• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Kínai festi a Mouton új címkéjét

2010-11-30 ● Kántor Endre

Egy kínai festő, Hszü Lei tervezhette meg a Chateau Mouton Rothschild 2008-as évjáratának címkéjét, jelentette be a patinás borház. 1945 óta minden évjáratban új címkét terveztetnek, élvonalbeli művészekkel.

A pauillaci premier cru pincészet a most piacra kerülő 2008-as évjárat címkéit a pekingi Today Art Museum művészeti vezetőjére bízta. A vezető kortárs kínai tárlat élén álló Hszü Lei elismert kínai kortárs művész.

A 2008-as Mouton címkén a pincészet címerállata, a híres kos áll, a hold két felének stilizált ábrázolása között. A pincészet közleménye szerint az alkotás egy nagy bor embereket és kultúrákat összekötő szerepét mutatja be.

A 2008-as Mouton ára az elmúlt hetekben folyamatos emelkedést mutatott, a már korábban kiszivárogtatott bejelentés kapcsán: amikor tavaly év végén az első spekulatív cikkek megjelentek a témában, az árak 1800 fontról 2200 fontra szöktek rekeszenként, írta a Decanter.

A Mouton döntése a kínai piac növekvő szerepe miatt egyáltalán nem véletlen. A vörösborokat eleve misztikus érdeklődés övezi Kínában, arról nem is beszélve, hogy a nagy házak befektetési kategóriába sorolt borainak zömét már a távol-keleten értékesítik. A Lafite is hasonló csínt vetett be pár hete, mikor közölték, a 2008-as palackok nyakán a kínai nyolcas szimbóluma lesz gravírozva, az évjáratot köszöntendő, és a Kínában nyitott új pincészetük előtti tisztelgésül.

A korábban említett árak a Mouton esetében már a múlt homályába vesznek. Ahogy arról már írtunk, a legutóbbi bordeaux-i borok árai meredek emelkedésre voltak ítélve, a Mouton bejelentése előtt már 6000 font (közel 2 millió forint) körül állt, utána 10 000 fontig (3,3 millió Ft) szökött egy rekesz.

Hszü Lei

A Mouton akciója egyébként nem új: 1924 óta kérnek fel művészeket a címkék megtervezésére, 1945 óta pedig minden évben új alkotással rukkolnak elő. Eddig olyan művészek jelentek meg a címkéken, mint Pablo Picasso, Salvador Dali, Francis Bacon vagy Andy Warhol.

Címkék: 2008, befektetés, Bordeaux, Chateau Mouton-Rotschild, címke, címketerv, Kína, Mouton-Rothschild, művészet, pauillac, piac

← Günter Grass boroscímkéje Jó bornak is kell cégér 3. →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista
Loading
00:00 / 38:04
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

  • Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Feb 27, 2025 • 40:19

    „Nem mindig a személyes preferenciáinkat követi a piac, de nekünk az a dolgunk, hogy lekövessük a változásokat ” – mondja Nagy Zoltán, a Boutiq’ Bar tulajdonosa. Ezt azonban néha könnyebb mondani, mint csinálni…

  • Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Feb 25, 2025 • 42:32

    „A gasztronómia annyira jelen van mindennapjaimban” – monda Szathmáry Rajmund, a barátainak csak Döme, aki már 30 éve dolgozik séfként. Második otthonában, Angliában, 10 évig dolgozott, és ő lett az esküvőkirály, jelenleg a hatodik évét húzza Svájcban, a berni magyar nagykövetség executive séfjeként.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!