• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Bénye emígy, meg amúgy

2011-09-21 ● borravalo.hu

Erdőbénye az egyik olvasatban álmos kis falucska eldugva a mellékúton, de a másikban  a beköltözött feltörekvő borásznemzedék miatt azóta mozgolódás van itt kérem. Hétvégén meg Hetedhét pásztortüzek égnek.

Kicsik és nagyok egymás mellett két rendezvényen, mert áll még két ?nagynak? bástyája itt, név szerint a Vivamus és a Béres is részben a környéken gyűjti az alapanyagot. Dupla buli, mint Etyeken, ahol ott van ugye a Pincefesztivál meg a Kezes-Lábos (most hétvégén), itt is van Bor, mámor, bénye és Hetedhét Pásztortüzek (pont most hétvégén ez is, sőt Mádon ez is!). Ez a kettősség valahogy most jelen volt ezen az augusztusi vasárnapon is. A tizenéves, meg nem értett alternatív álművészektől néha a 94-es Diákszigeten éreztem magam, a rengeteg kisgyerekes családtól (mi is ilyenek voltunk és jól éreztük magunkat) meg a Városligetben. Napsütésben érkeztünk, zuhogó esőben távoztunk. Szóval volt ez emígy is meg amúgy is.

Erre a hétvégére egy kis sorvezető az útra készülőknek:

Karádi és Berger: autentikus romkocsma hangulat, kerti-buli jelleggel, hordóasztalok, nagy terek, gyerekek, stb., teljesen ideális a borozáshoz. Ajánlom a 2008-as Narancsi furmintot kifejezett ásványossága, masszív almás-kenyérhéjas jegyei miatt, amit a kortyban túlérett körtés, szikár, de nem barátságtalan utóíz követ. Szép a 2008-as Selectio is, adjunk neki időt nyílni. Klassz birsalmája, elegáns kövessége miatt kóstolni ajánlom, ahogy az aszút is, ami lendületes savú, férfias bor, tele édesfűszerekkel.

Homonna Attila: máshova is bedolgozik borászként, portáján készült a másik fotó, le lehet ülni, házias-barátságos helyszín, volt konyha is. Csak két bora volt aktuálisan (?), mire odaértünk az egyik el is fogyott, vagy nem, de én a száraz birtokbort néztem meg: floros-finomseprős, gyógyszeresbe hajló, szárított virágos, izgalmas illata volt. A korty tüzes, zöld tónusokkal, de balanszált.

Vivamus: nagy kóstolóhelyiség, láthatóan nagy a cég is. A borokról külön-külön nem jegyzeteltem, de az letapadt fejben, hogy a 2003-as száraz szamorodninak decijét 200 (vagy 300, ebben az olvasatban majdnem ugyanaz) Ft-ért osztották és a furmintnak decijét már egy százasért kapni lehetett. Szóval nem az a terméskorlátozott, egyedi arculatú, kisszériás tobzódás, de korrekt és tiszta borok voltak, különösebb komplexitás nélkül. Ha lehet ilyet, akkor mennyiségi fogyasztásra (is) jól jöhet, ha már megfáradtunk az elemzésekben.

Ábrahám Pince: a hármas kereszteződésnél Illésék mellett kis kert, zsezsgés, jó értelemben vett abszolút amatőr kialakítás. Az egyik száraz furmintot kóstoltam, izgalmas volt, jó irányba tart a kísérletezés. A Hársmint kissé metsző savú, kemény bor, kifejezetten hőség idejére.

Ettünk egyet az Anyukám mondta kínálatából, akik a Bardon Pincészetnél rendezkedtek be. Közben szétcsúszott népi-jazz-ambient akkordokkal tolta alánk a hangulatot egy banda. Jó kis hely ez a Bénye: másnap még egy keresést is lefuttattam az interneten, hogy vajon van-e eladó porta, vagy szőlő és ha igen, mennyiért. Az eredményt nem árulom el, szerintem érdemesebb élőben megnézni.

Címkék: Ábrahám, Bardon, Bénye, Bor mámor Bénye, Erdőbénye, Hetedhét pásztortüzek, homonna, illés, karádi és berger, Tokaj, Vivamus

← Illés Sárgamuskotály 2009 Kényeztetés örömzenével →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista
Loading
00:00 / 38:04
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

  • Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Feb 27, 2025 • 40:19

    „Nem mindig a személyes preferenciáinkat követi a piac, de nekünk az a dolgunk, hogy lekövessük a változásokat ” – mondja Nagy Zoltán, a Boutiq’ Bar tulajdonosa. Ezt azonban néha könnyebb mondani, mint csinálni…

  • Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Feb 25, 2025 • 42:32

    „A gasztronómia annyira jelen van mindennapjaimban” – monda Szathmáry Rajmund, a barátainak csak Döme, aki már 30 éve dolgozik séfként. Második otthonában, Angliában, 10 évig dolgozott, és ő lett az esküvőkirály, jelenleg a hatodik évét húzza Svájcban, a berni magyar nagykövetség executive séfjeként.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!