• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Borral szupravezetnek a Japánok

2011-01-13 ● Kántor Endre

?A vörösbor jót tesz a szupravezetőknek. Erre jöttek rá Japán tudósok, nem nagyon értjük, pontosan milyen körülmények között, de lényeg, hogy ezt fedezték fel és a hír körbejárta a világsajtót.

Japán tudósok nem mindennapi körülmények között értek el áttörést a szupravezetők kutatásában, írta meg az index is. Azt már tudjuk, hogy a vörösbor sok mindenre jó, ahogy arról időről időre beszámolunk, erre azonban nem gondoltunk volna. A szupravezetés az a jelenség, amikor egy anyag elektromos ellenállása nullára csökken, vagyis tökéletes vezetővé válik. Ezt eddig jellemzően extrém alacsony, az abszolút nullánál csak pár fokkal magasabb hőmérsékleten sikerült csak elérni, Degucsi Keita és kollégái azonban új utakon kísérleteztek.

A japán tudósok azzal próbálkoztak, hogy az anyagok szupravezető tulajdonságát különféle folyadékokkal próbálták javítani. Víz és etanol különféle arányú keverékeiben tartották néhány órán át a szupravezető mintákat, és azt figyelték meg, hogy a felszívott folyadék valóban jó hatással volt a szupravazetésre, a legjobb eredmények 15 százalékos javulást hoztak a FeTe0.8S0.2 kódnevű kísérleti szupravezető anyag vezetőképességében.

A nagy áttörés azonban akkor következett be, amikor a tudósok a laborban bulit tartottak az eredményeik megünneplésére. Már homályba vész, hogy a kutatócsoport melyik tagja javasolta, hogy a kísérleteket ismételjék meg a partiról megmaradt alkoholos italokkal, elvégre azok is nagyrészt vízből és eltilalkoholból állnak.

Mindenki nagy meglepetésére a sörrel, whiskey-vel, szakéval és borral elvégzett kísérletek közül több is meghökkentően jó eredményeket produkált, a legjobbnak a vörösbor bizonyult, ami 62,4 százalékkal növelte a szupravezető képességet. A kutatók most azon dolgoznak, hogy rájöjjenek, a vörösbor melyik alkotóeleme okozta a látványos eredményt.

Japánban a vörösbor kultikus magasságokat ért el, manga sorozat is készült. Azt is tudjuk, hogy a japcsik elképesztő boros bulikat tudnak tartani, legyen erről elég tanulság ez a kép, amit a Beaujolais Nouveau piacra dobásakor tartottak.

Címkék: japán, kísérlet, kutatás, kutatók, manga, tudomány, tudós, tudósok

← Üres palackokra vadásznak Ismét a franciák az elsők →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026
Loading
00:00 / 00:35:41
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

  • Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    May 27, 2026 • 00:40:09

    2026 nehéz év lesz, hangzik el a beszélgetésünk elején. Ez azért hangsúlyos, mert a vendéglátás a Covid pandémia óta túlélő üzemmódban van, de előtte is sorra jöttek a kihívások, pl. a munkaerőhiány, elvándorlás, bérezés kérdésében. A Kőleves tulajdonosaival beszélgettünk kihívásokról, lehetőségekről.

  • Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    May 14, 2026 • 00:40:18

    Mokos Péter beletanult a szakmába, közgazdászból lett borász, valódi startupper énnel áll a szakmához, a fitoplazma és a bormarketing terén is a közösségi fellépésben hisz.

  • Vakon repülő borászatok

    Vakon repülő borászatok

    May 6, 2026 • 00:36:11

    A hazai borágazat szerkezete komoly repedéseket mutat: a termelői, kereskedelmi, fogyasztási oldalon is jelentkeznek gondok, az állami szerepvállalás is több szempontból vet fel kérdéseket.

  • Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Apr 29, 2026 • 00:34:29

    Mi lesz a magyar borágazattal, magyar borral? A kérdés több szempontból is releváns, a gazdasági, környezetei változások sürgős válaszokat igényelnek. Erről beszélgettünk Ercsey Dániellel.

  • A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    Apr 24, 2026 • 00:38:10

    Új sorozatunkban a nagy magyarországi szakácsgeneráció tagjairól beszélgetünk: a sorozat első részében a francia születésű, de a magyar konyhára nagy hatást gyakorló Id. Marchal József, és egyik leghíresebb tanítványa, Dobos C. József az alanyaink.

  • Villány, kékfrankos, Jackfall

    Villány, kékfrankos, Jackfall

    Apr 17, 2026 • 00:35:38

    Szép nemzetközi versenyeredmények, izgalmas, könnyed, de tartalmas kékfrankosok és portugieserek: ezt a vonalat viszi ma a Jackfall. A lehetőségek mellett vannak azonban kihívások, bőven.

  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

  • Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Apr 1, 2026 • 00:10:21

    Ha egy korty champagne segít egy pillanatra, vagy akár pár percre elutazni, eltávolódni a világ zajától és magunkra, családunkra, szeretteinkre, barátainkra figyelni, akkor már megérte – mondja az ikonikus pezsgőpincészet vezetője.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!