• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Bor, tudomány és Alice

2010-09-22 ● Kántor Endre

Miközben majd az egész boros magyar net arról harsogott, hogy itt van, meglett a 18. magyar nemzetközi borakadémikus, szépen csendben, a borravaló egyik alapítója, Stevie Kraft zsebébe gyűrte a diplomáját (17.-ként), hazaballagott, és azt tette, amit minden rendes férfi tenne ilyenkor: megivott egy palack jó bort a kedvesével. Aztán agyonhallgatta az egészet. De kiderült. Elmesélte hát, hogy boros körökben mi is az Alice Csodaországban Szindróma.

Az Alice Csodaországban Szindróma (Alice In Wonderland Syndrome) rövidítése AIWS, ugyanúgy, mint az Associate member of Institute of Wines & Spirits-nek. Előbbit megkaphatja bárki, utóbbiért rendületlenül küzdeni kell. Közös még továbbá bennük, hogy mindkét esetben tulajdonosaik máshogy látják a világot. De meséljen erről Stevie Kraft maga, aki már majd három éve dolgozza halálra magát (nem túlzás, tapasztalatait csokorba is gyűjtötte) a kapitalizmus egyik fellegvárában, tanulmányait fedezendő.

?Milyen ez az egész Diploma-hacacáré? Itt Londonban a WSET-diploma ? a szakmán belül – nagyjából a gimnáziumi érettségivel egyenértékű. Egy bizonyos szint fölött egyszerűen nem állnak szóba az illetővel, ha nincs meg. Aztán lehet cinkosan összekacsintani, a papír mellé az ember valahogy megkapja a titkos kézfogásokat is.

De ez abból is származik, hogy ha valaki két évet tölt a szakma sűrűjében, akkor ott óhatatlanul megismerkedik ezzel-azzal. Ez hozza magával a borismeretet is. Benne élni, kóstolni nap mint nap, meg egyfolytában a borról olvasni. Magyarul súlyosan beszűkülni egy időre. Eljut az ember egy idő után oda, hogy örül, ha nem a borról kell beszélnie, és élből sört rendelt bárhol legyen is.

A vizsgákra bementem, kóstoltam, leírtam, amit tudtam, kijöttem és ennyi. Nem is néztem meg azonnal a helyes megoldásokat az iskola weboldalán, minek stresszelni? A rettegett Unit 3-re úgy ültem be, hogy megnézem belülről, aztán legföljebb megbukok, mással is előfordult ez már – szűk hat napom volt felkészülni ugyanis. Ennek köszönhetően végig tök nyugodt voltam, és talán ettől sikerült mindent megcsinálni. Aztán az elmélet itt is Merit lett, ahogy a többi. Most van egy papírom arról, hogy Associate Member of the Institute of Wines & Spirits vagyok. Jó. Lehet tovább tanulni.

Be akartam készíteni persze egy üveg pezsgőt a hűtőbe, hogy ha majd megjön a hír? Ami azt illeti a levél egyszer csak megjött és kész. A WSET-től szokatlanul a határidő előtt érkezett. Kinyitottam, benne volt, hogy sikerült a vizsga, osztottam, szoroztam, hogy ez valszeg egy Merit-diploma lesz. Frankó. Jó érzés volt, de se pezsgő, se semmi formalitás, akkor. Aztán persze lett mivel koccinatni, nem is egyszer.

A diploma nagyjából végigzavarja a hallgatót mindenen, ami a bor és párlatok világában előkerülhet, mint szakmai kérdés. Ad egy általános útikönyvet a dologhoz, de azt tudni kell, hogy ezt az útikönyvet eléggé brit szempontból írták meg. Így nagy hangsúlyt kapnak benne olyan borok, mint a portói meg a sherry, melyek Magyarországon kuriózumnak számítanak, itt meg közhelyesek (lennének, ha nem lenne éppen kihalófélben a fogyasztói célcsoport). Lehet azt mondani, hogy az utóbbiról kegyeleti okokból tanul az ember, mégis, nekem az egyik legizgalmasabb témakör volt.

Persze tanulás közben sokat változik a rálátás magára a kurzusra is. Azt mondanám, hogy az első év jóval többet adott, elsősorban Godfrey Spence, David Bird MW óráit élveztem, nagyon komoly tudást kaptunk tőlük.

A második évben valamelyest csökkent a lelkesedés. Ebben az évben viszont Peter McCombie MW órái voltak őrületesen izgalmasak, intenzívek (és keményen szókimondóak) a mai napig sajnálom, hogy a munkám miatt ki kellett hagyjam az Olaszország előadásának a Piemonttal foglalkozó részét.

Közben pedig rengeteg könyv, bőven túl az ajánlott irodalmon. Ez pedig generálja a kérdéseket. Volt sajnos jó pár olyan előadás ahol a téma mélyebb keményebb kibontását vártuk, ehelyett annyit kaptunk, hogy mivel lehet átmenni a vizsgán. Khhhmmm? Na olyankor kell odahaza olvasni, kóstolni, kollegákkal megbeszélni, valahonnan felhajtani az információt. Valahogy így: Mi a biodinamika? Nicholas Joly őrülete. Amazon, olvassunk Jolyt (puff egy heti költőpénz)! Na jó,jó, de miért működik? Min alapszik? Hát Rudolf Steineren. Akkor olvassunk Steinert! (Az mondjuk elég sűrű volt). De mit olvasott Steiner? Goethétől a Növények alakváltozását. Akkor olvassunk Goethét! Az is megvolt. Most már kaján vigyorral lehet szöveghelyekre hivatkozni vita közben? Ezt elég sok témakörben sikerült megcsinálni. Boros könyvre elment vagy annyi, de végül is megérte.?

Stevie Kraft egy kicsit elszerénykedi, ilyen ez a Stevie gyerek. A magunk módján gratulálunk neki, büszkék vagyunk rá. Úgy gondoljuk, letett valamit az asztalra, ha szakmai körökben csak egy érettséginek is felel meg. (Aki nem hiszi, csinálja utána.) Way to go, Stevie! Szóljon neked a világegyetem egyik legjobb gitárszólója, egy klasszis évjáratból, 1973-ból.

(Aki nem bírja kivárni, 4.56-tól indul a móka.)

Címkék: AIWS, borakadémikus, iskola, London, oktatás, szakma, WSET

← Szepsy szerint a borvilág Borravalós borlovag →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
A füst igéje: parázson, szabadtűzön, nyárson
Loading
00:00 / 35:53
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • A füst igéje: parázson, szabadtűzön, nyárson

    A füst igéje: parázson, szabadtűzön, nyárson

    Oct 29, 2026 • 35:53

    Évtizedes tapasztalatok, receptgyűjtés- és alkotás után született meg Adorjányi Máriusz és Hartyányi Norbert fotós Nyárspolgár – Világkonyha a parázs felett című könyve.

  • Gin, Erdei Zsolt, Barcelona

    Gin, Erdei Zsolt, Barcelona

    Oct 27, 2026 • 37:43

    Nem szerette a gin tonicot, majd bement Barcelonában egy gin bárba, és minden megváltozott. Azóta a Premium Gin Hungary alapítója és hitvallása szerint nem csupán italokat, de kultúrát importál: Erdei Zsolt.

  • Igyál okosan! Társadalmi kezdeményezés és alkalmazás segíti a felelős szórakozást

    Igyál okosan! Társadalmi kezdeményezés és alkalmazás segíti a felelős szórakozást

    Oct 16, 2026 • 32:46

    Buli közben jött az ötlet: mi lenne, ha tudatosabban lehetne fogyasztni, sőt, még egymásra is lehetne figyelni? Így indult a TipsyWisee, egy app, amely a felelős szórakozást támogatja, és az Igyál okosan! kezdményezés.

  • Az Odüsszeia ételei és italai

    Az Odüsszeia ételei és italai

    Oct 9, 2026 • 44:01

    Vajon mit ettek és ittak Odüsszeusz és társai, nem csak Trója ostrománál, de a hosszú úton hazafelé? Erről beszélgettünk Katona Csaba történésszel.

  • A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

    A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

    Oct 2, 2026 • 38:17

    Sok pusztító időszak volt a magyar bor és borászat történetében, de a kilencvenes évek után úgy tűnt, hogy valami elkezdődik. Aztán ellaposodott a felívelő görbe, most meg egyenesen lefelé tart. Miért, és milyen kiút lehet? Tompa Imre borújságíróval beszélgettünk.

  • Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Sep 24, 2026 • 42:02

    Gazdaságilag is értékes lehetőségünk volt a pálinkát nemzetközileg ismert magyar párlat branddé felfuttatni. Ez nem sikerült. Miért?

  • Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Sep 18, 2026 • 38:50

    A Z-generáció nem iszik. Nincs pénze a magyaroknak. Nem divatosak a szeszesitalok. Az alkohol méreg. Ismerős mondatok? Vajon mennyire látja ezeket igazoltnak a szakma? Kocsis Lillával és Nagy Zoltánnal beszélgettünk.

  • Tokaj sanyargatott tőkéi

    Tokaj sanyargatott tőkéi

    Sep 9, 2026 • 38:35

    Zuhanó borfogyasztás, aszály, felmelegedés, nepotizmus, harácsolás – címszavakban, hogy mivel kell megküzdenie minden borvidékünknek, így Tokajnak is.

  • Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Aug 25, 2026 • 40:33

    Ismerős a joviális, nagyhasú, séfsapkás, bajszos, feltűrt ingujjú szakács képe? Nos, nem is gondolnánk, de ennek kialakulásában komoly szerepe van a magyar Ifj. Szathmáry Lajos Istvánnak, ismertebb nevén Louis Szathmárynak, vagy még ismertebb nevén Chef Louisnak.

  • Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Aug 23, 2026 • 41:17

    Tóth Ági török konyhaművészeti szakértő évekig járta Anatóliát, elvarázsolták a színek, illatok, ízek. A Nar Gourmet-t azért alapította, hogy megmutassa másoknak is ezt a világot, kóstolót adjon Anatólia konyhájából.

YouTube

Borravaló - gasztrokultúra
Borravaló - gasztrokultúra
A füst igéje: parázson, szabadtűzön, nyárson 35:53

A füst igéje: parázson, szabadtűzön, nyárson

Gin, Erdei Zsolt, Barcelona 37:44

Gin, Erdei Zsolt, Barcelona

Igyál okosan! Társadalmi kezdeményezés és alkalmazás segíti a felelős szórakozást 32:47

Igyál okosan! Társadalmi kezdeményezés és alkalmazás segíti a felelős szórakozást

Az Odüsszeia ételei és italai 44:02

Az Odüsszeia ételei és italai

A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság 38:17

A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége 42:03

Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

FACEBOOK

Borravaló - gasztrokultúra
Borravaló - gasztrokultúra
2.2KGasztrokocsma
A nyúl szerepe a gasztronómiában. Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Debrecenben a „Csak Nyúl” fesztivált, ahol…+
Borravaló - gasztrokultúra
Borravaló - gasztrokultúra
5 nap ago
A nyúl szerepe a gasztronómiában. Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Debrecenben a „Csak Nyúl” fesztivált, ahol már sokadszorra mérték össze tudásukat a nyúlhúsból főző csapatok. Az…

A nyúl szerepe a gasztronómiában. Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Debrecenben a „Csak Nyúl” fesztivált, ahol már sokadszorra mérték össze tudásukat a nyúlhúsból főző csapatok. Az már korábbi adásunkból kiderült, hogy ez a semleges ízű fehér hús az egyik legnagyobb fehérjeforrás, ráadásul kifejezetten alacsony a zsírtartalma, most Juráskó Róbert, a Nyúl Terméktanács elnöke és Magos Zoltán séf recepteket és tapasztalatokat osztottak meg - hallgassátok meg!

👉Mikor? Vasárnap reggel 9-kor
🎧Hol? radiocafé FM98.0 Budapest
📻 Online: radiocafe98 pont hu
és ott a 📱radiocafé98 app is!

#nyúl #csaknyúl #nyúlhús #magoszoltán #juráskóróbert #nyúlterméktanács
#borravaló_gasztrokultúra #Borravaló #gasztrokultúra #radiocafe98 #radiocafe98_official

401
Share
Share on FacebookShare on XShare on LinkedInShare on WhatsApp

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!