• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Visszahívták a manga sztárbort

2010-09-23 ● Kántor Endre

Visszahívta annak a bornak értékesítését az a bordeaux-i bortermelő, akinek a bora bekerült a kultikus japán manga rajzfilmsorozatba, a Kami no Shizukuba. Jean-Pierre Amoreau nem akarta, hogy az egész 2003-as készletet felvásárolják a japánok.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy Robert Parker japán kihívója Kanzaki Shizuku manga főszereplő sommelier lehet az Kami no Shizuku, vagyis ?Istenek Könnyei? című sorozatból. Csak röviden a mangasorozat lényege, hogy az ifjú Shizukunak össze kell gyűjtenie a világ 12 legjobb borát, mert csak így juthat be elhalálozott apja borospincéjébe.

A sikeres képregényből rajzfilm lett, és úgy tűnik, hogy a főhős egy-egy mozdulata, kommentárja, ill. borválasztása rendesen mozgatja a piacot Japánban, sőt Koreában és Tajvanon is. Annak idején a japán nemzeti légitársaságnak át kellett alakítania a borszelekcióját a képregény hatására, és az Enoteca nevű, legnagyobb japán borimportőr cég is jelezte, hogy az eladásokon érzi a képregény hatását.

Az egyik kiválasztott bor a (különben kevéssé ismert) 2003-as Château le Puy lett, mely ennek hatására sztárstátuszba repült a szigetországban, a sorozat bizonyos részének levetítése utáni napon azonnal 150 rendelést kapott. Amoreau úr először nagyon boldog volt, aztán hirtelen meggondolta magát, és visszahívta 2003-as borait a japán piacról, hogy azok ne legyenek spekulátorok célpontjai, és továbbra is mindenki számára elérhetőek legyenek ? nyilatkozta a francia rádióban.

Azóta volt olyan japán turista, aki azért utazott Párizsba, hogy vegyen pár palackkal. Jean Pierre saját készletet tart fent azoknak, akik valóban a bor iránt érdeklődnek, azt mondja, elérhető áron akarja tartani a valódi borkedvelők számára. Ezt egyébként ő állapítja meg. Az árat sem emelte nagyon, az eddigi 15,5 euróról csupán 18 euróra.

Egy biztos: a Château le Puy nevét a világ megismerte.

Címkék: 2003, Bordeaux, Chateau le Puy, eladások, értékesítés, japán, kami no shizuku, kereskedelem, manga, marketing, piac

← Borautomata a francia hiperekben Borravalós borlovag →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista
Loading
00:00 / 38:04
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

  • Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Feb 27, 2025 • 40:19

    „Nem mindig a személyes preferenciáinkat követi a piac, de nekünk az a dolgunk, hogy lekövessük a változásokat ” – mondja Nagy Zoltán, a Boutiq’ Bar tulajdonosa. Ezt azonban néha könnyebb mondani, mint csinálni…

  • Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Feb 25, 2025 • 42:32

    „A gasztronómia annyira jelen van mindennapjaimban” – monda Szathmáry Rajmund, a barátainak csak Döme, aki már 30 éve dolgozik séfként. Második otthonában, Angliában, 10 évig dolgozott, és ő lett az esküvőkirály, jelenleg a hatodik évét húzza Svájcban, a berni magyar nagykövetség executive séfjeként.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!