Amszerdamba vonult ki először a Magyar Bormarketing KHT, Nemes Richárd vezetésével, hogy marketingtőkére váltsa a literenként fizetendő nyolc forintos hozzájárulást. A stand jelentjük tisztelettel, áll, a Wine Professional nevezetű borkiállításon. Minekutána a pénz még nincs a számlán ténylegesen, az ITD Hungary jófejségének köszönhető, kint vannak a magyar borok, és a tisztes holland polgárok szürcsölhetik a Kopárt, a Napbort, meg a Cervaest.
A pult mögött (figyelem, Wines of Hungary!) Heimann Zoltán (Heimann Családi Pincészet, Szekszárd), Ipacs Szabó István (Vylyan), valamint Kató András (Terroir Club) vezetik a kóstolót.
Na, de hogy miért is Hollandia, és miért éppen Amszerdam? Borügyben? Nem úgy volt, hogy a jó hollandok sörben meg fűben jók? (meg esetleg sajtban, heringben meg bicikliben, meg demokráciában, meg klinkertéglában, csatornában. Szélmalomban, klumpában, ebben a tenger koldusai dologban, meg kakaóban, meg gyémántban, meg? a jó életbe! Ezek azér? sok mindenben jók). De valahogy a bor így elsőre nem ugrana be. Aztán kénytelen beugrani másodikra, két név: Stellenbosch, Sauternes.
Holland borgyökerek azért vannak
Az egyiket ők csinálták – mármint a hollandusok – a másik meg általuk lett az, ami. Az a Stellenbosch nevezetű próbálkozás az megér egy misét. Szóval hajóztak ezek a jófej hollandok, délnek, amíg el nem érték Kaapstadtot, amelyet ma az egész világ Fokvárosként ismer. Na itt alapították meg Stellenboscht, az első holland borvidéket. Odahordtak mindenféle jót, amit csak a Loire völgyében találtak, és minekutána a szőlő aszúsodott erősen, lehetett szép, koncentrált desszertborokat csinálni Chenin Blancból.
A legfrankóbb dél-afrikai holland birtokot Constantiának hívták. Az azért sokat elárul a tokaji korabeli pozícióiról, hogy a nyugat-európai piacon a hollandok Constantiája könnyebben hozzáférhető volt a XVII. században, mint a tokaji aszú. (uramisten emberek, átérzik ezt? Akkor mi a bús francról beszélünk? Az 1600-as évekről van szó, amikor állítólag mindent vitt a Tokaji?) Szóval Dél-Afrika kapcsán nem teljesen illik újvilágizni, az első Európán kívüli, de alapvetően mélyen európai borászatokról van szó ugyanis, amit a búrok, és a betelepült francia hugenották a leghagyományosabb európai technológiával műveltek.
A másik Sauternes. Itt is édes borban nyomultak persze, azt szerették, hát istenem? Bordeaux hagyományosan a britekhez húzott, de amikor az angolok a XVII. század közepén olyan remekül elfoglalták magukat a polgári forradalommal, meg az azt vezető polgárháborúval, nem annyira figyeltek oda a Gironde vidékére. Na akkor slisszoltak be Bordeaux-ba a hollandok.
Lévén a kereslet határozza meg a kínálatot, a maguk északi, édes fehér boraikat kezdték keresni ott is. Sauternes-ben sikerült végül termelőbázist kialakítani. Igen azokat a veszettül arisztokratikus és rátarti Sauternes-i chateukat a tapló hollandok hajszolták bele a desszertbor-bizniszbe.
Ha akkor a hollandok nem tűnnek föl, Sauternes-ből semmi nem lenne úgy, ahogy ma ismeri a világ, termelték volna a Sauvignon Blanc-jukat, aztán ők lennének a második Loire-völgy. (Egy nem túl komplex édes szamorodnit tessék elképzelni, nyomába sem ér a hatputtonyos aszúnak, ma mégis ezt tartják minden desszertborok királyának ? ebből is láthatjuk, hogy alapvetően nincs igazság a Földön?)
Szóval Hollandiának azért van mit csinálni a borral (naná, isszák, milyen meglepő). A hollandok az utóbbi 5-10 évben elkezdtek kimozdulni a besörözünk, betépünk, azt jó?van irányvonalból, és új élvezetnek a bort találták meg. „A sör megy lefele, a bor meg jön föl, de nagyon.” ? így foglalta össze a trendet Csang-Ta Cseng hollandiai borimportőr a Borravaló kérdésére, aztán mutatott egy olyan burgundi fehér sort, hogy a Borravalót képviselő Stevie Kraftnak elállt a szava.
Kíméletlen kereskedők
A Wine Professional ugyanis a kereskedőkről szól. Nagyon kevés az ország, vagy a borvidék, itten a kereskedőké a főszerep. Országból van összesen három: mi magunk, Dél-Afrika, Új-Zéland. Egyetlen borvidék vonult ki a maga teljességében, ez a Loire-völgyi Vouvray, ami jó dolog, nagyon jó. A többi, körülbelül 150 kiállító ilyen-olyan holland borkereskedő, vagy borimportőr. Ez a borkiállítás tehát alapvetően a második lépcső, már ha a borrendezvényeken szlapálásból lehet fokozatokat felállítani. Az első lépcső alapvetően az, amikor a termelő találkozik a kereskedővel. Magyarországon ez a forma hiányzik, de tessék mondjuk elképzelni a budavári borfesztivált úgy, hogy csak szakmabeliek mehetnek be (szállodások, éttermesek, kereskedők, újságírók, borszakértők). Itt a borász próbálja eladni az ő borait.
Ez az amszterdami buli a következő szint: a borkereskedők hazatérve közszemlére teszik a zsákmányt, azaz „nézzétek meg srácok ezt a chilei Cabernet Sauvignont, vagy ha nem tetszik, akkor itt van ez a Bordeaux-i, de ha ez sem jön be, akkor van kétféle portugál vörösöm Alentejoból.” Na ilyen ez a rendezvény: a közönség éttermesekből, szállodásokból, hotelesekből áll, a célus, hogy a megszerzett borokat tovább adjuk azoknak, akik aztán kitöltik őket Pieter, Dico, Mareike és Lisbeth poharába. Kíméletlen biznisz, semmi költőieskedés. Ezen a porondon mérkőznek a magyar borok.
Erről azért még írunk ezt-azt.
Stevie Kraft – Amszterdam
Korábban:
Prost, mein Engel! – A Nagy Berlini Balhé vol 2.
A nagy londoni balhé 4.: rengeteg magyar érem
