• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Bort a fundamentalistáknak!

2010-02-04 ● Kántor Endre

Az angol Decanter e havi számában Roger Scruton filozófus arra a következtetésre jut, hogy a muzulmán fundamentalistáknak bort kéne inniuk, hogy toleránsabbak legyenek.

Roger Scruton angol konzervatív gondolkodó, nem kispályás filozófus, esztéta és író, minden címe fel van sorolva itt, de nem utolsósorban a rókavadászat ismert szószólója, és a Pszichológiai Tudományok Intézetének washingtoni és oxfordi professzora.

Hogy ennyi ne legyen elég, egyben a New Statesman borkritikusa is. Nemrég megjelent I Drink, Therefore I Am (Italozom, tehát vagyok) című könyvében azt írja: ?Végignézek a fél évszázadon át nyújtózó üres üvegek során, és azt látom: mindegyikük nyakából felsejlik egy igazán jól megélt nap emléke. Vagy, ha nem is jól megélt, de legalább stílusosan befejezett napok köszönnek vissza.?

scruton470_2

A Decanter angol kiadásának februári számában nem mást állít a gondolkodó, mint hogy őseink megértették azt, hogy a borban az igazság valójában az, amit tartalmaz, magába foglal, és nem ennek silány félreértelmezése, vagyis, hogy mit kotyog ki az ember befolyása alatt. Vagyis, a bor filozófiájának helyes és nem bagatell értelmezése a lényeg.

A konzervatív filozófus szerint a Dionüszosz mítosz, az Ótestamentumban a bor számtalan említése és a keresztény oltáriszentség őseinek számító ősi rituálék bizonyítják eme filozófia mélységét. (Hogy aztán magáról a bor szimbolikájáról a kereszténységnél ne is beszéljünk.)

A tézis megalapozása után aztán Scruton meglepő következtetésre jut: a holdkóros fundamentalistáknak, akik az Iszlám rossz hírét megalapozzák meg kellene tanulniuk ismét bort inni, mondja. Eztán lamentál pár sort a letűnt vidám, tolaráns muzulmán korszakról, melyet olyan borivó és bort szerető gondolkodók nevével fémjelez, mint a 11. századi filozófus, Ibn Szina (latinul Avicenna).

Hogy ehhez a Scruton által ideálisnak tekintett állapothoz visszajussanak, a muzulmánoknak megint meg kell tanulniuk inni, eme feladatot jámboran véghez kell vinniük. A törökök már közel járnak az újrafelfedezéshez, teszi hozzá.

Amíg ez nem történik meg, a Koránt továbbra is félre fogják értelmezni, és sosem ismerik fel azt az igazságot, hogy az élet nem tény, hanem ajándék. ?Nehéz megfogni ezt az igazságot a bor hasznos segítsége nélkül?-mondja Scruton, majd hozzáteszi: még nehezebb a bor által kirótt kötelezettséget felismerni, név szerint, hogy másoknak teret kell engedni, és kedvesnek kell lenni velük.

Ez nagyon szép, de Scruton egyet kihagy: az ivás tanulási folyamatában első lépcső a pont általa említett Dionüszoszi őrület, ahonnan sokszor nincs második lépcső. Sokan megmaradnak ezen a széttépős szinten a jó öreg Európában is, és itt most nem csak a focihuligánokra gondolunk.

Címkék: biblia, bor, Decanter, dionüszosz, filozófia, fundamentalista, igazság, iszlám, könyv, muzulmán, oltáriszentség, scruton

← Erjedés volt a civilizáció csírája? Top 10 borturisztikai célpont →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Félig tele a pohár vagy félig üres?
Loading
00:00 / 00:34:29
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Apr 29, 2026 • 00:34:29

    Mi lesz a magyar borágazattal, magyar borral? A kérdés több szempontból is releváns, a gazdasági, környezetei változások sürgős válaszokat igényelnek. Erről beszélgettünk Ercsey Dániellel.

  • A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    Apr 24, 2026 • 00:38:10

    Új sorozatunkban a nagy magyarországi szakácsgeneráció tagjairól beszélgetünk: a sorozat első részében a francia születésű, de a magyar konyhára nagy hatást gyakorló Id. Marchal József, és egyik leghíresebb tanítványa, Dobos C. József az alanyaink.

  • Villány, kékfrankos, Jackfall

    Villány, kékfrankos, Jackfall

    Apr 17, 2026 • 00:35:38

    Szép nemzetközi versenyeredmények, izgalmas, könnyed, de tartalmas kékfrankosok és portugieserek: ezt a vonalat viszi ma a Jackfall. A lehetőségek mellett vannak azonban kihívások, bőven.

  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

  • Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Apr 1, 2026 • 00:10:21

    Ha egy korty champagne segít egy pillanatra, vagy akár pár percre elutazni, eltávolódni a világ zajától és magunkra, családunkra, szeretteinkre, barátainkra figyelni, akkor már megérte – mondja az ikonikus pezsgőpincészet vezetője.

  • Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Mar 23, 2026 • 00:39:54

    Frész Ferenc imád főzni, erős igénybevételt jelentő munkája mellett ez kapcsolja ki. Komoly motivációt jelentenek a lányai is, akiknek gluténmentes ételeket készít. 

  • Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Mar 11, 2026 • 00:33:51

    Sue Tolson a kilencvenes évek végén érkezett magyarországra, üzleti angolt tanítani. Aztán elment egy bortanfolyamra, most pedig éppen a Master of Wine cím megszerzésén munkálkodik.

  • Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Mar 4, 2026 • 00:34:26

    Máshogy látja a világot, aki megértette, hogy az erdő mit tud adni. Ehető és iható superfoodok hevernek előttünk, csak ismerni kell őket. Bózsó Gyulával beszélgettünk.

  • Karnevál, Velence, Napóleon

    Karnevál, Velence, Napóleon

    Feb 25, 2026 • 00:37:51

    Il Carnevale di Venezia: ősi hagyományokra épülő ünnep, amely fénykorát a 18. században élte, majd jött Napoleon. Katona Csaba történésszel beszélgettünk a karneválról, velencei szokásokról, ételekről és italokról.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!