• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Ismét a franciák az elsők

2011-01-14 ● Kántor Endre

Tavaly Franciaország visszaszerezte első helyét a világ bortermelői között, miután egy évvel korábban Olaszország megelőzte a rangsorban. Ez persze nem azt jelenti, hogy nőtt a bortermelés Franciahonban, csak azt, hogy nem csökkent annyira, mint az Olaszoknál. Közben több tömény és pezsgő fogy.

2010 megint Franciaország a világ elsőszámú bortermelője, áll az International Wine and Spirit Research (IWSR) piackutató intézet a Vinexpo számára készített elemzéséből. 2010-ben Franciaországban, és a legnagyobb bortermelő országok közül sokban, Olaszországban, Spanyolországban, az Egyesült Államokban, Dél-Afrikában, Németországban csökkent a bortermelés. A franciáknál 419 millió rekeszes (az iparágban referencia mértékegységnek számító rekesz tartalma 9 liter) termelésével így is megelőzte a többi országot.

Az IWRS szerint a hatvanas évek óta globálisan évente átlagosan 2 százalékkal esett a bor fogyasztása. Az elmúlt öt évben a csökkenés üteme 1,4 százalékra mérséklődött, és a 2014-ig terjedő időszakban várhatóan 0,7 százalék lesz, áll az elemzésében. Ha a bor széles kategóriáján belül nézelődünk kicsit, szembetűnő, hogy a rozéborok fogyasztása 2005 és 2009 között 19,85-al, a habzóboroké pedig 4,62 százalékkal nőtt.

Töményt többet iszunk

A töményitalok piacán 9,5 százalékos növekedéssel számol az IWSR a következő 4 évben, elsősorban az ázsiai piacok növekvő importkereslete miatt. Ezzel párhozamosan folytatódhat piaci kereslet eltolódása a prémiummárkák felé. ?A legtöbb magasabb alkoholtartalmú szeszesitalt már felvásárolták a nagyobb, nemzetközi cégek, amelyek jobban tudták piacosítani ezeket a márkákat? ? idézte a Vinexpo operatív igazgatóját, Robert Beynat-t az MTI.

A tömény szeszesital-piac értékesítési bevételei 2014-re 230,27 milliárd dollárra emelkedhetnek, az eladott rekeszek száma pedig 2,74 milliárd darab lehet.

A pezsgők is jobban fogytak

A pezsgők (itt kimondottan Champagne-ról van szó) értékesítése 7,5%-al nőtt világszerte 2010-ben, a Drinks Business adatai szerint. 2009 elég cudar év volt a pezsgősök számára, akkor 42%-al estek vissza az elasások. Az idei év azonban fordulópont lehet, eddig az export adatok legalábbis ezt ígérik. A Champagne esetében az első 7 hónapban 36%-os visszaugrást regisztráltak. A lapnak nyilatkozó Stephen Charters szerint a pezsgő az önbizalom és ünnep itala, akkor isszuk, ha ünnepelni valónk van. A gazdaság helyrebillenésével van is erre okunk, mondta a Reims Management School Champagne tanszékének vezetője. Úgy tűnik, idén és jövőre még rendkívüli bővülés is lehet, főleg az ázsiai piacoknak köszönhetően, tette hozzá.

A zseniális archív fotókat innen szereztem.

Címkék: ázsia, bortermelés, eladás, fogyasztás, francia, franciaorszag, kereskedelem, pezsgő, rekesz, statisztika, termelés, tömény, vinexpo

← Borral szupravezetnek a Japánok Szemünket Koreára vessük →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége
Loading
00:00 / 42:02
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Sep 24, 2026 • 42:02

    Gazdaságilag is értékes lehetőségünk volt a pálinkát nemzetközileg ismert magyar párlat branddé felfuttatni. Ez nem sikerült. Miért?

  • Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Sep 18, 2026 • 38:50

    A Z-generáció nem iszik. Nincs pénze a magyaroknak. Nem divatosak a szeszesitalok. Az alkohol méreg. Ismerős mondatok? Vajon mennyire látja ezeket igazoltnak a szakma? Kocsis Lillával és Nagy Zoltánnal beszélgettünk.

  • Tokaj sanyargatott tőkéi

    Tokaj sanyargatott tőkéi

    Sep 9, 2026 • 38:35

    Zuhanó borfogyasztás, aszály, felmelegedés, nepotizmus, harácsolás – címszavakban, hogy mivel kell megküzdenie minden borvidékünknek, így Tokajnak is.

  • Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Aug 25, 2026 • 40:33

    Ismerős a joviális, nagyhasú, séfsapkás, bajszos, feltűrt ingujjú szakács képe? Nos, nem is gondolnánk, de ennek kialakulásában komoly szerepe van a magyar Ifj. Szathmáry Lajos Istvánnak, ismertebb nevén Louis Szathmárynak, vagy még ismertebb nevén Chef Louisnak.

  • Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Aug 23, 2026 • 41:17

    Tóth Ági török konyhaművészeti szakértő évekig járta Anatóliát, elvarázsolták a színek, illatok, ízek. A Nar Gourmet-t azért alapította, hogy megmutassa másoknak is ezt a világot, kóstolót adjon Anatólia konyhájából.

  • Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Aug 17, 2026 • 00:35:25

    Ahogy arra számítani lehetett, a regisztrációhoz kötött gasztronómiai programokra előzetesen elfogytak a helyek, több mint 1100-an látogattak el a Bécsi kapu téri levéltári palotába.

  • KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    Jun 22, 2026 • 00:35:05

    Az UNICEF Magyarország jótékonysági kezdeményezése izgalmas, egész éves világkörüli ízutazásra hív, igazi családi program és gasztroedukáció, illetve segítség a rászorulóknak is egyben.

  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

  • Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    May 27, 2026 • 00:40:09

    2026 nehéz év lesz, hangzik el a beszélgetésünk elején. Ez azért hangsúlyos, mert a vendéglátás a Covid pandémia óta túlélő üzemmódban van, de előtte is sorra jöttek a kihívások, pl. a munkaerőhiány, elvándorlás, bérezés kérdésében. A Kőleves tulajdonosaival beszélgettünk kihívásokról, lehetőségekről.

  • Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    May 14, 2026 • 00:40:18

    Mokos Péter beletanult a szakmába, közgazdászból lett borász, valódi startupper énnel áll a szakmához, a fitoplazma és a bormarketing terén is a közösségi fellépésben hisz.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!