Névnapra szóló vacsorához csaptam ki az asztalra a Perrot-Minot Gevrey Chambertint. Az, hogy hogyan jutottam hozzá erőst a ?netuddmeg? kategória.
Volt benne minden: béna ír kocsmáros, sötét dél-London, meg remegő kezű pénzszámolás a félhomályban. A lényeg, hogy némi Guy Ritchie szerű jelenetek árán sikerült egy hátizsáknyi feinsmekker borhoz jutni.
Nos, tekintettel a jeles napra egyrészt fürjet sütöttem, négyet, másrészt kitépem a dugót a fent említett pinot-ból. 2005 eleve jó év volt, Perrot-Minot meg egyike azoknak a burgundi parasztként parádézó szent embereknek, akik miatt érdemes fenntartani az emberiségbe vetett hitet.
Szóval mély és hűvös cseresznyés-meggyes indítás után jön a zutty, meg a suhi. Nem kell elveszni a részletekben. Maradjunk annyiban, hogy a korty teljes, a bor pinot-ként is nagytestű, de feszes. Tökéletes elejétől a végéig. Nincs benne egy fikarcnyi arcoskodás sem, egyszerűen annyi amennyi, tökéletes, teljes kortyú, gyönyörű Pinot Noir Burgundia egyik legjobb falujából.
Most tiszta zsírpaca az üres palack, ellenben az élet kifejezetten elviselhetőnek tetszik. Ma is Sommelier Wine Awards volt, holnap is az lesz, van miért tolni a biciklit. Beszerzési ár ismeretében öt csillag ez, de a valós ár okán valljunk be ebből négy és felet és akkor senkinek nem esik baja. Ja, és ma ezüstérmet adtam egy Dom Perignonnak. Én ne legyek kemény?
