Súlyos kötelezettségszegés miatt 30 napra bezáratta a soltvadkerti Borletin Borház Kft.-t és a kiskőrösi Bolemányi-Ker Bt.-t a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága.
A vidékfejlesztési tárca közleménye szerint a borászati felügyelők tavaly év végén az importált olasz borok tételes elszámoltatásakor észlelték, hogy a Borletin Borház Kft. 10 ezer 639 hektoliter (több mint egymillió liter) olasz folyóbort adott el több borászati üzemnek.
A cég az értékesített bor behozatalát nem jelentette be az illetékes hegybírónak, illetve nem igényelt hozzá származási bizonyítványt. Borokat és borászati terméket csak származási bizonyítvánnyal lehet forgalomba hozni – olvasható a közleményben.
A Bolemányi-Ker Bt. 10 ezer 285 hektoliter folyóbort vásárolt meg a Borletin Borháztól, ám szintén nem igényelt hozzá származási bizonyítványt, illetve a megvásárolt tételeket nem vezette be a pincekönyvbe, így azokkal nem tudott elszámolni.
A közlemény szerint a hatóság várhatóan mindkét cég esetében mulasztási bírságot szab ki.
Január közepén egymillió liter, illegálisan felhasznált olasz bort találtak az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság borászati felügyelői Bács-Kiskun megyében. A hatósági eljárás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakembereinek bevonásával zajlik – olvasható a VM közleményében.