Elég masszív sokkhatások érik az embert manapság, egy ilyen mellett el is lehetne akár menni, mégsem teszem. Ilyen kampányokra költik el ugyanis a bormarketing keretet.
320 fölött jár az euró, naponta öt ismerős kérdezi meg, hogy én hova viszem a pénzem külföldre (sehova, nincs pénzem), cukrot és citromlevet vesz a BKV, (és 88 ezer csomag teafiltert és 4 ezer liter teaszörpöt), minden bizonnyal pocsék évre számíthatunk és képtelenség eldönteni, hogy túlélünk-e még pár hónapot, vagy érdemes most kibontani azokat a palackokat, melyeket szebb időkre tettem el a borhűtőbe, és adni egyet a jónak még most, mert szebb idők nem jönnek, vagy nem.
Aztán jön szembe egy olyan plakát, amitől gellert kap az ember, betelik a pohár, fal adja a másikat, tele lesz a hócipő, default, rövidzárlat, unexpected critical error (no disk or non system disk error).
Több okból is. Először, mert egy átlag médiafogyasztó (és gyártó) szoftvere nem tudja processzálni azt az információt, amit a plakát nyújt. Na, nem, ami rá van írva. Hanem az egész jelenséget, amit közvetít, amit mond magáról, és a helyzetről. Sokat gondolkodtam rajta, hogy megérdemli-e egyáltalán azt az időt, amit arra szánok, hogy írjak róla. Aztán arra jutottam: nem. Mégis ki kell írni, nehogy maradandó belső károsodást szenvedjek.
Olyan jól megy nekünk a bormarketingben, annyi pénzünk van, hogy megtehetjük az ilyen plakátot szétszórását az országban? Üzenjük azt, hogy menjen és vegyen a fogyasztó bort évvégén a hiperekben? (Amit egyébként is tesz. Mert akció van.) Ha már vesz, milyen bort vegyen? Magyar bort! Helyes.
Végül is, feltaláltuk az időutazást. Ott tartunk, mint uszkve 5 éve, amikor a GfK Hungária piackutatásának eredményeként kijött, hogy a magyarok zöme patrióta hozzáállású a borhoz, főleg ünnepekre veszi azt, és főleg hiperekben. Minden marketinges tudja, hogy az ilyen jól berögződött dolgokra kell 5 év múlva ráerősíteni egy többmilliós (sacc per kb. 80-100 között) kampánnyal.
A megvalósítás módja is érdekes. Nyilván szép a magyar hímzéses falvédő, ráadásul divatos is a hímzés, tudjuk ezt jól. Csak éppen nem mindegy a kivitelezés és az ötlet. Mondok pár példát: vessük össze a Forma-1-es kalocsai mintákat a magyar olimpikonok kalotaszegi mintás formaruhájával. Vagy vessük össze Szabó Eszter Ágnes művét, a mémmé vált Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val című falvédőt.
Lehet úgy hozzányúlni valamihez, hogy az működjön. Az senkinek ne okozzon fejfájást, hogy a bormarketing által felkarolt mondat, a ?Magyar bor mindenkor? szlogen arra jött létre, hogy a lakosság ne csak ünnepnapokon fogyasszon bort, hanem minden alkalomra, vö. mindenkor. Az erre írt kínrím pedig különösen hátborzongató. És milyen ötletes a négy borosüveg, mint adventi gyertya! Minden vasárnap felbontunk egyet! Aranyvasárnapra azt az édes fehérét! Mulatunk! Röpülünk, Mari! Kár, hogy a bormarketing ámokfutó körhintájából úgy tűnik, nincs kiszállás?
