• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Badacsony New Yorkban 2016

2016-04-18 ● Kodela Mia

A Badacsonyi borvidék ötödik alkalommal kirándult el Budapestre, ezúttal téma nélkül, de megint sok borral.

IMG_6227

Több éves népszerű rendezvény a Badacsony New Yorkban, a vendégek számából kiindulva pedig egyre többeket érdekel. (Halkan jegyzem meg, óvatosan azzal, hogy a zsúfoltságot sikernek könyveljük el, más rendezvény is megszenvedte már azt, hogy nem lehetett, nemhogy kényelmesen, egyáltalán normálisan kóstolni.)  Balatoni nosztalgia, vagy már annyira várjuk ilyenkor a nyarat? a badacsonyi boroknak nem nehéz rajongókat szereznie. Három mesterkurzussal is bővült a műsor, így némi edukációt is belecsempésztek a rendezvénybe, nagyon helyesen, teszem hozzá.

Az előző évekkel ellentétben, idén nem volt meghatározott tematika, mindenki mindent hozhatott. Egyrészt emiatt szélesebb volt a szortiment és egyenletesebb is volt a borok minősége, másrészt azért én szerettem az egy fajtára fókuszáló kóstolókat, még akkor is, ha az adott fajta nem volt feltétlenül a kedvencem. De hát az is lehet, hogy kifogytak a mindenkinek elérhető szőlőfajtákból, és ez amúgy sem létkérdés. Na, lássuk:

Sabar Pincészet

2014 ?Mórocz? Olaszrizling: virágos, almás, grapefruittal, kis kesernyével, a klasszik olaszrizlinges jegyekkel, némi ásványosság és só, élénk savak és szép szerkezet, alacsony alkohollal (11,5%), nagyon szép olasz. Rajnai Rizling 2014: fehérhúsú gyümölcsök, zöldalma, mineralitás, szép zöldfűszeresség, citrusosság, van benne egy kis édesség is, lendületes, feszes, jó egyensúllyal, érhet még.

Gilvesy Pincészet

Bohém 2015: olaszrizling, szürkebarát, rajnai rizling, sauvignon blanc házasítás, fülledten nyit illatban, de mögötte ott a gyümölcs, élénk sav, zöldalma, mineralitás, zöldfűszerek, kis kesernye. Rajnai Rizling 2013: petrol, birskörte, barack, virágosság, ásvány, citrusok, némi maradékcukros érzet, élénk sav. Tetszenek az érett jegyek, lehet tovább tartani. Tarányi Rajnai Rizling 2014: kb 3 gramm maradékcukor, alma, ásvány, fűszeresség, mellette sok citrus, citrompótlós ízek, nagyon éles a sav, kicsit diszharmonikus, de feszes. Mogyorósi Sauvignon Blanc 2014: itt is dominál a citrus, lime, grapefruit, vegetalitás, rebarbara, élénk és friss.

Domaine Edegger

Helbeck Chardonnay 2014: tartályos tétel, mégis van benne némi krémes, pörköltes jegy, alma, selyemcukor, mineralitás, szép a savszerkezet, nem ugrik ki, jó egyensúly, alacsony alkohol, kellenek az ilyen chardonnayk. Hilare 2012: pinot noir hangsúlyos cuvée, merlot-val és cabernet sauvignonnal. Gazdag, pirosbogyós illat, fűszeresség, földesség, málna, gazdag de nem nehézkes, gyümölcsös, érett tannin, moderált alkohol.

Csendes Dűlő Szőlőbirtok

Olaszrizling 2014: friss, fehérvirágos, zöldalma, mogyoró, citrusok, lendületes, szép savszerkezettel, kis mandulás kesernye a végén, ilyen legyen egy friss olaszrizling. Hárslevelű 2013: visszafogott illat, fehérvirág, mineralitás, citrusok, papaya, fehérhúsú gyümölcsök, lendületes, tiszta, már most is nagyon szép, de van benne potenciál is. Kéknyelű 2013: fehérhúsú gyümölcsök, barack, kandírozott citrus, kis édesség a korty végén, tiszta, behízelgő, szép savszerkezet.

IMG_6232

Laposa Borbirtok

4Hegy Olaszrizling 2015: nemrég palackozva, még kusza, minerális, citrusos, zöldalma, kis édességgel, friss, jól iható, de kell neki még idő. Rizling2 2014: kicsit fülledten nyit, egres, zöldalma, zöldfűszer, lime, ásvány, só, virágosság, sok sav, alacsony alkohol, nagyon 2014-es.

Villa Sandahl

All of a kind 2013: botritiszes szemekkel, maradékcukor, olajos textúra, érett gyümölcsös, selyemcukor, kifejezett édes karakter, nekem frissebb savat még elbírna. Count Down 2013: dűlőszelektált, szép textúra, ásványosság, kis só, barack, körte, gyógynövények, édesfűszer, selyemcukor, gazdag, kevésbé édes érzet, szép savval. Magic Rain 2011: ebben már ott a petrol is, citrus, fehérhúsú gyümölcsök, égetett cukor, lendületes sav, felőlem még érhet tovább.

IMG_6235

Istvándy Pincészet

Kéknyelű pezsgő: nincs sok gyümölcs, de élesztős karakter sem, túl erőteljes a habzás, a végén a citrusos íz marad. Kékderű 2015: tartályos kéknyelű, alma, körte, ringló, kis édesség, citrussal, behízelgő, kevesebb alkohollal lendületesebb és frissebb lenne. Kéknyelű 2014: ez a sorozat hordós része, még nagyon fiatal, citrompótlós savérzet, majd a hordó és az érés talán tompítja, kis vanília, gyógynövény.

Bencze Pincészet

Pinot Noir nyerspezsgő: eper, málna, málnacukor, vérnarancs, üde, lendületes és tiszta, krémes habzás, szép savszerkezet. Pinot Blanc 2015 (minta): még kis fülledtség, barack, virág, némi édesség, lendületes, jó egyensúllyal. Rajnai Rizling amfóra 2015 (minta): sós-minerális, fehérhúsú és csonthéjas gyümölcsök, zölddió, érett citrusok, papaya, kis vegetalitás, turbolya, némi cseresség, nagyon ígéretes. Olaszrizling 2013: körte, gazdag illat, citrus, kis édesség, só, virágosság, jó szerkezet, jó egyensúly. Rajnai Rizling 2013: ízben megjelenik a petrol, alma, barack, birskörte, citrusosság, maradékcukor, komplex és gazdag, szép szerkezettel, sok ásvánnyal. Piros Bakator amfóra 2015 (minta): küzdök még a fajta aromáival, a kicsit szirupos illattal és a közepes savakkal, cseresznye, eper, narancs, biztos vagyok benne, hogy az amfórás érlelés sokat dob rajta. Pinot Noir 2015 (minta): földes, ribizli, meggy, meggymag, sok gyümölcs, visszafogott, benne vannak a tipikus pinot-s jegyek, kevés tannin, kicsit több sav lehetne, édességből pedig kevesebb. Cabernet Sauvignon 2013: édesfűszer, gyümölcsös, meggy, némi parfümösség illatban, szinte könnyed a cabernet-k között, ízben visszafogottabb, mint illatban.

IMG_6230

Címkék: Badacsony, Badacsony NewYorkban, Bencze Pincészet, borkóstoló, Csendes Dűlő Szőlőbirtok, Domaine Edegger, gilvesy, Istvándy, Laposa Borbirtok, Sabar, Villa Sandahl

← Breitenbach Pince First Furmint 2013 ?Hundert Prozent Balaton, schöne Panorama? →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Újra legyen méltó helyén a sörkultúra! - Indoor Sörfesztivál kilencedszer
Loading
00:00 / 00:35:42
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Újra legyen méltó helyén a sörkultúra! - Indoor Sörfesztivál kilencedszer

    Újra legyen méltó helyén a sörkultúra! - Indoor Sörfesztivál kilencedszer

    Jan 28, 2026 • 00:35:42

    Kilencedik alkalommal várja vendégeit az Indoor Sörfesztivál, amely tulajdonképpen majdnem véletlenül jött létre, miközben a szervezők azon munkálkodtak korábban is, hogy méltó helyére kerüljön itthon a sörkultúra.

  • Szigeti Péter: Én tökfőzelék gyerek voltam

    Szigeti Péter: Én tökfőzelék gyerek voltam

    Jan 21, 2026 • 00:39:50

    Szigeti Péter újságíró médiaszakember imád főzni. Foodie családból jön, ahol mindig is fontos volt az étel: na nem csak azért, mert anyukája élelmiszervegyész, de azért is, mert mindig az ebédlőasztalnál gyűlt össze a család, itt voltak, vannak a legjobb beszélgetések. Még úgy is szívesen készít mindent, hogy ő maga peszkateriánus,…

  • Hal, bejgli, káposzta - mit és miért eszünk karácsonykor?

    Hal, bejgli, káposzta - mit és miért eszünk karácsonykor?

    Dec 26, 2025 • 36:44

    Miért eszünk halat karácsonykor? Ez mindig így volt? Hát a máknak milyen szerepe van az ünnepi ételekben? Katona Csaba és Kántor Bandi arról beszélgetnek, hogyan alakultak ki ünnepi étkezési szokásaink.

  • A mesebeli fűszer: a Magellán-sztori 2.

    A mesebeli fűszer: a Magellán-sztori 2.

    Dec 18, 2025 • 33:34

    Korábbi adásunkban Magellán fűszerekért folyó expedíciójának részleteiről beszélgettünk, most folytatjuk a történetet. Kiderül: a tengeri fűszer útvonal hatalmas és radikális változást hozott az európai konyhában, kultúrában.

  • Mi az ami hús, zsírszegény, nincs tele méreggel és fenntartható?

    Mi az ami hús, zsírszegény, nincs tele méreggel és fenntartható?

    Dec 12, 2025 • 30:59

    Az egyik legegészségesebb hús, egykor mindennapos volt asztalainkon, mára majdnem teljesen kikopott. Pedig a nyúlhús fehérjegazdag, zsírszegény, nincs benne antibiotikum, épp ezért alapja a bébiételeknek is, mégsem esszük.

  • Mogyoróval álmodik: Thummerer Vince

    Mogyoróval álmodik: Thummerer Vince

    Dec 10, 2025 • 34:42

    Az érettségi előtt álló Thummerer Vince a különleges minőségű magvakat forgalmazó családi cég hajtómotorja: régi álma volt saját vállalkozást indítani, mára külpiacokra is tör. A Snackz sztori.

  • Hogyan utazzunk lazaccal? - rendhagyó könyvajánló

    Hogyan utazzunk lazaccal? - rendhagyó könyvajánló

    Nov 27, 2025 • 33:35

    Rendhagyó könyvajánló, egyben ötlet karácsonyi ajándékra: Umberto Eco Bábeli beszélgetés, Minimálnapló című kötete nem csak gasztrobubusoknak.

  • Aki meghalt a szegfűszegért: a Magellán-sztori 1.

    Aki meghalt a szegfűszegért: a Magellán-sztori 1.

    Nov 21, 2025 • 34:11

    Magellánról sokunknak az jut eszébe, hogy ő hajózta körbe a Földet. A története azonban sokkal több ennél, azzal együtt, hogy ő végül nem is hajózta körbe. Expedíciója azonban elképesztő változást hozott étkezési kultúránkban.

  • Kedvenc gyerekkori kaják, kávé, túrázás - Németh Bálint

    Kedvenc gyerekkori kaják, kávé, túrázás - Németh Bálint

    Nov 13, 2025 • 34:51

    „Megkérdezhetem, hogy mi volt a kedvenc gyerekkori kajád?” – ezzel a felütéssel főzi meg hírességek kedvenceit a Balint’s Pot rövid videóiban Németh Bálint privát séf.

  • Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra

    Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra

    Nov 5, 2025 • 31:54

    Ehető gombák Magyarországon címmel jelent meg Almási Petra könyve, a hazai erdők fogyasztható gombáiról, friss felhasználási módjairól és tartósításásáról. Kezdő és gyakorlott gombászoknak, és a megszokottól eltérő alapanyagokra nyitottaknak.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!