Kellemes, családias borvacsorán vettem részt a minap a Chile Wein (leánykori nevén Chile Wein Import) szervezésében. Helyszín a Rozmaringos Kertvendéglő (dunai panoráma, enyhe rómaipartos-csónakházközeli feeling, nagy terek). Minden adott volt egy jó evéshez és iváshoz.
Először egy rövidfilmet néztünk meg a nadrágszíj-ország legszebb képeivel: amit a legérdekesebbnek tartok boros szemmel az pont ez a hosszúkás alak adta jelentős klimatikus változatosság. Van ott sivatagos (északon az Atacama) és közel sarkköri vidék (fjordok és tengerszorosok szövevénye) is. Az ország egésze egy keskeny partvonal, amit keletről az Andok, nyugaton pedig a Csendes-óceán határol. Ez már önmagában megérne egy cikket, de legyen elég, hogy utalok a hegyoldal-kitettség-altalaj és a ?nagy víz? szőlőtermesztésre gyakorolt hatásaira.
Na de vissza a távolba révült tekintetekkel az asztalra és a poharakba. Az üdvözlő ital William Cole sauvignon blanc-ja (ugye az mindenkinek megvan, hogy a 2012-es szüreten már túl vannak Chilében?), tipikus könnyed, nyári bor sok citrikus aromával, friss vágott füves, csalános, populáris arca a fajtának. Nekem ez egyrészt még kissé túl techno (talán savnövelt is), ugyanakkor rengeteg embernek pontosan ez az illat és ízkombináció ugrik be, ha a fajtáról esik szó.
Első fogás, avagy előétek: friss kerti fűszeres kecske sajtkrém óriás kagylótésztában. Pont olyan, mint amilyennek elképzeltem: jó állagú, laza krém, amihez passzolt a Rosário Rozé (cabernet-syrah, ami még mindig a techno-vonal nekem, de ha kicsit hunyorítok akkor már siller és azt megbocsátom).
A második előétel füstölt pisztráng pástétom sokmagos barna kenyéren koktél paradicsommal. Kissé megtévesztő volt, mert a húskrémes-pirítósnak kinéző cucc egy gazdag, vastag, jó zamatú harapnivaló volt, amiből repetázni is kedvem lett volna. Ehhez már dukált egy Villard Estate Sauvignon Blanc, amit a legutóbbi kóstolón még a szortiment vöröseinél is jobban szerettem. Egyáltalán nem kirobbanó az illata és ennek nagyon örültem (bár nyaranta jól tud esni, legtöbbször egyre kevésbé keresem a hivalkodást, a kontemplatív hozzáállás előbb-utóbb minden borisszán úrrá lesz). Inkább gondolkodós savblanc: van benne egy kis trópusi gyümölcs is a friss fűszeresség mellett, a finis hosszabban kitart, az egész elegánsabb, jobban egyben van és ami a legfontosabb: elbírt a pisztránggal – amit mivel nem tudtam angolra fordítani az asztalunknál helyet foglaló Nagykövet úrnak és feleségének, Schubert Pisztráng-ötöséből a jól ismert fordulattal nemzetköziesítettem:
?A csermely halkan zúgott, hol útja völgyre nyílt,
Hűs mélyén pisztráng úszott, úgy surrant mint a nyíl.
Oly tisztán szépen látszott, én csendben ültem ott,
A vízben vígan játszott és messze csillogott.?
Aztán jött az én műfajom (a sous vide és a molekuláris reggelik sármos világában biztos egyszerűnek tartanak, hogy bírom a baconbe göngyölt ételeket és horribile dictu! még esetenként az aszalt szilvát is): szóval baconbe göngyölt sertés szűzérmék rózsabors mártással, hercegnő burgonyával. Erről beteszek egy képet, gondolom kétféle olvasó lesz: akinek megindul a nyáltermelése (nekik kár magyarázni) és akinek nem (nekik majd mutatok mást). Ami meglepett, hogy egy Tarapaca Chardonnay próbálta kísérni, ami merész, de a kísérletezést a folyamatos safety shotoknál jobban kedvelem. Határozott újhordós díszítettség, fehér húsú barack, vaskos gyümölcsösség, nemzetközi ízlésnek szánt bor. Nem tudom érdemes-e fanyalogni, mert ez a chardonnay elfogadott arca: én pl. nagyon bírom Szászi Lesencetomaji Chardonnay-ját, de az meg inkább Balaton, mint chardonnay, ráadásul ide nem passzolt volna.
Második főétel: szarvasfilé erdei gyümölcsökkel, házi burgonya fánkkal. A szarvasnak jól állt a fanyar gyümölcsös mártás és ezt a bor csak fokozta. A Tarapaca+ (Plus, bio!) az erdei gyümölcsökkel jól összehaverkodott: van benne sok-sok cassis, fekete bogyós gyümölcs és valami florális másodvonal. Fűszerek is vannak dögivel, izgalmas az egész. (Számfetisisztáknak 28% Syrah; 23% Cab. Franc; 18% Cab. Sau.; 17% Car. 8% Merlot 6% Pet. Verdot)
Aztán a KO: meggyes brownie mentalevéllel, hozzá Laura Hartwig Carmenére, ami nekem a nap meglepetése volt, mert mentes a közhelyektől, rengeteg fekete gyümölcsön, finom édesfűszereken, enyhe ásványosságon vezet végig, a hordóhasználat európai szájnak kissé határozott, de egy nagy testű, klassz bor, amiből a vacsorát záró beszélgetés során többször is kértem ? immár nyeletre ? utántöltést a poharamba.
Amit el kell mondanom, hogy a legtöbb bor a helyben kevéssé szokásos kézi szürettel és nem kifejezetten nagyipari körülmények között készül.
Aki eljött biztosan jól érezte magát: körbe voltunk rajongva, de csak pont a megfelelő mértékben, nem volt túl sok szakmai speech a borokról, viszont a megfelelő információt mindenki megkapta, valahogy passzolt az egész. Érdemes kísérletezni a chilei borokkal: vannak olyan európai ételek, köztük magyar fogások is, amikhez akár újvilági borokat társítani lehet.
