Mostanában szívesen iszom egri vöröset. Tudom miért van ez, két jó okot is mondok rögtön: kissé meguntam a robosztus borokat, a lakkos gyümölcsösséget, harapós tanninokat. Néha jól esik, de „csak úgy” nem ezt keresem. Savgerincre és frissességre vágyom. A másik ok az, hogy jó az egri bor, a vidék pedig felfedezni való, sok a kedves, nyitott borász és kiemelkedő terület. Gyakran megvan az a rácsodálkozás, ami úgy tud hiányozni.
A legrosszabb talán az, amikor az ember előre tudja, hogy mit fog találni a borban, ami elé kerül. Az évi ezer-ezerkétszáz kóstolás ezt teszi a borisszával: kicsit ráun a sablonokra és kicsit utálja, ha az történik, amire számít. Lepjenek meg: ez az, amire vágyom és ez mostanában vörösben rendre egriekkel (vagy külföldiekkel), fehérben balatoniakkal esik meg.
De a mai nap nem erről szólt sajnos. Syrah-buzériám még a boros témán belül is több sztereotípiát rögzített bennem, mint más fajtáknál, beleszagolok, belekortyolok, lepörög a protokoll és már ömlenek is a sorok a papírra.
Vincze Syrah 2008
Alc 12%. Az alap-syrah („birtokbor”). FN, azaz földrajzi eredetmegjelölés nélkül: a Vincze Béla-sztorit mindenki ismeri, nem megyek bele. Szerencsére életben maradt a borászat, ha az árak némileg csökkentek is. Ezt a bort ízben és illatban is az animalitás jellemzi. Egyébként szeretem ezt a jegyet, de itt túl sok volt belőle.
Bontás után mindent lefed, hosszas pörgetés után kis fekete bogyós dzsem és hordó van mögötte. Kortyoláskor elsőre kékfrankosra emlékeztet a szerkezete, sőt némileg az aromatika is. Kicsattanó piros bogyósok és bors, élénk savak (szinte „savanya” a vége). Meg az a határozott, durva animalitás. Tannin alig, a hossz a közepest alulról nyaldossa, ahogy a test is. Egyszerű (egyszemű?) ivó-syrah ez, a 2200 Ft-os ára a fajta miatt ennyi, ez alatt (1800-2000 Ft) nem nagyon kapni magyar syrah-t, viszont kékfrankost ebben, vagy jobb minőségben igen. 80 pont köré tenném, ár-értékben pedig maximum három csillagra.
Egri Korona Borház Grande Selection Jumurdzsák 2009
Alc 14%. Készült: 1552 palack, hirdeti a címke. 1552, Eger ostroma. A Kara Ahmed pasa vezette török fősereg az újonnan épült szolnoki vár alatt egyesült Hadum Ali csapataival és szeptember 4-én megszállta a magára hagyott szolnoki erődítményt. A sereg szeptember tizedike körül érkezett mintegy hetvenezer fővel az egri vár alá, amelyet Dobó István vezetésével mintegy 2500 főnyi őrség védelmezett. A többit mindenki ismeri.
Címke terén nagyot lépett előre a pincészet, jó tipográfia, nemes, nem bonyolított színezés. Pozitív. Ez a bor sötétebb a Vinczénél, illata elsőre meglepően zárt, alig lehet valamit kihámozni belőle. Talán bors? Egy kicsi. Meg hitlerszalonna, vagyis kissé művi, bakelites. Szájban krémes, domináns hordó, édesbe hajló textúra, sok mélyvörös gyümölcs, bő és kissé tapadó tannin. Lack of complexity,írom fel. A savai alig érezhetők? A Vinczéből a tannint, innen a savat hiányolom.
Szellőzés után egy kis kesernye is befészkeli magát. Valahol 82-84 pont között van nálam és 2800 Ft-ért ár-értékben ez is csak három csillag.
Nem váltottuk meg ma a világot, de ilyen is kell. Nem kapott el a meglepetés érzése, szimplán korrekt borok ezek. Ugyanebben a kartonban vettem egy Simon Kékfrankost (1600 Ft helyett 800 Ft-ért a WineWorld-ös Barta Rolinál, ami überkorrekt volt, még eredeti áron is oké) és egy üveg 2009-es Áldást, ami számomra a „best buy” egyik tankönyvi példája.
Megittam őket egy gyógyfürdős hétvégén és nem jegyzeteltem, csak úgy, a magam örömére. Eger pedig idén biztosan marad a palettám egyik főhelyén.
