• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Szarozásunk világhírű

2011-07-24 ● Kántor Endre

Mégis lehet azt írni egy borról, véleményként, hogy az szar ? döntött a strasbourgi székhelyű emberi jogok bírósága. Az évek óta húzódó ügyet most a boros világsajtó is felkapta: nem akárhol, a Vinographyn jelent meg róla írás.

Bizonyára sokan emlékeznek rá, a történet úgy kezdődött, hogy ? minden véleménnyel, kritikával és nyilván borírással foglalkozó őszinte és nagy megdöbbenésére ? az index főszerkesztőjét, egyben a Művelt Alkoholista blog alapító szerzőjét és a Népszabadság publicistáját, Uj Pétert elkaszálta a bíróság azért, mert azt merte írni a Tokaj Kereskedőház Zrt. egyik boráról, hogy az ?szar?. A Kerház felhúzta magát az íráson, pereltek, és nyertek. A bíróság akkor kimondta, az írás ?mindenképpen olyan, amely az újságírói szabadságot és a kritika szintjét jóval meghaladja, és alkalmas arra, hogy a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségét megvalósítsa.?

A teljes indoklás itt

Ami az egészben a legrémisztőbb, hogy felsőfokon is átment az ítélet, ugyan már nem rágalmazás vétségével, de becsületsértést állapított meg. ?A megalapozott tényállásból azonban helytelen következtetést vont le az első fokú bíróság arra, hogy Uj Péter vádlott cselekménye a Btk. 179. § (1) bekezdése szerinti rágalmazás vétségét valósítja meg.?

Úgy tűnt, precedens született egy olyan ügyben, amiről minden jóérzésű homo sapiens úgy vélekedett, hogy a szabad véleménynyilvánítás érthetetlen elfojtása. (Nem ittam a Kerház ide vonatkozó borát, nem tudom, hogy milyen, de attól még nem lesz jobb, hogy ilyen döntés születik.) Ezt követően történt az ügyben több megmozdulás is, melyek közül a leghatásosabb a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) videós akciója volt.

Legutóbb a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága mondta ki az ügyben , hogy különbséget kell tenni egy személy és egy cég hírnevének megsértése között, mivel az utóbbinak ?nincs erkölcsi dimenziója?. Azt mondták, az ügyben ?nem igazolódott be meggyőzően annak szükségessége, hogy az újságírót megakadályozzák szabad véleménynyilvánítási jogának gyakorlásában?. A bíróság elrendelte, hogy a magyar állam fizessen Uj Péternek 3580 eurót (közel 1 millió forintot) az üggyel kapcsolatos költségei megtérítésére.

Ez a mozzanat pedig nem kerülte el a világsajtó és szűkebb értelemben a boros sajtó figyelmét sem. Olyannyira nem, hogy a világ tán legismertebb (és legelismertebb) boros blogjának írója, a boros körökben komoly befolyással bíró Alder Yarrow is felkapta a fejét és beszámolt az ügyről a Vinographyn, Magyarország: ahol kemény dolog borkritikusnak lenni címmel. Ha a Vinography magyar borról ír, kiugrunk a bőrünkből örömünkben, hogy ilyen plénum foglalkozik velünk. Kérdés: mit csinálunk, ha ilyen téma kapcsán foglalkoznak velünk? Egyrészt örülhetünk, mert így azért nehezebb bárkire is ilyen mód rászállni. Másrészt meg sírhatunk, mert egy jó furmint helyett ezzel növeljük kishazánk sajtószabadság korlátozásos imidzsét. Mondhatni, kikerült a nagy nyilvánosság elé a szarunk.

Címkék: bíróság, borkritika, ítélet, kritika, sajtószabadság, szar, tokaj kereskedőház, Uj Péter, vélemény, Vinography

← A J.P. Chenet paradoxon Magasfeszültségű borok →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Hal, bejgli, káposzta - mit és miért eszünk karácsonykor?
Loading
00:00 / 36:44
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Hal, bejgli, káposzta - mit és miért eszünk karácsonykor?

    Hal, bejgli, káposzta - mit és miért eszünk karácsonykor?

    Dec 26, 2025 • 36:44

    Miért eszünk halat karácsonykor? Ez mindig így volt? Hát a máknak milyen szerepe van az ünnepi ételekben? Katona Csaba és Kántor Bandi arról beszélgetnek, hogyan alakultak ki ünnepi étkezési szokásaink.

  • A mesebeli fűszer: a Magellán-sztori 2.

    A mesebeli fűszer: a Magellán-sztori 2.

    Dec 18, 2025 • 33:34

    Korábbi adásunkban Magellán fűszerekért folyó expedíciójának részleteiről beszélgettünk, most folytatjuk a történetet. Kiderül: a tengeri fűszer útvonal hatalmas és radikális változást hozott az európai konyhában, kultúrában.

  • Mi az ami hús, zsírszegény, nincs tele méreggel és fenntartható?

    Mi az ami hús, zsírszegény, nincs tele méreggel és fenntartható?

    Dec 12, 2025 • 30:59

    Az egyik legegészségesebb hús, egykor mindennapos volt asztalainkon, mára majdnem teljesen kikopott. Pedig a nyúlhús fehérjegazdag, zsírszegény, nincs benne antibiotikum, épp ezért alapja a bébiételeknek is, mégsem esszük.

  • Mogyoróval álmodik: Thummerer Vince

    Mogyoróval álmodik: Thummerer Vince

    Dec 10, 2025 • 34:42

    Az érettségi előtt álló Thummerer Vince a különleges minőségű magvakat forgalmazó családi cég hajtómotorja: régi álma volt saját vállalkozást indítani, mára külpiacokra is tör. A Snackz sztori.

  • Hogyan utazzunk lazaccal? - rendhagyó könyvajánló

    Hogyan utazzunk lazaccal? - rendhagyó könyvajánló

    Nov 27, 2025 • 33:35

    Rendhagyó könyvajánló, egyben ötlet karácsonyi ajándékra: Umberto Eco Bábeli beszélgetés, Minimálnapló című kötete nem csak gasztrobubusoknak.

  • Aki meghalt a szegfűszegért: a Magellán-sztori 1.

    Aki meghalt a szegfűszegért: a Magellán-sztori 1.

    Nov 21, 2025 • 34:11

    Magellánról sokunknak az jut eszébe, hogy ő hajózta körbe a Földet. A története azonban sokkal több ennél, azzal együtt, hogy ő végül nem is hajózta körbe. Expedíciója azonban elképesztő változást hozott étkezési kultúránkban.

  • Kedvenc gyerekkori kaják, kávé, túrázás - Németh Bálint

    Kedvenc gyerekkori kaják, kávé, túrázás - Németh Bálint

    Nov 13, 2025 • 34:51

    „Megkérdezhetem, hogy mi volt a kedvenc gyerekkori kajád?” – ezzel a felütéssel főzi meg hírességek kedvenceit a Balint’s Pot rövid videóiban Németh Bálint privát séf.

  • Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra

    Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra

    Nov 5, 2025 • 31:54

    Ehető gombák Magyarországon címmel jelent meg Almási Petra könyve, a hazai erdők fogyasztható gombáiról, friss felhasználási módjairól és tartósításásáról. Kezdő és gyakorlott gombászoknak, és a megszokottól eltérő alapanyagokra nyitottaknak.

  • Mit adott nekünk Gundel Károly?

    Mit adott nekünk Gundel Károly?

    Oct 21, 2025 • 32:13

    Világlátott vendéglős, hagyományőrző, újító, gasztro író, akiről a világkiállítás kapcsán még a New York Times is szuperlatívuszokban írt. Katona Csaba történész és Kántor Bandi születésének évfordulója apropóján beszélgetnek Gundel Károlyról.

  • Kappadókiától Dzserbáig - nyári élményeink

    Kappadókiától Dzserbáig - nyári élményeink

    Oct 16, 2025 • 36:22

    Az idei nyár is dúskált gasztro élményekben – persze így van ez, ha az ember eleve keresi ezeket. Gazdagodtunk szép élményekkel külföldön és itthon is, ezeket elevenítjük fel.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!