• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Egyszerűen vörös

2013-03-22 ● Kántor Endre

Március 25-én ad koncertet Budapesten Mick Hucknall, a Simply Red egykori vezetője. A 2010-ben feloszlott nagy múltú, 25 év alatt 50 millió lemezt eladó soul zenekar nevét a frontember haja színéről, ill., a haja színére utaló becenevéről (Red) kapta. Vagy mégsem? Mick Hucknall magyar borokról is.

Mick Hucknall mostani tevékenységét tekintve ugyanis lehet, hogy már akkor ?meghitelezték? neki a borász jövőt. Az énekes ugyanis a nagy sztár hype-ot beelőzve, még 2005-ben alapított birtokot Szicílián, hogy ideje nagy részét a borászatnak szentelje, ahogy akkor a Decanter is beszámolt róla.

A stílusosan Il Cantante (Az énekes) nevet viselő pincészet oldalát böngészve az a benyomásunk támad, hogy kicsit megfogyatkozott a lendület a kezdethez képest. Pedig Mick Hucknall többször is sztárvendég volt a veronai Vinitaly-n, és továbbra is folyamatosan tweetel a borokról, új élményeiről, frissítéseit itt lehet követni. Ezt a budapesti koncert előtt és után érdemes lesz majd böngészni, hazai borokról is biztos füttyent majd párat.

A Lángoló Gitárok blogon megjelent hosszú interjúból kiragadtam azokat a részeket, melyek idepasszolnak:

Azt olvastam rólad, hogy ahogy időd engedi, Olaszországban termelsz bort. Honnan jött ez?

Ez egy jó kis hobbi, amit nagyon szeretek. Van egy barátom, aki az Etna lábánál szőlőgazdálkodott, és nagyon tetszett, amit csinál. Egyébként nemcsak készítem a bort, de gyűjtöm, és persze élvezem is őket. Meg kell, hogy mondjam, a magyar borokat különösen. Van egy kisebb gyűjteményem a magyar borokból, ami véleményem szerint nagyon alulértékelt. Jobban kellene dolgoznotok azon, hogy ismertebbek legyenek a világban, és több helyen lehessen őket vásárolni. De arra is gondoltam, hogy talán ez tudatos, és megisszák a magyarok az összes jó bort, azért nem jut másnak.

Van kedvenced?

Mindig az ételhez választok bort, mert általában vacsorához vagy ebéd mellé iszom egy pohárral. Nem tudok kedvencet mondani, mert a legfinomabb cabernet is elveszti a jellegzetességeit, ha valami fűszeres étel mellé iszod, ezért oda kell figyelni, hogy jól válasszon az ember. Borászatot pedig nem szeretnék kiemelni, mert akkor a többit elnyomom, és sok jó borászotok van. Szívesen fogadok a koncertemen borokat, hogy bővüljön a gyűjteményem magyar szekciója.

Címkék: Etna Rosso, Il Cantante, Mick Hucknall, Olaszország, Simply Red, Szicília

← Vitát és válaszokat várt Átalakul a bortérkép →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Boston, teadélután, bab és homár
Loading
00:00 / 00:37:17
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

  • Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Apr 1, 2026 • 00:10:21

    Ha egy korty champagne segít egy pillanatra, vagy akár pár percre elutazni, eltávolódni a világ zajától és magunkra, családunkra, szeretteinkre, barátainkra figyelni, akkor már megérte – mondja az ikonikus pezsgőpincészet vezetője.

  • Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Mar 23, 2026 • 00:39:54

    Frész Ferenc imád főzni, erős igénybevételt jelentő munkája mellett ez kapcsolja ki. Komoly motivációt jelentenek a lányai is, akiknek gluténmentes ételeket készít. 

  • Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Mar 11, 2026 • 00:33:51

    Sue Tolson a kilencvenes évek végén érkezett magyarországra, üzleti angolt tanítani. Aztán elment egy bortanfolyamra, most pedig éppen a Master of Wine cím megszerzésén munkálkodik.

  • Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Mar 4, 2026 • 00:34:26

    Máshogy látja a világot, aki megértette, hogy az erdő mit tud adni. Ehető és iható superfoodok hevernek előttünk, csak ismerni kell őket. Bózsó Gyulával beszélgettünk.

  • Karnevál, Velence, Napóleon

    Karnevál, Velence, Napóleon

    Feb 25, 2026 • 00:37:51

    Il Carnevale di Venezia: ősi hagyományokra épülő ünnep, amely fénykorát a 18. században élte, majd jött Napoleon. Katona Csaba történésszel beszélgettünk a karneválról, velencei szokásokról, ételekről és italokról.

  • Ha február, akkor furmint: Kézdy Dániel

    Ha február, akkor furmint: Kézdy Dániel

    Feb 19, 2026 • 00:34:54

    A Furmint február mára a legismertebb hazai fajtakóstoló lett, és idén már a 16. alkalommal rendezik meg. Pedig nem volt evidens, hogy megtalálja a helyét egy fajtára kihegyezett esemény.

  • Hogy kerül fűszer a kávéba?

    Hogy kerül fűszer a kávéba?

    Feb 11, 2026 • 00:33:29

    Lényegében új italkategória jön létre, amikor a My Spicy Cup kávéfűszereivel készítünk italt: az így készített meleg vagy hideg latték, americanók, espressók egy új dimenziót hoznak be, csak nyitottnak kell lenni rá. Halmai Judittal beszélgettünk.

  • Bölcsészből lett csokimester - Bretz Bernadett

    Bölcsészből lett csokimester - Bretz Bernadett

    Feb 4, 2026 • 00:33:55

    Bretz Bernadett bölcsésznek tanult, mégis csokimester lett. Egy véletlen találkozás hozta össze a kakaóbabbal és csokoládékészítéssel, egy külföldi út mindent megváltoztatott.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!