Kaptam egy jelöletlen palackot, hordómintát Attilától, hogy találjam ki mi van benne. Persze beszélgetés kerekedett, aminek az lett a vége, hogy elárulta, mert úgysem jönnék rá.
Nem nehezteltem, hogy elmaradt a játék, mert igaza volt: ez egy turánon áztatott pinot noir. MW legyen a talpán, aki megmondja elsőre. Annyira elkopott már a „hagyományos” kifejezés, inkább azt mondom amúgy is rendhagyó, különleges borok készülnek a szomolyai pincében amelyről részletesebben egy borvacsora kapcsán már itt írtam. Nem tudom hogyan jöhetett az ötlet, a két fajta szerintem igen messze áll egymástól, hacsak a szín miatt nem adná magát az ügy, de ennél valami bonyolultabb cselt sejtek a háttérben.
Sötét, de nem áttetszetlen színű a bor, a korona kékes-bíborba fut ki. Az illatra újfent csak bólogatok, valami olyasmi, amit nem tapasztalok sokszor: egyedi és különös. Floralitás (kék szirmú virágok), péksütemény, gyurma és keleti fűszerek egzotikus kavalkádja csap orrba. Ibolya, kamilla és rózsa sorakoznak később, majd folyamatos változás után elindul a turán olajos-rózsás karaktere felé.
Mély, elgondolkodtató, szokatlan és pont emiatt van benne valami misztikus és orientális. Szájban az illat után kissé kiszámíthatóbb a képlet, egyel kevesebb a dimenzió és jobban érezhető a pinot noir, de a turán ugyanúgy ott van. Málna és rózsaolaj, tannin alig, a savak egriek, de lehetnének kicsit többen, de meleg év volt, nagy gond nincs is. Szokatlan, váratlan, sablonromboló bor ez is. Kinek jut ilyesmi az eszébe?
Kereskedelmi forgalomba nem kerül, ára nincs, se pincei, se polci: aki meg akarja kóstolni, Szomolyán megteheti.
