• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Gábor Ákos Pátyi Rajnai Rizling 2009

2011-07-08 ● borravalo.hu

A minap a Pátyi Pincenapokon jártam: kedves, családias rendezvény, félig a pincékkel tarkított erdőben, nyakon öntve egy adag búcsúhangulattal.

A színpadon az aktuális tinisztárok, gyerekprogram, kirakodóvásár, lángos (természetesen németül is megnevezve), sörsátor, stb. Szerencsére több pince is nyitva tartott (bár csak töredéke annak, amennyi a XIX. századból ránk maradt soron található), így is lehetett kóstolni bőven. Páty az Etyek-Budai Borvidék budai körzetének része a Budajenő, Budakeszi, Páty, Pilisborosjenő, Telki, Tök, Üröm vonalon. Az Etyek-Budai borvidék egyébként jóval nagyobb annál, mint gondolnánk: hagyományosan Szentendrétől Tétényig húzódott és ma is része pl. a részben izgalmasan gránitos talajú Velence, de anno a Sas-hegyen is voltak kadarka ültetvények.

Szóval a fejünkben eldugott hely ez, pedig közel van, mint Etyek és a pincenapok már a kilencvenes évek óta megrendezésre kerül (fura volt ezzel szembesülni, mivel most voltam először). Páty és környéke alapvetően fehérboros vidék, úgy tapasztaltam a gazdák főleg Szekszárdról hozzák a vöröset, mert a helyi erőknek bőven van rá igénye. A legizgalmasabb tétel egy rajnai rizling volt, amiből egy palackot szerencsére itthon tüzetesebben is meg tudtam vizsgálni. Ez a bor Gábor Ákos rajnai rizlingje volt. A borász zászlóvivője a pátyi boros törekvésnek, a Budakörnyéki Borkultúra Egyesület elnöke, és ahogy láttam egyébként is köztiszteletben álló személy.

Bontás után egy pici széndioxid gyöngyözik, alig észrevehetően, majd a túlérett, zamatos körtearomák mellett a rajnaira jellemző petrol mutatja magát már így két évesen (én a petrol-táborba tartozom, sőt szeretem is ezt a jegyet). Tiszta munka. A korty extraktgazdag, a test mérete már majdnem meghaladja a közepest, a savai abszolút rendben vannak. Mutat egy kis mineralitást a fajta acélos villanásai mellett, de főleg ugyanaz a nem bonyolult, de tiszta gyümölcsösség van végig jelen, ami a lecsengést is kiegyensúlyozottá teszi. Valahogy az jutott eszembe, hogy kisbussay, de ez biztosan nem igaz. Mindenesetre 800 F  körül kiváló vétel lesz majd (ha kereskedelmi forgalomba kerül) nem csak a környékkel ismerkedőknek. Négy csillag.

Címkék: 2009, 4 csillag, Etyek, Etyek-Buda, Gábor Ákos, Páty, Rajnai Rizling

← Santomas Malvazija 2009 Royal Tokaji Szt. Tamás 6 puttonyos 2003 →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Boston, teadélután, bab és homár
Loading
00:00 / 00:37:17
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

  • Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Apr 1, 2026 • 00:10:21

    Ha egy korty champagne segít egy pillanatra, vagy akár pár percre elutazni, eltávolódni a világ zajától és magunkra, családunkra, szeretteinkre, barátainkra figyelni, akkor már megérte – mondja az ikonikus pezsgőpincészet vezetője.

  • Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Mar 23, 2026 • 00:39:54

    Frész Ferenc imád főzni, erős igénybevételt jelentő munkája mellett ez kapcsolja ki. Komoly motivációt jelentenek a lányai is, akiknek gluténmentes ételeket készít. 

  • Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Mar 11, 2026 • 00:33:51

    Sue Tolson a kilencvenes évek végén érkezett magyarországra, üzleti angolt tanítani. Aztán elment egy bortanfolyamra, most pedig éppen a Master of Wine cím megszerzésén munkálkodik.

  • Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Mar 4, 2026 • 00:34:26

    Máshogy látja a világot, aki megértette, hogy az erdő mit tud adni. Ehető és iható superfoodok hevernek előttünk, csak ismerni kell őket. Bózsó Gyulával beszélgettünk.

  • Karnevál, Velence, Napóleon

    Karnevál, Velence, Napóleon

    Feb 25, 2026 • 00:37:51

    Il Carnevale di Venezia: ősi hagyományokra épülő ünnep, amely fénykorát a 18. században élte, majd jött Napoleon. Katona Csaba történésszel beszélgettünk a karneválról, velencei szokásokról, ételekről és italokról.

  • Ha február, akkor furmint: Kézdy Dániel

    Ha február, akkor furmint: Kézdy Dániel

    Feb 19, 2026 • 00:34:54

    A Furmint február mára a legismertebb hazai fajtakóstoló lett, és idén már a 16. alkalommal rendezik meg. Pedig nem volt evidens, hogy megtalálja a helyét egy fajtára kihegyezett esemény.

  • Hogy kerül fűszer a kávéba?

    Hogy kerül fűszer a kávéba?

    Feb 11, 2026 • 00:33:29

    Lényegében új italkategória jön létre, amikor a My Spicy Cup kávéfűszereivel készítünk italt: az így készített meleg vagy hideg latték, americanók, espressók egy új dimenziót hoznak be, csak nyitottnak kell lenni rá. Halmai Judittal beszélgettünk.

  • Bölcsészből lett csokimester - Bretz Bernadett

    Bölcsészből lett csokimester - Bretz Bernadett

    Feb 4, 2026 • 00:33:55

    Bretz Bernadett bölcsésznek tanult, mégis csokimester lett. Egy véletlen találkozás hozta össze a kakaóbabbal és csokoládékészítéssel, egy külföldi út mindent megváltoztatott.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!