• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Spanyol virtus

2014-03-11 ● borravalo.hu

Már számtalan alkalommal akartam írni Szeredi Zsolt barátom kóstolóiról, ami legtöbbször azért maradt el, mert ezek az estek vidám borozásba torkollnak, az utolsó tételekről elmaradnak a jegyzetek. Most a szokásosnál jobban figyeltem, bár a hangulat így is a tetőfokára hágott a Bonxtóban, amely a kóstoló helyszínéül szolgált és egyébként egy nagyon korrekt kis katalán étterem a Falk Miksa utcában.

Hivatalosan a Vino Castillo keretei között működnek ezek az estek: a kis és nagykerrel is foglalkozó kereskedőház nagyon erős spanyol profillal rendelkezik, szíve és motorja Zsolt és felesége Anna. Kb. havi rendszerességgel tartanak kóstolókat, főleg ezen a spanyol vonalon, érdemes a Facebook oldalukat figyelni az időpontok miatt.

A mostani este a crianzák és reservák köré épült. IMHO a spanyol bortörvény kicsit szigorú és olyan szempontból talán következetlen is, hogy viszonylag hosszú érlelést ír elő, így a gyengébb minőségű, de magasabb osztályra címkézett borok néha nem élik túl a fektetési időszakot (ilyen „elhalt” borokkal a Vino Castilloban még nem találkoztam, hiperekben annál inkább).

Crianza vs. Reserva @ Vino Castillo - borravalo.hu

A jovenről és más besorolásokról most nem ejtek szót, lesz még rá tér. A crianza hat hónapig kell hordóban érjen és további tizenkét hónap pihenés van előírva a palackban, a reservánál ezek az értékek tizenkét hó hordó és huszonnégy hó palack. Ezektől csak felfele lehet eltérni (gondoljunk bele, hogy a pár száz forintos reservák, amit itt-ott hiperekben kapunk, hogyan vészelik át ezt az aszúhoz közelítő szabályozást?).

Szerencsére a minőséggel itt nem volt gond. Nézzük a borokat, sorrendben. (Rövidítések: T – Tempranillo, G – Garnacha, CS – cabsav, M ? merlot.)

Bodegas Irache Gran Crianza 2006 (60% T, 20% CS, 20% M), Navarra, 2290 Ft

Finoman animális, friss meggyes, vörös gyümölcsös illat, amiben van egy pici bizonytalanság. Szájban érett, kicsit savszegény, de kárpótol a rengeteg gyümölcs. Tanninja érett, lecsengése közepes. Édes szósszal készült kajához el lehetne pukkantani, de sokáig már ne tartogassuk, kicsit túl van a csúcsán. 82-84 p

Bodegas Aragonesas Coto de Hayas Crianza 2010 (60% G, 40% T), Campo de Borja, 1750 Ft

Francia hordóban érlelt, 20-30 éves tőkékről származó ital (2010 náluk nem volt olyan horror, mint itt a Kárpát-medencében). Kissé zárt illata dzsemes, fűszeres, toast, fahéj és konyak tűnik fel. A francia hordót vagy elhisszük, vagy nem, nekem volt benne egy pici műviség (chips?). Szájban is átjön ez az erős fahatás, füstössé teszi az összképet és sok a hordós tannin is. Közepesnél nagyobb testű, tüzes anyag, de nincs teljesen balanszban. 80-82 p

Bodegas Vega Real Crianza 2009 (100% T), Ribera del Duero, 2990 Ft

Tizenhárom szerencsés hónap amcsi hordóban. Elsőre „biobüdi”, kis fémesség, szardínia és animalitás. Aztán szépen tisztul. Szájban édes textúra, rendben lévő savak, puha gyümölcsösség. Az előzőekhez képest jó a szerkezete, de ki kell szellőztetni az első fülledtség-rohamot. 81-83 p

Bodegas Neo Crianza 2007 (100% Tinta del Pais), Ribera del Duero, 2550 Ft

Hatvan éves tőkékről, fele francia, fele usa hordóból. Csipkebogyó, cassis, bakelit. Vakon azt mondanám, újvilági bor. A korty közepesnél teltebb, meleg karakterű, puha-érett tanninnal, kirobbanó gyümölcsösséggel. A finisben ánizs, csoki, fekete cseresznye. Picit „beállított” érzetem volt, de ennyi bőven belefér. 84-86 p

Bodegas Irache Reserva 2004 (60% T, 20% CS, 20% M), Navarra, 3790 Ft

Másfél év hordóban. Nyitás után brettgyanú, szaladgálnak a lovak mindenfelé. Mögötte szép palackérési aromák, enyhe fáradtság. A kortyban finom, puha, csipkebogyós tónusok, tele van tercier-kvaterner jegyekkel. Test és lecsengés is közepes. Kicsit izgalommentes, ugyanakkor szépen érett anyag (bár a magyar szájnak a savak kevésnek tűnhetnek). 82-84 p

Bodegas Aragonesas Coto de Hayas Reserva 2008 (100% G), Campo de Borja, 2950 Ft

Tiszta garnacha! Egy év francia hordóban. Az illata tele borssal, zölddióval, kandírmeggyel. A korty határozott, fekete színű gyümölcsdzsem, édesfűszer, konyak, mazsola, füst. Édes textúra, kifejezett hordóhasználat. Lecsengése hosszan rágható. Jó vétel. 86-88 p

Bodegas Vega Real Reserva 2007 (Tinta del Pais, CS), Ribera del Duero, 4990 Ft

Hatvan éves ültetvényről származó anyag, két évet töltött hordóban. Illata egy kirobbanó gyümölcsbomba. Szegfűszeg, föld, erdei gyümölcsök, friss lószőr, de csak árnyalatnyit. Érett anyag, jó sav-tannin-alkohol aránnyal. A korty hozza az illat jegyeit és még egy kis sósság is vegyül hozzá. Innám bármikor. 88-90 p

Bodegas Farina Reserva 2004 (100% Tinta del Toro), Toro, 4390 Ft

Másfél év francia hordóban. Mediterrán, földes illat, kicsit egy brunello-ra emlékeztet. Mokány, érett, gyümölcs-fűszer vonalon mozog. Kis ibolya is van benne. Szájban puha tannin, szilvás és fekete bogyós aromákkal. Nagyon édes textúrájú bor, aki ezt kedveli, imádni fogja. Az alkohol fűt kicsit, amúgy rendben van. 87-89 p

Bodegas Faustino „Faustino de Autor” Reserva Special 2001 (86% T, 14% graciano), Rioja, 8190 Ft

Két év francia hordóban (itt a bor is hozza és az ár is kiadja): tiszta, finom animalitás, kifejezett, érett gyümölcsösség, komplex, mély tűzzel bíró illat. A 2005-ös Gere Attila Syrah válogatásra emlékeztet. A korty arányos, letisztult, jön az öreg tőkés, kifinomult hordóhasználattal bíró aromatérkép. Babérlevél, szilva, édesfűszer. 90-92 p

Aztán egyszer csak kitört egy koncert, a Desenvoltura két tagja fergeteges bulit csapott (örömzene: gitár, kasztanyetta, Manu Chao-temperamentumos, jó hangú énekesnő, megindult a tánc is hamar). A borok pedig csak nyíltak tovább, ez nem az a fajta kóstoló, ahol tizenhatan jutunk egy palackra, megindul a visszakóstolás és a hangulat mindenkit magával ragad. Aki bírja a spanyol borokat, az ismeri a Vino Castillót, aki pedig még nem, annak érdemes ellátogatnia egy ilyen kóstolóra, mert hamar rajta ragad a témán.

Címkék: Bodegas Aragonesas, Bodegas Farina, Bodegas Faustino, Bodegas Irache, Bodegas Neo, Bodegas Vega Real, crianza, garnacha, reserva, spanyol, Tempranillo, Vino Castillo

← Malatinszky Noblesse Serena 2009 Tíz ír whiskey Szent Patrikra →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista
Loading
00:00 / 38:04
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

  • Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Feb 27, 2025 • 40:19

    „Nem mindig a személyes preferenciáinkat követi a piac, de nekünk az a dolgunk, hogy lekövessük a változásokat ” – mondja Nagy Zoltán, a Boutiq’ Bar tulajdonosa. Ezt azonban néha könnyebb mondani, mint csinálni…

  • Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Feb 25, 2025 • 42:32

    „A gasztronómia annyira jelen van mindennapjaimban” – monda Szathmáry Rajmund, a barátainak csak Döme, aki már 30 éve dolgozik séfként. Második otthonában, Angliában, 10 évig dolgozott, és ő lett az esküvőkirály, jelenleg a hatodik évét húzza Svájcban, a berni magyar nagykövetség executive séfjeként.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!