Bánfiék Londonban kiteregették a lapjaikat. Harminc éve kezdett az amerikai Mariani család borászkodni Montalcinóban, elég komoly léptékben. Ekkor indtottak el egy nagyon fontos kutatást, amelynek eredményét a Banfi-Brunellókban kóstolhatja a nagyérdemű. Londonban a sommelier-ek kedvéért most szó szerint ízekre szedték a saját boraikat, StevieKraft meg éppen arra járt.
Banfiék sohasem arról voltak ismertek, hogy kicsiben játszanak. Amikor harminc éve megalaptották a birtokukat Montalcino mellett egy elég jó kiállású várban, lendületből felvásárolták fél Siena-tartományt. Létrehozták Európa legnagyobb egybefüggő szőlőbirtokát. Az annyi, mint 2900 hektár.
Az akkori sangiovese klónok természetesen nem feleltek meg a borászatnak, ezért elkezdtek kutatni, újabb klónokat keresni, vagy legalább kezdeni valamit a meglévő, jobb minőségűekkel. Természetesen ez a kutatás is szerény keretek közt zajlott. Néhány év alatt beazonosítottak, illetve kinemesítettek 150 klónt. Aztán kijelöltek egy talajilag homogén területet, ahol nem voltak ilyen-olyan mezoklímák, fagyzsebek, és telepítettek 150 sor szőlőt. Pontosan, minden fajtából egyet.
Az ültetvény 1985-ben fordult termőre. Tartottak minden évben vakkóstolót, amire meghívták a firenzei meg a pisai egyetem tudorait, meg egy rakás helyi boros notabilitást, hogy ugyan döntenék már el, melyek is a legjobb klónok. A kóstolót azóta évente ismétlik, van 150 tartályminta, a cél az, hogy minden, a területen jelenlévő klón fejlődését szemmel tudják tartani. A kóstolók ráadásul mostanában monstre méreteket öltenek, ugyanis minden klónból kóstolnak vertikálisan is.
Banfiék három klónt vűlasztottak ki, ezeket Dante Ceccini a cég egyik regionális kereskedelmi igazgatója mutatta be Londonban. Mint mondta, a cél nem egy szuperklón létrehozása volt. Olyan kombnációt kerestek, amely tökéletesen megfelel a montalcinói hardveren, és van benne anyag, tehát érlelhető. Ezt a három fajtt teleptették vegyesen minden Brunello di Montalcino ültetvényükre.
A londonni bemutatóra 2010-es tartálymintákat hoztak. Amint Ceccini elmondta, ezeket nem tekintik boroknak, csak érdekességből pattintottak elő néhány palackkal. (Kraft magénvéleménye ? igaz, hogy nyers volt, mint a veszedelem, de ettől függetlenül azokat a mintákat azért tanítani lehetne…).
Janus 50
Nagyon mély rubin szín. Illatra átható vörösbogyós friss gyümölcs, meg egy rakat fűszer, a bor egészen borsosba hajlik, egy kis dohány társaságában. Nagyon intenzív íz, tulajdonképpen mindent hoz, amit illatban mutat, de leginkább a gyümölcs dominál. Viszont eléggé rövidkés, és nincs rendes teste. Szóval hoz mindent, amely ízben a Brunello sajátja volna, kivéve a struktúrát.
Janus 10
Nagyon-nagyon sötét. Töksötét. Fekete, némi rubin beütéssel. Tényleg teljesen töksötét. Fekete lyuk a pohárban. Illatra földes, meg egy kicsit fűszeres, de legfőképpen zárt. Brutális tanninokkal indít, meg hatalmas savval. Akkora szerkezete van, amelyet földi halandó nem is bírna elviselni. Ez a bor mindenkit megbír, megesz reggelire, ha nem vigyázol. Íze elég visszafogott, valami halvány gyümölcs meg egy kis fűszeresség. Na de a struktúra! Az hatalmas.
BF 30
Világosabb rubin szín. Illata kissé zárt, de ahogy nyílik, egyre inkább a virágok (Ibolya&Co) uralják. Egyáltalán nem nehézkes, parfümös, ez friss virágillat. A szájban persze brutális dolgok történnek, van itt is sav és tannin rendesen, de az egész jóval elegánsabb, kifinomultabb szerkezet mint a J10. A csoda abban van, hogy itt az ízek leginkább a zárásban jelennek meg. A lecsengés nagyon hosszú, gyümölcsös.
Clonal Blend (Janus 50 50%, Janus 10 20%, BF 30 30%)
Sötét rubin. Illatra kissé nedves dohány, meg töménytelen mennyiségű piros gyümölcs: tőzegáfonya, ribizli, meg szilva lakik benne. A struktúra nagyon erős. Magas tannin, amely mindent betölt, magas a sav is, de az egész harmóniában van. Az íz egyenletesen intenzív. Vörösbogyós gyümölcsökkel nyit, jön a meggy, aztán mindenféle virágok meg némi dohány. Szép, kerek bor, de ebben a formájában még gyereknek sem lehetne nevezni. Pólyás még, tessék békén hagyni.
A Banfi borok tehát ilyen összetevőkből készülnek. A vicces az egészben az, hogy egy chateau a legritkább esetben áll ki önként és dalolva, hogy megmutassa az összetevőket, amelyekből a borászok a végén összelegózzák a később agyonsztárolt bort. És hogy milyen az a Banfi Brunello? Itt egy két dűlőszelektált példa, mutatóba:
Banfi Brunello Poggio Alle Mura 2006 DOCG
Közepes gránát szín. Illatra masszív tölgy, szőke dohány és egy rakás vörös gyümölcs, intenzív, de kiegyensúlyozott egyvelege. Közepesnél kicsit nagyobb a test, a tannin magas, csiszolódik, de még mindig kemény fogása van. A sav közepes fölötti. Tele van vörös gyümölccsel, főleg szilva, meggy és szárított meggy, meg egy rakat ribizli érződik, emellett továbbra is erős az édes dohányillat, meg a tölgy. Hosszú, meleg lezárás.
Banfi Brunello Poggio Alle Mura 2005
Közepes gránátszín, az előbbibnél kisé világosabb árnyalat. Az illatot a nagyon érett szilva, dohány és bőr uralja. Az ízek koncentráltak, az egész bor jóval sűrűbbnek érződik (2005 melegebb év volt!), sok a gyümölcs, de csak azért nem hajlik lekvárosba a történet, mert a sav még mindig masszív. A tannin kicsit simább, de szintén magas. A tölgy kifejezetten eltörpül a bor mellett.
Volt még egy rakat más bor is a kóstolón, de ezek voltak a legizgalmasabbak. Maradjunk annyiban, hogy nagyon-nagyon boldog ország volnánk borice, ha a nagyüzemi bortermelés a Banfi féle színvonalon zajlana.
