Fogyasztóiszokás-kutatást hozott a posta, a Gfk annak járt utána, mit iszik a magyar odahaza. Mennyiségileg szépen növekszik, gyarapodik a piac, egyre kedveltebb a bor. De ha közelebb hajolunk, már nem is olyan kívánatos az a tortagrafikon. Rettenetes trendek elemzése.
Nő a borfogyasztás, ez a legfőbb konklúziója a Gfk kutatásának. Megszorítás ide, infláció oda, iszik a magyar rendesen. A jó társadalomkutatók az otthonra vásárolt innivalót vizsgálták. A 2005-ös, ötszázalékos fogyasztás-növekedés után 2006-ban 13 (!) százalékkal nőtt az otthoni fogyasztásra megvásárolt bormennyiség. Összehasonlításul: 2006-ban égetett szeszből 14, sörből 5 százalékkal vettek többet.
A 2005-ös negyvenegy százalékhoz képes mostanra a lakosság 38 százaléka mondja azt, hogy soha nem iszik bort. Azért, ha belegondolunk, ez a szám még így is hipermagas ? a nótórius sörösöket leszámítva itten gyakorlatilag egy ellenséges tömeggel van dolgunk ? a lakosság több mint harmadáról van szó, he!
A borvásárlás értékileg is növekedett: 16 százalékkal magasabb a megvett bor értéke. Nőtt ugyan a minőségi bort vásárlók száma, de jöjjenek most az igazán szomorú tények. Also: továbbra is 40 százalék az asztali borok aránya. Ez alatt nem az extravagáns borászok termékeit értjük, akik nem hajlandóak bemenni a hagyományos kategorizációba (mint például a szupertoszkán Sassicaia), hanem a Csaplárosné & Co.-t, meg a Koccintóst, meg a jó öreg, sokat emlegetett Legényest.
Szomorú torta
A megoszlás cukortartalom szerint a következő: 2005-ben édes 7%, félédes 50%, félszáraz 9%, száraz 33%. Ehhez képest, ha lehet, a 2006-os év még elkeserítőbb: édes 10%, félédes 53% (hoppácska), félszáraz 9%, illetve száraz borból 28%.
Namármost. Azt ugye látjuk, hogy a teljes magyar borfogyasztás 53+10 azaz több mint kétharmadát tette ki tavaly az édes-félédes bor. Csendben idézzük fel, hogy mifelénk természetesen édes bor lehet a tokaji, illetve az ilyen-olyan fajta késői szüretelésű, vagy jégborok. Az viszont hótziher, hogy nem ezek adják azt a bizonyos kétharmadot. Ezek a borok ugyanis a szociológusok szerint hibahatáron belül vannak. Olyan kevés van belőlük, hogy egyszerűen nem mérhetőek. Visszaszorult a száraz fogyasztás, ez még inkább arra enged következtetni, hogy néhány helyen jobban meglendült a cukros zsák.
Már a KultuszTárca is megírta egyszer, hogy parasztok vagyunk, Grafitember is hiperrealisztikus képet festett (izé, rajzolt) nekünk, most meg látjuk ezeket az adatokat, és keressük a szögbelövőt. Mert azon kívül, hogy mit vesz, honnan veszi a bort a magyar? 2006-ban hiper és szupermarketben vásárolta 37 százalék, diszkontból vásárol 29 százalék, visszaszorulóban a kistermelők (2006-ban még 9, ma már csak 6 százalék járkált a kis öreghez a hegyre), egyéb (valszeg ezek lesznek a borbutikok!) 4, azaz négy százalék. A hipermarsékban, ahol van, hogy két évig áll egy palack a polcon, ami még ha felső polc is, rendesen betesz annak a palacknak. És mi a választás alapelve? 800 forint körül, vagy az alatt legyen. (Pedig rádobna egy százast, meglepődne mit vehet belőle.)
Tanulságok: Érdeklődés növekszik, de rosszfelé megyen. Szeretett honfitársaink továbbra is a félédes vörösre hajtanak főleg. Meg az árra. Tanuljuk már meg, hogy olyan, hogy jó és olcsó nincs. Szar és olcsó van. Minőséget hibahatáron belül találni, sorry vagyunk. Indokolttá válik hamarost a Nagy Borravaló Hipermarsé Sampionsip. Már készítjük a vegyvédelmi ruhát, meg a savlekötőt. És hát ugye, ahogy azt eddig is mondtuk, nagy hangsúlyt kell fektetni a bormarketingre, szerencsére ebben a dologban változások vannak, írunk is róla hamarost. Egyik szemünk sír.
