonikus pezsgőpincészet vezetője.

  • Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Mar 23, 2026 • 00:39:54

    Frész Ferenc imád főzni, erős igénybevételt jelentő munkája mellett ez kapcsolja ki. Komoly motivációt jelentenek a lányai is, akiknek gluténmentes ételeket készít. 

  • Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Mar 11, 2026 • 00:33:51

    Sue Tolson a kilencvenes évek végén érkezett magyarországra, üzleti angolt tanítani. Aztán elment egy bortanfolyamra, most pedig éppen a Master of Wine cím megszerzésén munkálkodik.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!