Panyola. Erről sokaknak a pálinka jut eszébe, ha meg kell mondani azonban, hogy merre van, arra sokkal kevesebben tudnak válaszolni, hát még arra, hogy falu az, vagy város, vagy mi. Mivel mi már többször vetődtünk arra, anélkül, hogy betértünk volna, meg aztán érdekelt a főzde is, kaptunk a farsang adta lehetőségen és megaludtunk egyet Panyolán. Nem bántuk meg.
Panyolának nincs könnyű dolga turisztikai szempontból. Azaz, hogy épp könnyű dolga kellene, hogy legyen, az adottságait tekintve, hisz Szatmár egyik legszebb kis falva, annak ellenére, hogy csúnyán kapott a nagy hetvenes árvízből, s ezzel skanzen-jellege le is radírozódott. De ott a Túr, az Öreg Túr, ott a Szamos, ott a Tisza, aki járatos e vizeken, tudja miért érdemes felkeresni. Viszont tényleg a búsban van, és még azon is túl, persze minden relatív, de elnézést drága panyolaiak, ebben a pestközpontú vízfejű országban ez az igazság. Kicsit jobb a helyzet most, hogy Nyíregyházáig autópályán lehet nyomulni, de onnan még egy jó egy-másfél órát rá kell szánni az útra.
Ennek ellenére megéri ellátogatni a faluba, talán még bázisnak is használni a környékre ? Szatmárcseke, Túristvándi, a csónakos fejfás temető, a vízimalom ? tett kirándulásokhoz. Mert mit tud adni ez a Panyola, ami megéri a fáradtságot? Röviden: sokat. Hosszabban? Na jó?
Panyolára akkor is érdemes ellátogatni, ha éppen semmi nem történik, pedig, ahogy azt majd később kiderül, történik ott épp elég. A Panyolai pálinkafőzde nem üzemel egész évben, ilyenkor tipikusan nincs szezon, de nem nehéz keríteni valakit, mondjuk Bélát, hogy megmutassa hol is készül az Elixír. A főzdéhez szép séta vezet a faluból, a töltésre fel kell menni a révháznál, onnan vagy két kilométert gyalogolni, vagy bicajozni.
Elképesztő mennyiségű a szilvafa meg a gyümölcsös, aztán egyszer csak elénk tárul az épület. Lehet, hogy kisebb, mint amire számítottunk? Igen, lehet. Ez pusztán pszichológia: az Elixír az egyik legismertebb prémium pálinka brand: beleitta magát a gasztronómiába itthon, nincs olyan valamit is magára adó étterem, szakbolt vagy fesztivál, ahol ne lehetne kapni. Ehhez képest egy üsttel üzemelnek, így állítják elő azt az uszkve évi 40 ezer litert, ami piacra kerül. Plusz a bérfőzés, ugye.
A pálinkafőzde
Na most, az előbb említett Béla, aki egyébiránt Borbás, és egyike azoknak a ?fiúknak?, akik megvették a régi főzdét itt, álmodtak egy 16 milliós beruházást, és nekiláttak megvalósítani tervüket úgy hét-nyolc éve. Hát istenuccse, egy nullát tévedtek, 160 misi is kellett hozzá, meg befektető, meg minden, hogy olyan legyen a dolog, amilyen most. Béla Panyolán született, vissza akart térni a faluba. A többiek fantáziát láttak a dologban. Nem ecsetelnénk különösebben a pálinkafőzés részleteit, elég legyen annyi, hogy kisüsti csak az lehet, ami 1000 liternél kisebb rézüstben van főzve, kétszer le van párolva. Az első párlás vagy négy óra, meg a második is, ott az első 720 literes üstből már csak 300 liter adja ki legjobb illóanyagait.
A kóstolómester pohara
Mint minden, a pálinkafőzés is technikai sport lett manapság, azaz a prémium itóka abban különbözteti meg magát, hogy az istenáldotta technikának köszönhetően olyan szépen le lehet választani az elő- és utópárlatot, hogy azoknak technokolos, illetve főtt régi mosogatórongyra emlékeztető szagából mit sem érezni, csak a színtiszta gyümölcsöt, annak is a javát.
Emiatt azonban cudar drága mulatság is egyben, pláne ha az ember formaüveget használ. Nézzük csak: a Panyolai formaüveg francia, nagyon tiszta, nincsen benne Nelson-gyűrű (ez a gyűrűszerű képződmény például a borosüvegeken is), ami csúnyán törné a fényt, ezért aztán kerül vagy 320 forintba darabja. Hozzá jön a címke, a dugó, és nem utolsósorban az adók ? már rögtön vagyunk vagy 1500-2000 forintnál és még nincs is az üvegben semmi. Hoppácska: kérdezze csak meg valaki, hogy az eddig befektetett tőke mikor kezd megtérülni, hogy mennyi a haszon egy palackon, ha belevesszük a munkabért, meg a járulékos költségeket is. Na ugye, ne sírjon senki ha fél literért elkérnek 4-5 ezer forintot, hanem vegye elő legmagyarabb patrióta mosolyát és tessék kifizetni.
Ennek ellenére az Elixírt viszik, mint a cukrot (hülye hasonlat, 100 százalék gyümölcsből van.) Sajnos kapacitáshiány van, mondja Béla, nem tudnak annyit főzni, amennyi kéne a piacnak. Bővíteni kellene, de hát ugye. Egyik kedvencünk a szamóca, elképesztő eperillatot áraszt. Másik a szilva, amit szépen megfestenek az eperfa hordók. Na itt is fura akadályok vannak: a kádár nem tud akkora hordót készíteni, amekkorát régen, nincsenek már ugyanis akkora eperfák.
A főzde mögött rögtön ott a Túr, ki lehet ülni a teraszra egy kortyra, bevinni a szervezetbe némi életelixírt. Jó név választás ez az Elixír. A párlatok neve minden ősi kultúrában az élet vizét jelenti: ott van a whiskey (keltául usque baugh vagy usque beatha) vagy a vodka (vizecske) vagy akár az Aquavit. Nem véletlen. A tisztán, jó eljárással készült párlatok – így a kisüsti pálinka is – keveretlen (!) fogyasztása nem végződik hasogató fejfájással, feltüzeli a lelket, jót tesz. Nem kell literszám inni belőle és kész. Elixír minden mennyiségben kapható a főzdében, házipálinka meg talán minden házban. Mindkettőnek megvan a maga érdeme.
Koszt és kvártély
A főzdelátogatás, túrázás, falunézésen kívül Panyolán jelenleg két olyan esemény van, amiért oda érdemes menni: az egyik a farsang, a másik a nyári zenei fesztivál. A Határmenti Világzenei Fesztivál már többéves múltra tekint vissza, a falu szépen karbantartott honlapján rengeteg infót találni erről is.
Szállást érdemes időben foglalni, nincs túlkínálat, magunk igen morcosak leszünk, ha legközelebb nem sikerül Lakatosné Zsuzsánál megszállni. Ebéd, vacsora, másnap reggeli, a grátisz üveg pálinka, meg a szállás együtt volt annyi, mint pesten egy ebéd. És hol kap az ember máshol igazi szatmári csimbókos (vagy kötözött) levest, meg töltött káposztát? A leveshez tésztát gyúrnak, kilapítják, megkenik borsos paprikás dinsztelt hagymával, csíkokra vágják, ezeket csomóba kötik és a levesbe főzik. A káposztában errefelé paradicsom van, jó szaftos.
Zsuzsa elképesztő kosztja után átharcoltuk magunkat a ?kultúrba?, ahol farsangi mulatság vette kezdetét. Mint minden jóravaló faluban itt is szép sorban jön egymás után a templom, az iskola, a kocsma meg a kultúrház. Jelmezben díjtalan volt a belépő, tekintve azonban, hogy
1) két olyan zenekar is fellépett, amiért szívesen fizetünk bármikor: a Parno Graszt és a Bürkös Zenekar
2) úgy éreztük megérdemli a közösség, az önkormányzat, hogy összejöjjön némi pénz a fáradozásáért (ezt a filozófiát a büfében is követtük), és
3) cikinek éreztük azt mondani, hogy részeg pestieknek öltöztünk: ez nem is jött volna be, tekintve, hogy belépéskor nem voltunk az említett jelmezben,
ezért kicsengettük a borsos 500 forintot. Mondanom sem kell, hogy a büfé hasonlóan drága volt.
Táncoló fekete lakkcipők
Na most, a Parno Graszt az egyik legautentikusabb cigány zenekar, nemrég jöttek haza dél-francia turnéjukról, zenész körökben ismert, hogy rikta gyors ütemet diktálnak, nem is mindegy, hogy ki áll be melléjük cimbalmozni.
A szünetben több felbecsülhetetlen információra tettem szert, és igazolást nyert egy elméletem is. A Parno Graszt annyit tesz, hogy fehér ló: a családi nyolctagú zenekar éppen egy kocsmában próbált nevet keríteni a formációnak, mikor is az egyik énekesnő sógora viharzott be, hogy megdöglött a fehér lova, amit éppen cserélni akart volna. Némi dadaista svunggal innen tehát a név. Aztán kiderült, hogy a Balogh Kálmán nagyon tisztán játszik és pontosan, de mellettük nem bírná, a másik Kálmán, a Gáspár az ugyan ?piszkosan? üti, de az bírja.
És az elmélet, amelyhez segített némi szilva is: minél laposabb, hegyesebb, fényesebb egy zenész cipője, annál jobban zenél. Ezt mély egyetértés övezte a Parno Graszt férfitagjai részéről, annyi kikötéssel, hogy a nadrág, sőt, annak lejtése is rendkívül fontos. Egyikük szerint: ilyen felszereléssel adja ki magát igazán egy táncmozdulat. Ezzel a Bürkös Zenekar fele értett csak egyet, ennek ellenére nagyot zenéltek ők is. Valamikor hazaverekedtük magunkat, reggel friss tehéntejes kakaóval nyalogattuk sebeinket.
Na ilyen volt a farsang Panyolán. Az életelixírt is megleltük, és az sokkal több, mint a pálinka: mindaz, amit a táj, a falu, az ottaniak adnak. Alig várjuk az augusztust.
