• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

A hungiovese

2011-02-25 ● borravalo.hu

Aki (refor)mer, az nyer. Már munkájának kezdetekor is, mert valamiben úttörő lehet. Egyelőre a legtöbb bortudor szeme tágra nyílik, ha meghallja, hogy valaki sangioveséből présel bort a Szent György-hegyen. A 2HA pincészet fiatal és motivált borásza, Török Csaba a boraival oszlatja el a kétségeket, mely borok sűrű, koncentrált, egyedi karakterű élményborok. Az ember úgy érzi, Török szinte új stílust teremtett hazánkban.

2001-ben az akkor még csak borbarát Török Csabát egy veronai utazás alatt szállta meg az ihlet egy brunello kóstolgatása közben. A kóstolt bor egy szofisztikált, részletgazdag és tökéletesen arányos Brunello di Montalcino volt. Akkor és ott az a víziója támadt, hogy ezt az ízt a Szent György-hegy legszebb dűlőin fogja újjáteremteni. Nemsokára bele is vágott a hobbi-borászkodásba az amúgy ingatlanos cég vezetésével foglalkozó fiatalember. Az első bor 2003-ban született, egy kékfrankos. Ez nagyon jó ivásúra sikeredett, ami további lendületet adott a borászkodáshoz. Ugyanebben az évben telepített 300 tőke sangiovesét a Szent György-hegyen, a hegytetőt megkoronázó hangulatos háza alatti lejtőre és izgatottan várta, milyen is lesz szűztermése. Erre 2005-ben derült fény. A bor meglepően szépnek és egyedinek bizonyult, olyannyira, hogy mai napig is ebből a fajtából préseli a kis pincészet csúcsborát. A hobbiborász egyre komolyabb terveket szövögetett, melyek egyre kevésbé fértek bele a hobbi kategóriába.

Csaba okosan kivárt és először 2007-ben engedte ki szárnyai alól borait a piac viharába. Erősen limitált mennyiségben olaszrizling, még korlátozottabb palackszámban (550 palack) sangiovese került forgalomba, ez utóbbi Tabunello néven. Egy évvel később csatlakozott a szortimenthez a szűztermésű Cabernet franc, melyet némi sangiovese fűszerezett. Ennek a finomra hangolt bornak millió színben ragyog a gazdagsága, helyesebben csak ragyogott, mivel ebből a tételből is homeopátiás mennyiség készült: 450 palack. Az év nagy fehér meglepetése a rendkívül sűrű, tömény, gazdag, szűretlen, újhordós érlelésű szürkebarát, mely a sokszínű fajta teljesen új arcát mutatja meg. Lomha mozgású, krémes textúrájú bor akkora beltartalommal és testtel, hogy a 15-ös alkohol is észrevétlenül simul bele.

?Példaképeim a montalcinói garázsborászatok, az ottani alaposság. Ott meg lehet élni ilyen kis pincemérettel is, sőt, igazán csak így lehet szívvel-lélekkel készíteni a bort. Terjeszkedni nem nagyon szeretnék, a pincészet neve, a 2HA (két hektár) a mindig átlátható kis területet jelképezi. A cél maximum évi 2000 palack fajtánként. Az ember a tőkétől a dugózásig minden egyes tőkét és palackot felügyel, a tőke személyére szabja a gondozást. Az én értelmezésemben a borásznak, a tőkének, a bornak szülő-gyermek kapcsolatban kell lennie. Csak ekkor mondhatom el, hogy a borban, teljes szívem, lelkem benne van.?- árulja el ars poeticáját Csaba.

A 2009-es évjáratú borok Csaba jóslatai szerint talán a pincészet legnagyobb potenciálú borai lesznek. A cabfranc hordómintáját kóstolva igazolódni látjuk a jóslatot: valóban sokkal komplexebb és nagyobb bor, mint a ?08-as. Már illatában is rendkívül ütős, ömlenek a pohárból az aromák. Először a vanília füstje, majd előbújnak a vastag, lekváros jellegű erdei gyümölcsök és fruttik, szinte tejcsokoládéba hajló negédesség következik, minerális jegyek, folyamatos változás. Izgalmas és hosszú, nagyon hosszú bor. ?Mit gondol, ugye hogy jó könnyű kis balatoni vörös?…? A rettenetes, csapadékos 2010-es évben nem született Tabunello: ?A sangioveséből semmiképpen nem fogok középszerű bort csinálni, megy az egész rozénak?. Szinte mindegyik évjáratnak volt eddig újdonsága, most 2010-ben a merlot és a syrah színesíti tovább a palettát.

Kuti Vilmos (borújságíró-gyakornok, a Független Médiaközpont ösztöndíjasa)

Címkék: 2HA, Badacsony, Balaton, cabernet franc, merlot, olaszrizling, Sangiovese, syrah, Szent György-hegy, Szürkebarát, tabunello, török csaba

← Két nem tipikus Chenin Bordeaux-ik és bakelitok →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista
Loading
00:00 / 38:04
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

  • Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Feb 27, 2025 • 40:19

    „Nem mindig a személyes preferenciáinkat követi a piac, de nekünk az a dolgunk, hogy lekövessük a változásokat ” – mondja Nagy Zoltán, a Boutiq’ Bar tulajdonosa. Ezt azonban néha könnyebb mondani, mint csinálni…

  • Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Feb 25, 2025 • 42:32

    „A gasztronómia annyira jelen van mindennapjaimban” – monda Szathmáry Rajmund, a barátainak csak Döme, aki már 30 éve dolgozik séfként. Második otthonában, Angliában, 10 évig dolgozott, és ő lett az esküvőkirály, jelenleg a hatodik évét húzza Svájcban, a berni magyar nagykövetség executive séfjeként.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!