• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Zene-bora I: egy török frizzante, karneváli hangulattal

2007-02-09 ● Kántor Endre

Egy forró nyári napon, a fröccs-tengeren és a borosüveg-hegyen is túl, valahol egy rosé és egy kadarka közt félúton lerohantam társaim a blogban a következő, első hallásra kicsit skizoid ötlettel: előveszünk egy cd-t, meghallgatjuk és elmondjuk, szerintünk milyen ital illik hozzá. Jó?
Voltak ellenvetések, ezeket némi pálinkával szétzavartam ? hisz költői kérdés volt. Hál? istennek van kéznél egy zeneguru, ő majd jól ellát minket olyasmivel, amit nem lehet megkapni a mediamarktban (mert hülyék azért nem vagyunk), összeül a nagyérdemű, fülel, iszik, beszél.

A zene-választás majd? mindenféle rendszertől mentesen, kvázi dadaista módszertan szerint megy, egyedül talán a megjelenések sorrendje szabhat határt annak, amiről írunk. De az sem mindig. A cél szentesíti az eszközt, itt pedig a cél az, hogy (főként) borokról beszéljünk, ennek apropóját pedig emitt a zene adja meg. Mama (zenei jóanyánk) otthonából első merítésre egy igazi világfi akadt a hálónkba. Ugyan Ayhan Sicimoglu az egyik legismertebb török zenész-producer-rádiós, gyanítjuk, mifelénk kevesen vannak, akik keresztbe tett ujjak nélkül azt mondhatják, ismerik.

Dögös csajok

A borítót tüzetesen megvizsgálva rögtön szembeötlik némi nemi tényező: dr. Nemtudomka szerint egyenesen gyanús fényt vet a mesterre a felvonultatott „jó dögös csajok” mennyisége. Ehhez adjuk hozzá, hogy a lemez címe Friends and Family, és rögtön kapunk egy laza, kicsit olaszos-mediterrános előszelet, amely fuvallat valódiságát a play gomb lenyomása támasztja alá. Török népzenei alapokat hallunk, latin és karibi elemek, dzsesszes megoldások, modern cool-hop, a Mama Records ajánlója szerint tánchoz, kajához, csajozáshoz, jó és rosszkedvhez, szerelemhez, télen, nyáron ? szóval klasszikus bulizós-kefélős zene ez, na.

Sicimoglu dobosként kezdete zenészkarrierjét, bejárta az Egyesült Államok, Olaszország és Anglia klubjait, játszott mindent, ami passzolt természetéhez. De vajon mi passzolhat egy ilyen zenéhez? A kérdés az első és második tracknél még nehéznek bizonyult, a cd javán túl azonban már mindannyian tudtuk a választ: ez csakis egy frizzante lehet. Mégpedig: egy prosecco. Könnyed, humoros, már-már bohókás, érzelmeket felpezsdítő ital, amit mindahhoz nyugodt szívvel ajánlhatunk, amit magáról a zenéről elmondtunk. Könnyedén karneváli hangulatba kerülhet az, ki enged ízlelőbimbói és hallójáratai csábításának, már csak a nyelvet csiklandozó pezsgés és a 30 zenészt ? köztük kolumbiai repper, kubai ritmusszekció, török jazz és popzenészek, perui trombitás ? koordináló Sicimoglu úr miatt is.

Mi is a Prosecco frizzante?

A Prosecco egy északkelet-itáliai szőlőfajta, Conegliano és Valdobbiadene hűsebb lankáin terem, remek pezsgő-alapbor. Neve szinte eggyé vált a könnyed pezsgővel, noha szőlőnév és van nem-pezsgő, azaz csendes változata is. A frizzante az enyhén pezsgő pezsgő, semi-sparkling wine, az olaszok fehérboros pohárból isszák, nem olyan ünnepélyes és komplex, mint egy súlyos champagne, de remek funkciója van. E funkció lényege, hogy a Prosecco frizzante a könnyű pezsgő a hétköznapokra. Mert a pezsgő nemcsak alkalmi és szezonális jószág. Az ilyen könnyedebb és olcsóbb formáit nekünk is állandóan kellene használni, ahogy az élni jobban tudó olaszok, mert fényt hoz a hétköznapokba. Széchenyi, aki a pezsgő szót kitalálta, pezsgővel kezdett minden reggelt. A Tenuta Santa Anna Prosecco frizzantéja friss, zöldesfehér színű, habja könnyen illan, virágos illatú, van némi teste és olvadékonysága, persze száraz, az igazi pezsgő száraz és tényleg olyan ital, mely megpezsdíti a hétköznapokat.

track 02 Istanbul pas Constantinaople
track 03 Ahi Na’Ma Kaynana
track 09 Güle Güle
track 11 Bir Ask Hikayesi (Bonus)

Aki meg ezt az egészet a forró nyári napsütésnek és a túl sok elfogyasztott alkoholnak tulajdonítja, annak legyen elég annyi, hogy nem mi találtuk fel a spanyolviaszt, amikor a bor és zene kapcsolatát kezdtük feszegetni: Rock the Cellars! Na, ugye – így mégis többre jutunk mindannyian.

Címkék: conegliano, frizzante, prosecco, sicimoglu, valdobbiadene

← Domina-dugóhúzó Zene-bora II: volt egyszer egy Párizs →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista
Loading
00:00 / 38:04
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

  • Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Feb 27, 2025 • 40:19

    „Nem mindig a személyes preferenciáinkat követi a piac, de nekünk az a dolgunk, hogy lekövessük a változásokat ” – mondja Nagy Zoltán, a Boutiq’ Bar tulajdonosa. Ezt azonban néha könnyebb mondani, mint csinálni…

  • Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Feb 25, 2025 • 42:32

    „A gasztronómia annyira jelen van mindennapjaimban” – monda Szathmáry Rajmund, a barátainak csak Döme, aki már 30 éve dolgozik séfként. Második otthonában, Angliában, 10 évig dolgozott, és ő lett az esküvőkirály, jelenleg a hatodik évét húzza Svájcban, a berni magyar nagykövetség executive séfjeként.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!