• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Pusztítás a Villa Sandahlnál

2012-08-16 ● Kántor Endre

Ismeretlenek húsz centiméterrel a föld fölött, tőnél metszették el a Villa Sandahl 0,6 hektáros, harmincéves rajnai rizling-ültetvényének mind a kétezer tőkéjét. Ez már a második eset rövid időn belül, hogy értékes ültetvény vandálok áldozata lesz.

A pusztítást hétfőre virradóra fedezték fel, mondták el az Index kérdésére a borászatnál. Miután visszavágott tőkékről volt szó, ezeket metszőollóval is el lehet vágni, így a tettesek egy éjszaka alatt végeztek.

Egyértelmű szabotázsakcióról van szó, mert a területről semmit nem vittek el, írja a Mandiner Bor. A tettesek és megbízóik pontosan tudták, hogy most szüret előtt okozhatják a legnagyobb kárt. A bűnözők ezzel több tízmilliós kárt okoztak a svéd tulajdonú borászatnak. A Villa Sandahl feljelentést tett a rendőrségen.

?Egyszerűen visszataszító, hogyan képes bárki szándékosan így tönkretenni a világ egyik legjobb szőlőjét. Ha ez Elzászban vagy Wachauban történt volna, már a világ legszomorúbb híre között sugároznák? ? olvasható a borászat honlapján megjelent rövid közleményben.

A borászat közölte: szőlő- és bortermeléssel foglalkozó emberről nem is feltételezik, hogy ilyen vandál cselekedetre vetemedhetett. A Badacsony nemzetközi mezőnyben egyik legelismertebb borászata ezzel elveszíti az idei év termését erről a területről, és ez a rész a következő négy évben gyakorlatilag kiesik a termelésből. Hogy milyen borokról van szó? Érdemes elolvasni ezt a beszámolót.

A tőkéken az első évben megjelenő hajtások még általában gyengék, így ezeket vissza kell vágni, hogy a második évben már erőteljesebbek jöjjenek helyettük. Az erős hajtásokat a harmadik évben felteszik karra és ekkor már teremhetnek is, de igazán csak az ötödik évben hoz olyan minőséget a szőlő, mint előtte.

A legnagyobb kár nem a termés kiesése miatt éri a Villa Sandalht. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a harmincéves tőkék közül hány marad meg a vandál pusztítás után. Az ültetvény legnagyobb értékét ugyanis az évtizedek óta gondozott tőkék jelentették, amelyek gyökere mélyre nyúlik a talajba és emiatt jól bírják a szárazságot.

Korábban beszámoltunk róla, hogy ismeretlenek felgyújtották az erdőbényei Ábrahám pincészet két ültetvényét, hasonló károkat okozva.

Címkék: Badacsony, kivágás, pusztítás, rongálás, vandálok, Villa Sandahl

← Cheval Blanc-t a Tescóból? Fejlődünk, de nem sokat →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Boston, teadélután, bab és homár
Loading
00:00 / 00:37:17
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

  • Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Apr 1, 2026 • 00:10:21

    Ha egy korty champagne segít egy pillanatra, vagy akár pár percre elutazni, eltávolódni a világ zajától és magunkra, családunkra, szeretteinkre, barátainkra figyelni, akkor már megérte – mondja az ikonikus pezsgőpincészet vezetője.

  • Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Mar 23, 2026 • 00:39:54

    Frész Ferenc imád főzni, erős igénybevételt jelentő munkája mellett ez kapcsolja ki. Komoly motivációt jelentenek a lányai is, akiknek gluténmentes ételeket készít. 

  • Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Mar 11, 2026 • 00:33:51

    Sue Tolson a kilencvenes évek végén érkezett magyarországra, üzleti angolt tanítani. Aztán elment egy bortanfolyamra, most pedig éppen a Master of Wine cím megszerzésén munkálkodik.

  • Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Mar 4, 2026 • 00:34:26

    Máshogy látja a világot, aki megértette, hogy az erdő mit tud adni. Ehető és iható superfoodok hevernek előttünk, csak ismerni kell őket. Bózsó Gyulával beszélgettünk.

  • Karnevál, Velence, Napóleon

    Karnevál, Velence, Napóleon

    Feb 25, 2026 • 00:37:51

    Il Carnevale di Venezia: ősi hagyományokra épülő ünnep, amely fénykorát a 18. században élte, majd jött Napoleon. Katona Csaba történésszel beszélgettünk a karneválról, velencei szokásokról, ételekről és italokról.

  • Ha február, akkor furmint: Kézdy Dániel

    Ha február, akkor furmint: Kézdy Dániel

    Feb 19, 2026 • 00:34:54

    A Furmint február mára a legismertebb hazai fajtakóstoló lett, és idén már a 16. alkalommal rendezik meg. Pedig nem volt evidens, hogy megtalálja a helyét egy fajtára kihegyezett esemény.

  • Hogy kerül fűszer a kávéba?

    Hogy kerül fűszer a kávéba?

    Feb 11, 2026 • 00:33:29

    Lényegében új italkategória jön létre, amikor a My Spicy Cup kávéfűszereivel készítünk italt: az így készített meleg vagy hideg latték, americanók, espressók egy új dimenziót hoznak be, csak nyitottnak kell lenni rá. Halmai Judittal beszélgettünk.

  • Bölcsészből lett csokimester - Bretz Bernadett

    Bölcsészből lett csokimester - Bretz Bernadett

    Feb 4, 2026 • 00:33:55

    Bretz Bernadett bölcsésznek tanult, mégis csokimester lett. Egy véletlen találkozás hozta össze a kakaóbabbal és csokoládékészítéssel, egy külföldi út mindent megváltoztatott.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!