Philip K. Dick egyike legnagyobb hőseimnek. Minden könyvét olvastam, vallom, hogy aki sci-fit forgatott az elmúlt huszonpár évben, jobbára PKD-ből dolgozott, még ha nem is ismerte be. Ezért is lepődtem meg annyira, mikor egyik, nemrég magyarul megjelent könyvében az egyik szereplő Zöld Magyart rendelt egy étteremben.
Illetve nem is azon és akkor lepődtem meg leginkább, amikor azt olvastam, hogy Zöld Magyart rendelt, mert az valahogy nagyon is illet PKD utópisztikus világába, lévén zöld, mint egy valamirevaló marslakó, és magyar. (Egzotikus, és persze marslakó, ahogy a magyarok? ) Akkor lepődtem meg leginkább, mikor bepötyögtem a keresőbe, azt, hogy Green Hungarian, várván, hogy valami koktélt dob ki, erre bort dobott. Bort, melyről sosem hallottam még. De ne rohanjunk ennyire előre.
PKD könyvei testesítik meg számomra a tökéletes Science Fictiont: filozófia keveredik humorral, Raymond Chandler film noiros detektívtörténetei színeződnek hallucinogén skizofréniával, olyan disztropikus dimenzióban, ahol teljesen természetes zöld zselés masszából lévő, gondolatolvasó lényekkel vagy szimulákrumokkal kocsmázni, és nőügyekről beszélgetni. Az elmúlt 20-30 évben minden hollywoodi sci-fi forgatókönyvíró PKD művekből dolgozott. Aki azt mondja nem, az hazudik, vagy nem tud róla.
PKD könyveiben sokszor merül fel komolyzene, pl. Beethoven és Wagner, idevágóan sokszor merülnek fel olyan filozófusok gondolatai, mint Kant, Heidegger, a német klasszika képvielői, Goethe, Schiller. És persze nagy szerepet kapnak a különféle stimulánsok és pszichedelikus szerek is, de azt nem mondanám, hogy nagy gasztromán lenne.
Éppen ezért lepődtem meg, mikor Az elektromos Lincoln (We Can Build You – 1972) című, magyar fordításban nemrég megjelent (Agavé Kiadó, ahogy az összes többi is, hálás köszönet Pék Zoltán műfordítónak!) könyvében az alábbi mondatra bukkantam:
Zöld Magyar? Gondoltam, biztos valami vicces koktél, érdekes, hogy egyáltalán megemlíti, kérdés, miért, van-e jelentősége a könyv szempontjából. Mint kiderült, több esetben is tévedtem. Nincs jelentősége a könyv szempontjából, ha csak annyi nem, hogy egy korszak és térség nagyon is emblematikus hangulatát adta vissza ezzel, ahogy később látni is fogjuk.
Beütöttem a keresőbe a Green Hungariant, hogy milyen eredményt hoz. Eléggé meglepődtem, amikor kiderült, hogy bizony egy fehérborról van szó, illetve egy borszőlőfajtáról. Német nyelvű szemelvények szerint ősi, valószínűleg Románia és Magyarország határvidékén őshonos, nagy hozamú, asztali bor fajtáról van szó, mely később a Kárpát-medencében, majd Európában is igen elterjedt, magyarul bucsera (Butschera), németül Putzscheere néven.
Ezt Jancis Robinson is megerősíti, hozzátéve, hogy Európában már csak nagyon kevés helyen található meg, egy időben Kaliforniában volt igen elterjedt fajta. (JR azonban azt is mondja, hogy eredete ismeretlen.)
Kalifornia? Azonnal eszembe jutott Haraszthy Ágoston, és az összefüggésből azonnal újabb információra leltem: a Weibel Vineyards oldalán, akik nagyban ennek a fajtának köszönhetik a felemelkedésüket a 60-as-70-es években. Azt írják, valószínűsíthető, hogy Kaliforniában Haraszthy honosította meg a fajtát.
Ennyi nem elég, maradtak még kérdések. Azonnal megkerestem az elfeledett, régi fajtákkal sokat kísérletező (általam ebben szaktekintélynek tartott) Szabó Zoli, hosszúhetényi borászt, hogy mit tud erről. Íme a válasza:
A Putzscheere magyarul „vakolatbortváló”, gondolom szép a savgerince. Egy német oldal, a Weinwissen ad némi támpontot, mely szerint annak dacára, hogy fehér tokayernek hívják, nem ebből készül az aszú, hanem a sárga moslerból, azaz a furmintból. A gyöngyszőlő végképp ismerős, felhozom a pincéből a Németh Márton ampelográfiai albumot. Ezt találtam benne:
Származása ismeretlen, meglepő módon a nyugati fajtakörbe tartozik. Egyedül a Sokoróalján ismert a XX. sz. közepén, általában juhfarkkal együtt telepítik, ott fürjmony néven ismerik, bár eredetileg a név egy másik fajtát jelölt. (És tényleg, beszélt róla Liptai Zsolt meg Prisztóka Tibor is korábban. Anno még kb. 10 hektárnyi területen termesztették.)
Erős növekedésű, későn érő, közepes vagy inkább bőtermő, gyenge cukorgyűjtő, nem töpped. Bora enyhén illatos, viszonylag testes, lágyabb savú, zöldesfehér, jó asztali bor.
A neten talált Putzscheere szőlő képeire nem hasonlít különösebben a Németh-féle kép, de ez önmagában nem jelent semmit.
Érdekes módon a Rhone-völgyében meg a viognier-t hívják régiesen magyar zöldnek…
Elterjedtségét az is mutatja, hogy 35 szinonim néven fut/futott a világban. Ezek:
Aramon du Nord, Bela pelesovna, Bela selenika, Belline, Bischheimer, Bockseckel, Butschera, Elender, Glockauer, Green Hungarian, Grüne (Selena) pelesovna, Gyöngyszőlő, Heinischrot, Hinschen weiss, Leltszőlő, Misera, Perlentraube, Putchir, Putscheere bleu, Putscher, Putscheere, Raifler, Rettermann, Rothinsch, Rothreifler, Sauerlamper, Talburger, Tokaier, Tokauer, Tokayer, Treitsche, Ungar, Weisser tokayer, Zuti krhkopetec.
Bár Németh szerint az eredete ismeretlen, a nemzetközi fajtakatalógusban is magyar eredetűnek mondják. Kaliforniában pedig annyira híres volt, hogy minden étteremben lehetett rendelni.
Hát egyelőre itt tartunk, Philip K. Dick, Szabó Zoli, a Green Hungarian, meg én. Ebből is látszik, mennyire megéri PKD-t olvasni, tessék keresni a könyveit!
