• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Újratöltött Bormarketing Bizottság

2010-11-25 ● Kántor Endre

Hosszú szünet és nagy csönd után ismét van Bormarketing Bizottság, legalábbis a Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye szerint. 13 nevet is mondtak, köztük pl. Szepsy Istvánét. Részt vesz a bizottság munkájában az AMC nemrég kinevezett új vezetője is. Közben az is kiderült: az AMC veszi vissza a koordinátori szerepet.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter december 1-jei hatállyal kinevezte az újjáalakuló Bormarketing Bizottság tagjait – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). A közlemény szerint a 13 fős testület munkájában részt vesz az Agrármarketing Centrum (AMC) nemrég kinevezett új vezetője, Dr. Simon Péter jogász is, aki a titkári teendőket látja majd el.

Ami nekünk sokkal fontosabb: olyan nevek is kerültek a bizottságban, melyek alapján felcsillanhat némi remény a bormarketingben. Íme a lista, megnevezések a közlemény alapján, zárójelesek tőlünk:

Mészáros Péter marketingszakember

Csutorás Ferenc borász

Geönczeöl Attila marketingszakember (újságíró, volt bormarketinges projektvezető)

Klément György Zoltán borász (Cegléd ? Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő)

Dr. Simon Péter jogász, az AMC igazgatója

Tálas László borász (Tiszakürtről)

Csathó Pál marketing szakember (Grafikusművész)

Kampósné W. Grácia marketing szakember (a Corvinum kötelékében állt)

Rigler Zsolt marketing szakember (Soproni bormarketing)

Marozsán Judit borász (Hadobás Pince, Markaz)

Szepsy István borász

Ács Dóra marketing szakember (Az Élelmiszer szaklap főszerkesztője)

Farkas Zoltán marketing szakember

Az elmúlt időszakban azonban a borászati szakma megosztottsága és a szervezetek közötti megegyezés hiánya átgondolatlan döntésekhez és a közösségi bormarketing széthullásához vezetett. Nyilvánvalóvá vált, hogy a működésképtelen helyzeten változtatni kell – áll a közleményben.

Ennek függvényében külön érdekes, ami a sorok között olvasható (és más infókkal együtt értelmes csak). Mégpedig az, hogy a bizottság megalakulásával egy időben történt rendeletmódosítással gyakorlatilag egy 2007-es helyzet állt vissza. Ahogy a közlemény fogalmaz:

?A rendeletmódosítás értelmében átalakul az AMC és a Bormarketing Bizottság együttműködése is. Eddig a járulékokból befolyt összeg 5 százalékát működésre költötték el, az AMC belépésével ezt az összeget is a marketing programok finanszírozására lehet költeni.?

Azaz, lefordítva ez: eddig az 5 százalékot a (mindenkori) Bormarketing Kft. működésére költötték, most ezt a szerepet visszaveszi az AMC. Vagyis, volt egy jó három éves geller, volt egy elképzelés, amely szerint a bort külön kell kezelni a tejtől és mangalicasonkától, ezért külön szervet igényel. A jelenlegi állás szerint nem.

Különben, izgalmas, hogy olyan nevek is ott vannak a most alakult bizottságban, mint pl. Geönczeöl Attila, aki még a Nemes Richárd vezetése alatti Bormarketing Kft.-ben volt regionális projektvezető. Aztán, vannak számunkra jószerivel ismeretlenek is a nevek között, és, ahogy a kolléga fogalmaz, a marketingszakemberek között vannak kereskedők, újságírók és grafikusok.

A PR-zsargon így megy tovább: ?A minisztérium azt szeretné, hogy az egyértelmű felelősségi viszonyok megteremtésével a bortermelők érzékeljék a kötelezően befizetett járulékuk sikeres hasznosulását. A rendeletmódosítással a többszereplős, átláthatatlan rendszer leegyszerűsödik, a minisztérium arra törekszik, hogy eredményesebbé váljon és megújuljon a közösségi bormarketing.?

Hogy ez mennyire nincs így, azt mutatja a megindult ellenkampány: a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT), a Magyar Sző lő- és Bortermelők Szövetsége, a Magyar Borakadémia, a Pannon Bormíves Céh, a Magyar Független Szőlő és Bor termelők Országos Szövetsége (Vindependent) és a felszámolás alatt álló Közösségi Bormarketing Kft. nyilatkozatot írtak alá, melyben azt mondják ki, hogy az állami szervezet bormarketing feladatokat nem képes elvégezni.

Más megint nem maradt, csak a remény, hogy most, három év alatt a negyedik nekifutásra (1. AMC, 2. Magyar Bormarketing Non-profit Kft. 3. Közösségi Bormarketing Kft. 4. AMC) sikerül. Erre igyunk!

Címkék: AMC, bormarketing, közösségi, marketing, pénz, Szepsy, vita

← Hogyan szedjük ki a foltot? Nem akarom így befejezni →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Félig tele a pohár vagy félig üres?
Loading
00:00 / 00:34:29
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Apr 29, 2026 • 00:34:29

    Mi lesz a magyar borágazattal, magyar borral? A kérdés több szempontból is releváns, a gazdasági, környezetei változások sürgős válaszokat igényelnek. Erről beszélgettünk Ercsey Dániellel.

  • A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    Apr 24, 2026 • 00:38:10

    Új sorozatunkban a nagy magyarországi szakácsgeneráció tagjairól beszélgetünk: a sorozat első részében a francia születésű, de a magyar konyhára nagy hatást gyakorló Id. Marchal József, és egyik leghíresebb tanítványa, Dobos C. József az alanyaink.

  • Villány, kékfrankos, Jackfall

    Villány, kékfrankos, Jackfall

    Apr 17, 2026 • 00:35:38

    Szép nemzetközi versenyeredmények, izgalmas, könnyed, de tartalmas kékfrankosok és portugieserek: ezt a vonalat viszi ma a Jackfall. A lehetőségek mellett vannak azonban kihívások, bőven.

  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

  • Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Apr 1, 2026 • 00:10:21

    Ha egy korty champagne segít egy pillanatra, vagy akár pár percre elutazni, eltávolódni a világ zajától és magunkra, családunkra, szeretteinkre, barátainkra figyelni, akkor már megérte – mondja az ikonikus pezsgőpincészet vezetője.

  • Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Mar 23, 2026 • 00:39:54

    Frész Ferenc imád főzni, erős igénybevételt jelentő munkája mellett ez kapcsolja ki. Komoly motivációt jelentenek a lányai is, akiknek gluténmentes ételeket készít. 

  • Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Mar 11, 2026 • 00:33:51

    Sue Tolson a kilencvenes évek végén érkezett magyarországra, üzleti angolt tanítani. Aztán elment egy bortanfolyamra, most pedig éppen a Master of Wine cím megszerzésén munkálkodik.

  • Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Mar 4, 2026 • 00:34:26

    Máshogy látja a világot, aki megértette, hogy az erdő mit tud adni. Ehető és iható superfoodok hevernek előttünk, csak ismerni kell őket. Bózsó Gyulával beszélgettünk.

  • Karnevál, Velence, Napóleon

    Karnevál, Velence, Napóleon

    Feb 25, 2026 • 00:37:51

    Il Carnevale di Venezia: ősi hagyományokra épülő ünnep, amely fénykorát a 18. században élte, majd jött Napoleon. Katona Csaba történésszel beszélgettünk a karneválról, velencei szokásokról, ételekről és italokról.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!