
Idén gyakorlatilag három héttel korábban van a szőlő vegetációs időszaka a szokásoshoz képest, írja a Napi Online. Az Oportó már szinte teljesen beszíneződött Villányban, a Csabagyöngye szürete pedig a héten elkezdődik, ahogyan valószínűleg rögtön az Irsai Olivér szürete is beindul. A korai érés oka a hőség mellett az, hogy nem volt igazán kemény a tél. Ez különben nem ismeretlen folyamat a magyar szőlészek-borászok előtt: 2000-ben, illetve 2003-ban szintén ehhez hasonló volt az időjárás ? emlékeztet a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkára. Horváth Csaba felhívja a figyelmet arra, hogy ez a helyzet speciális felkészülést kíván meg a borászatoktól.
Az egyik legfontosabb, hogy az idén ?vezérszempontként” nem a cukortartalmat kell nézni, hanem elsősorban a szőlőben lévő sav mennyisége határozza meg a szüret időpontját. Ha valaki minél magasabb cukortartalmú mustot szeretne, könnyen lehet, hogy szinte teljesen elbomlik a sav a nagy melegben. A 35 Celsius-fok feletti hőségnapokon a növény nemhogy tápanyagot nem raktároz el, hanem a meglévő szerves anyagait, a bogyóban lévő savakat égeti el. A bornál pedig az alkoholtartalom, a savtartalom és a zamat hármasának kell egyensúlyban lennie. Amennyiben a sav hiányzik, a bor „gerinctelen, lágy, nagyon nehezen eltartható, hamar elvénülő” lehet. Azt ugyanakkor még nem lehet tudni, hogy az egész évjáratra igaz lesz-e ez, mert ha jön egy nem túl hosszú, de csapadékosabb időszak, az a közép- és késői érésű fajtáknál, a kékszőlők esetében akár különleges minőséget is produkálhat. A korábbi tapasztalatok alapján a fogyasztók vélhetően nem a gyenge évjáratok közé sorolják majd az idei esztendő terméséből készült bort ? áll a Napi Online cikkében.
Pár megjegyzés ehhez:
– Azok a borászok, akikkel mi beszéltünk (Takler, Vesztergombi, Sárosdi, Mészáros, Sebestyén és a szekszárdiak zöme) szerint már eleve probléma az, hogy a nagy meleg miatt a cukorképződés is megállt. Lehet figyelni a savat, jó cukorfok nélkül nem lesz azonban jó évjárat.
– A fogyasztók mi alapján ítélnék már jónak az idei évjáratot? Egyáltalán milyen fogyasztókról van szó? Mert a hardcore nagyáruházban vásárlónak fogalma sincs az évjáratról, aki meg komolyabban veszi a dolgot, nyilván nem most ítéli meg, hogy milyen évjárat lesz, hanem akkor, amikor kóstolja. Az meg majd jövő év harmadik negyedében lesz legkorábban a vörösöknél. Akkor majd döntünk.
– Ahogy nekünk elmondták, most lesz izgalmas pár olyan terület, amely eddig csak úgy elvegetált a jó dűlők mellett ? akinek árnyékosabb, nem épp a legjobb fekvésű területen van Cabernet Sauvignonja, Francja, esetleg Merlot-ja, az nem járt olyan rosszul velük ? lehet, hogy olyan dűlő selectionök lesznek a 2007-esből, amilyenekől eddig még nem hallottunk?
Kántorbandi
Korábban:
Kiberszimat segíti majd a borászokat