Színén már látszik a kor, gránátba hajló a korona és kissé fakul. A palackfülledtség eltünedezése után (ez néha minden bornál hasonlónak – oltott meszesnek – érzem) sózott heringes (!), füstös, apró fekete bogyós gyümölcsökre emlékeztető illata van.
Vylyan Bogyólé 2014
Itt a november, itt vannak az újborok és itt az új Bogyolé is. Illatában epres-vaníliás, édesfűszeres, ízében fanyar meggyes, gyümölcsös.
Borkorzó évadbemutató
A Borkorzó borkereskedés idén is megtartotta évadkóstolóját, ahova sommelier-ket, éttermek képviselőit, szakírókat, és a gasztronómiában jártas szakembereket hívtak. Süli András és Tamás 2007-ben kezdett el, leginkább francia borok nagykereskedelmével foglalkozni, amelynek a kínálata azután szép fokozatosan bővült.
Weingut Huber Gelber Muskateller 2013
Reichersdorf, Niederösterreich. Délkeleti kitettségű dűlő, löszös talajjal, négy órás héjon áztatás. Nagyon halvány citromszín.
Horvátrizlingek vendégjátéka
Az Olaszrizling Október rendezvénysorozat kapcsán biztosan mindenki fejtegetni fogja a fajta fontosságát, elterjedtségét, piaci helyzetét, a fogyasztási szokásainkat és a kérdést, hogy lehet-e, illetve érdemes-e olaszrizlingből nagy bort készíteni. Én nem ezt teszem, ugyanis beültem a Pécsi Borozós Győrffy Zoltán előadására, ahol muszáj volt rácsodálkoznom, mennyire nem ismerjük (mondjuk egy távoli Chiléhez, vagy Olaszországhoz képest) […]
- « Előző oldal
- 1
- …
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- …
- 170
- Következő oldal »





