• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Borral az árvízkárosultakért

2010-08-13 ● Kántor Endre

Szép példamutatással rukkolt elő a Varga Pincészet az árvízkárosultak megsegítésére,  olyasmi akcióval, amit borokkal láttunk már külföldön, itthon azonban keveset. Egy palack Aranymetszéssel már szép summát adhatunk az árvízkárosultaknak.

Külföldi példa szép számmal akad, hogy egy borászat a palackok bevételeit segélyre adja, legutóbb Haiti kapcsán voltak ilyen akciók, de volt előtte ezer másik. Itthon elsősorban Bolyki Jani akciója jut eszünkbe, meg az éves rendes borárverés, de talán egy kezünkön is meg tudjuk számolni, hogy  hány ilyen jellegű megmozdulás van.

Most ez a kis szám egy újabbal nőtt, Augusztus eleje óta lehet a Metro áruházakban a Varga Pincészet Aranymetszés sorozatának két borát kapni. A közös akció a tolcsvai és komlóskai árvízkárosultak megsegítésére irányul. A pince két prémium kategóriás borának egyhavi árbevételét teljes egészében átutalják az árvíz sújtotta Komlóska és Tolcsva önkormányzatának, ami azért derék gesztus, mert általában százalékokat szoktak meghatározni.

Na most a ?prémium? szótól nem kell rögtön megijedni, nem arról van szó, hogy az ember mélyen a zsebébe kell, hogy nyúljon. Az Aranymetszés Badacsonyi Rózsakőből(2008) és az Aranymetszés Balatoni Kékfrankosból (2007) a Varga Pincészet összesen 6500 palackot szállított ingyenesen a METRO áruházakba. A borok palackjának polci ára 800 forint. Motivációikról Vargáék itt beszélnek.

Az Aranymetszés sorozat igazi meglepetés volt a Varga Pincészettől, főleg azok után a félédes Merlot-k után, melyekkel régóta borzolják az olyan borbuzik kedélyét, amilyen én is vagyok. Persze, divatos bor ez, sokan szeretik, most is azt gondolom róla, amit először: igya más. Az Aranymetszéssel azonban megjelent egy új nívó a pincénél, melyre az első gyanús kortyot követően felkaptam a fejem. A jóra való törekvés egyértelműen érződik, szép, tiszta, finom borok ezek. Nekem a válogatásból főleg a badacsonyi hungarikum fajták domborodnak ki, mint amilyen a kéknyelű, de a rózsakő is.

Vargáék szerint a rózsakő tán még badacsonyibb a kéknyelűnél is. Míg ezt nem tudom, azt igen, hogy a félszáraz verzió nagyon buja, behízelgő de nem gejl. Szép, középmély, kicsit rozés reflexekkel rendelkező sárga bor, pazar virágos, fanyar frissgyümölcsös illattal, némi ásványt is felfedezni. Ízében is előbújnak a virágok (pl.kamilla), a fanyar gyümölcsök, mint az egres, a grapefruit, és egy kellemes sós ásványosság. Savai vibrálnak, ezeket támasztja alá egy kellemes krémesség. Friss illata ellenére meglepően extraktos bor, (a fajta nagyon jó extraktgyűjtő, akár 30 g/l cukormentes extraktot is fel tud mutatni), és a savak és fanyarság mellé tök jól áll neki a félszárazság. 800 forintért szerintem tuti, és nagyon jó gaztróbor, mi például egy tejszínes-szárított paradicsomos bucatini / fokhagymás citromos egészben sült sárga tokhal rukkola ágyon kombó mellé ittuk. Tetszett.

Címkék: akció, árvíz, Badacsony, jótékonyság, kékfrankos, kéknyelű, komlóska, rózsakő, segély, Tolcsva, Varga

← 220 éves iható pezsgőt találtak Új iPhone-os borkütyük →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista
Loading
00:00 / 38:04
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

  • Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Feb 27, 2025 • 40:19

    „Nem mindig a személyes preferenciáinkat követi a piac, de nekünk az a dolgunk, hogy lekövessük a változásokat ” – mondja Nagy Zoltán, a Boutiq’ Bar tulajdonosa. Ezt azonban néha könnyebb mondani, mint csinálni…

  • Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Feb 25, 2025 • 42:32

    „A gasztronómia annyira jelen van mindennapjaimban” – monda Szathmáry Rajmund, a barátainak csak Döme, aki már 30 éve dolgozik séfként. Második otthonában, Angliában, 10 évig dolgozott, és ő lett az esküvőkirály, jelenleg a hatodik évét húzza Svájcban, a berni magyar nagykövetség executive séfjeként.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!