• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

A hatalmas bordeaux-i balhé I.

2009-06-22 ● borravalo.hu

Stevie Kraft szerencsésen landolt Bordeaux-ban, hogy a borvilág legnagyobb eseményéről, a Vinexpóról tudósítson. Öt napig tart a boros hejehuja, több ezer kiállítóval, beláthatatlan mennyiségű borral. Kraft egyes egyedüli magyarként állja a helyét a vasárnap óta tartó feszten, és rengeteg mindenről beszámol majd, de először is arról szól, hogyan osztott igazságot az osztrigák között!

A Vinexpo a borvilág legnagyobb eseménye, és pont. Ez konkrétan azt jelenti, hogy aki a borvilágban ilyen-olyan formán jegyzett kivan lenni, annak itt a helye. Míg aLondon Wine Fair inkább a kereskedelmi, ez itt a termelői oldal pályája. Szóval, magyar, Vinexpóra fel! Az Agrár Marketing Centrum a Londoni balhén debütált új standot hozta el (hála istennek) a régi ugyanis kifejezetten hajazott egy buszmegállóra, a környékbeli kiállítók meg mar szinte szégyellték a szomszédságot.

De ez most frissebb, lágyabb, jobb. A Tokaj Reneszánsz viszont hagyományosan itt hasít a nagy fehér standdal, amit direkt ilyen alkalmakra készíttettek. Az persze egy kis keserűséget kever a nagy boros pohárba, hogy a magyarok az istennek sem tudnak bejutni az előcsarnokból a nagyterembe, noha például Románia ott állította fel standját.

Nos, Kraft egy francia barátjánál, Ericnél nyomorog, akivel az érkezés után egy rövid kis kört tettek a Bordeaux-i éjszakában, saucisonnal (száraz klajbász) boudin noirral (véres hurka) es grattonnal (zsírtöpörtyű krém). Kraft itt jegyezné meg, hogy fitneszrajongók menjenek a fenébe, nagy felületen élünk vagy egészségesek vagyunk; ez a két alternatíva adatott. Mondjuk a masszív fizikai munka sokat segít az előbbi dilemma áthidalásán, ezért a vacsorát megelőzően Kraft részt vett egy bordeaux-i történelemtanár költöztetésében, különösen a kanapé mozgatása szerzett feledhetetlen pillanatokat. A borszelekció a kis késdobáló dobozból facsart – ezzel együtt igen tisztességes – Cahors-ja, Graves-ja, illetve Cotes de Bourg-ja volt (csökkenő tannin-erősség szerint).

A Vinexpóra felkészülés szombaton aktív arcachoni osztrigázással kezdődött. Eric a francia éppen a Kapucinus Piac szomszédságában lakik, Krafttal mar hajnali fel 12-kor ott toporogtak a hamarosan zárni készülő piacon, hogy beszerezzék a napi betevő osztrigát. Végül az arcachoni öböl kis mészhéjúi mellett döntöttek, mert ezek a legízesebbek, igaz az év ezen szakában tele vannak romantikus érzelmekkel, es ennek fizikai megnyilvánulásával (ld. „osztrigatej”) tehát a cucc egy kicsit zsírosabb-krémesebb, de annyi neki. Ezen kívül látogatás történt egy sajtos standnál is, ahol a bűbáj frommagier hölgy egy radikális szelekciót állított össze a politikailag progresszív táplálkozás jegyében.

Nagy szerencse, hogy Eric a francia bohó ifjúságában egy hipermarché halas részlegében dolgozott, tehát úgy forgatja az osztrigakést, mint Bruce Lee a nuncsakut. Az állatkák nyitása a következőképpen történik: a széles része a hüvelykujjnak támaszkodik, a csúcsa fele meg betolja az ember az osztrigakést, amíg lehet. Eric szerint meg kell találni az osztriga gyenge pontját, aztán suhi! A kést aztán órajárással megegyezően forgatja az ember, és a héj teteje fel is nyílt. Ezt követően a pengét jobb felé húzzuk fel. Ezzel leválasztjuk az osztriga lábát a héjtól. Ha ezzel készen vagyunk, a tető lerepül, es ki lehet kaparászni a héjtöredékeket az állatka alól. A levet célszerű leönteni, mert míg az asztalra kerül úgyis friss, sós levet ereszt. Fogyasztani Laguiole késsel célszerű, mert egyrészt stílusos, másrészt szépen el lehet hasítani a másik lábát, amivel a héjához ragaszkodik… Rádobja az ember a vinagrettet, esetleg egy pár csepp citromot, és már lehet is szürcsölni. Az említett okok miatt ezidőtájt gyakrabban ajánlott a boros öblögetés, meg egy-egy falat sűrű, savanykás rozskenyér.

Fejenként kilenc közepes méretű tengeri állatban állapodtunk meg, Kraft egy laza hagymás vinagrette öntetett dobott össze a dologhoz. A bor pediglen a hreault-i Les Hiorondelles (avagy fecskék) nevű, beazonosíthatatlan küvéje volt (Kraft szerint colombard, meg valami lokálmatador) közepes savval, szép tölgyes virágos illattal, nagyon jól jött a zsíros osztrigák mellé.

A sajt szelekció radikálisan alakult, úgyis mint Roquefort José Bové szűkebb pátriájából, korzikai – tehát hotel robbantgató szakadár – juhsajt, es baszk (ETA) friss juhsajt. Az élet szép es jó, öt napos a Vinexpo, és a borok még csak most jönnek, énekelte Kraft, és Eric a francia.

Folyt. köv.

Korábban:

Bordeaux-i siker

Sok magyar érem az egyik legrangosabb versenyen

Goodbye, London és viszlát!

Magyar bor a londoni csúcsválogatásban

Címkék: Bordeaux, cahors, cotes de bourg, graves, laguiole, Osztriga, vinexpo

← Itt a Top 25 Pannon bor A hatalmas bordeaux-i balhé II. →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?
Loading
00:00 / 35:54
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?

    Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?

    Jun 24, 2025 • 35:54

    Pacal, hagymás vér, kakastöke paprikás, bárányszív steak, a Hortobágy osztrigája, rántott velő – fincsi, mi? Bizony fincsi, pedig a legtöbben vagy nem mernek ilyen alapanyaghoz nyúlni, vagy nem is tudnak róla.

  • A füredi Anna-bálon… Na de, miért pont ott?

    A füredi Anna-bálon… Na de, miért pont ott?

    Jun 17, 2025 • 35:22

    Idén volna 200 éves a füredi Anna-bál… De csak volna, ha igaz lenne a legenda. Sajnos azonban, mint oly gyakran, itt sem teljesen stimmel a sztori, legalábbis jelen történeti tudásunk és a kutatások alapján.

  • Unta a rántott sajtot, sikeres étterem tulaj lett: Ranjeet Singh Dhillon

    Unta a rántott sajtot, sikeres étterem tulaj lett: Ranjeet Singh Dhillon

    Jun 11, 2025 • 39:18

    Ranjeet Singh Dhillon, a 20 éves Indigo, Bombay és Indigo Express éttermek társtulajdonosa fiatalemberként, először 1990-ben érkezett Magyarországra, amiről akkor még alig tudott valamit.

  • Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    May 22, 2025 • 43:16

    A Michelin és zöld csillagos SALT étterem séfje az idei MBH Gourmet Fesztivál egyik nagykövete. Imádja azzal megmosolyogtatni a vendégeket, amikor ételeivel átad valamit magából.

  • Ács Bori: Ki ne mondd, hogy újraértelmezett...

    Ács Bori: Ki ne mondd, hogy újraértelmezett...

    May 19, 2025 • 40:42

    Ács Bori, a Telex újságírója, gasztro rovatvezetője bölcsészeti háttérrel lett gasztrós szakíró, majd szakácskönyvszerző. Amiről ír, azt mindig tapasztalatból teszi: rigorózusan elkészít mindent maga.

  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!