Több mérföldet lehetett gyalogolni
Nagyon más ez, mint azok a bor köré szervezett népünnepélyek, ahol a megjelenés legalább annyira számít, mint az üzlet maga. Persze nem mintha nem lennének itt is hihetetlen módon összerakott standcsodák, merthogy vannak, durván sokan. Az ausztrálok emeletes épülettel jöttek, a dél afrikaiak szétterjedő hatalmas paviloncsoporttal. A gyanútlan kóstoló akár napokig is bolyonghatott a franciák pavilon-együttesében. A megjelenésbéli reprezentációból tehát nem volt hiány.
Nagy divatja van a rozéknak
A London Wine Fair azonban nem elsősorban a presztízsről szól. Tetszik vagy nem, de az utóbbi időben mégiscsak Nagy Britannia lett Európa legnagyobb borpiaca. Amiképp a franciáknál csökken a borfogyasztás, úgy isznak egyre több bort a britek. A népesség jelentős része egész életére megmarad susogós dzsoggingos, rövidre borotvált hajú suttyónak: már az angol ale is a kifinomultság netovábbja volna nekik, lagert isznak a sutyerákok. Ez rendben is van. De mára egyre szélesebb rétegek isznak minőségi bort, és hajlandóak érte több pénzt áldozni. Nagyon sokat, ami azt illeti. Hovatovább az mozgatja majd a borpiacot, hogy mit szeretnek, mint tartanak trendinek a britek?
A brazil standon végig szólt a szamba
Anglia borilag azért különleges hely, mert számottevő bortermelésük nincs. Ne tessék nevetni, de Kentben már termelnek bort, és ahogy a globális felmelegedés halad, nagyobb összegben mernénk fogadni arra, hogy egyre nagyobb volumenben jelennek majd meg a hazai piacon a dorseti chardonnay-k és a sussexi pinot noirok. Ilyen megfontolásból egyébként érdemes volna hosszú távú befektetésnek megvenni egy-két norvég fjordot is, déli kitettséggel, aztán húsz év múlva piacra dobni a Trondheim Savignon Blanc-t, lealázni az új-zélandiakat, és élni, mint Marci hevesen. Tehát bortermelés nincs ugyan, de mára bármit, bárhonnan oda lehet szállítani a szomjas britek poharába.
Erőteljes jelenlét a franciák részéről
A London Wine Fairen dől el, hogy ki nyer bebocsátást erre a hihetetlen mértékben növekvő piacra. A legnagyobb standokat azok állítják, akik hódítani szeretnének. Akik már erős pozíciókkal rendelkeznek, és megvannak a partnereik, minek ugráljanak? Ők már a kapukon belül vannak úgyis.
A latinok sem maradtak le
Minekutána nem bortermelők, a britek kíváncsian fogadnak bármit, ami megfelelő árú vagy minőségű, készüljön bárhol. Természetesen a hagyományos kifinomult felső réteg számára a nagy Bordeaux-i chateuk jelentik a bort, de a torta elég nagy ahhoz, hogy mindenkinek jusson belőle szelet, amivel jóllakhat. Az a nagy helyzet, hogy az újvilági borok a maguk árkategóriájában éppúgy tudnak trendszetterek lenni, ahogyan trendszetternek képzelik magukat egyes francia borászatok.
Tessék csak az első londoni jelentésben leírtakra gondolni: kézcsókolom, az új zélandi borászok meg sem próbálnak az őshaza boraihoz hasonlatos sauvignon blanc-t készíteni. Minek? A brutális trópusi gyümölcs orgiákra sokkal többen vevők, ráadásul árban egyes pincészetek mostanra jóval a franciák fölélőnek, a brit fogyasztó pedig boldogan fizeti ki a magas árat. Az újvilági borok tehát tarolnak ezen a piacon. Hogy miért? Itt van például rögtön a nyelvi könnyebbség: azt, hogy Cloudy Bay, az angolszász fogyasztó sokkal egyszerűbben mondja ki, mint azt, hogy Coteaux de Layou. Ausztrália, Dél-Afrika, Új Zéland, meg a jégboros Kanada hihetetlen előnyt élvez e tekintetben. Ne feledjük, hogy Kamocsay Ákos Cserszegi fűszerese is Woodcutters White-ként lett az év bora ezen a piacon 1998-ban. (Erről jut eszünkbe: találkoztunk kint Kamocsay úrral a magyar standon, interjúnk és a magyar érmekről szóló összeállítás hamarosan jön!) El kell fogadni azt, hogy a britek bizonyos esetekben köszönik, de nem kérik a mesét a bor mellé, csak szeretnének egy tisztességes jót borozni. Erre tökéletesen alkalmasak az újvilági borok, ugyanis nincs az a kínos érzés a műveletlenség okán.
Semmiféle uniós támogatás és traktorvásárlási segély, meg kényszerpárlási juttatás nem veheti fel a versenyt azzal, amikor egy ausztrál borász minden este abban a boldog tudatban hajtja álomra fejét, hogy kétdekás ? ez csak a kiszerelés, nem a minőség! ? cabernet sauvignonjai ott vannak Nagy Britannia összes pubjának polcain.
A London Wine Fairen látottak alapján azt kell, hogy mondjam, lassan Európa táncol úgy, ahogy az újvilág korábban lenézett borászai fütyörésznek. A legnagyobb standdal idén is a franciák vonultak ki. De ha az ember megnézte a korábban csak bortengerként emlegetett déli borvidékek: a Midi, Languedoc és Roussillion kiállítását, minden palackról ordított, hogy a drága francia termelők manapság igyekszenek az ausztráloknál is lazábbak lenni. Mivel a hazai piacról kiszorultak, a brit piacon kénytelenek az újvilágiakkal versenyre kelni, hiszen árban ugyanazon a polcon tanyáznak. Úgyhogy ez a régió mostanra nagyjából Európa újvilági borvidéke lett. Figyelem, ezek azok a borászok, akik annak idején elkergették Robert Mondavit, az egyik kaliforniai nagyhalat, amikor Languedocban akart befektetni. (Lásd Mondovino c. könyv és film.) Ugyanakkor a legnagyobb francia chateauk saját újvilági brandjeikkel jelennek meg a piacon, talán pont azért, hogy csökkentsék a károkat: itt van például a korábban már részletezett Laroche, Chablis-ból, de például a korábban a sznobéria egyik csúcsának származó Bordeaux-i Rotschildék is vettek néhány nagyobbacska földdarabot Chilében.
James Murray, a London Wine Fair vezetője a kiállítás előtt azt találta nyilatkozni, hogy az idei trend egyértelműen az, hogy az óvilág megpróbálja fokozni a marketing-nyomást Nagy Britanniában. Éppen ideje, hogy észbe kaptak, talán még oda lehet suvasztani valamit a polcra, az újvilági palackok közé.
Stevie Kraft
Korábban:
