Mindamellett, hogy a pinot noir szerintem az egyik legnehezebben értelmezhető világfajta, mindenkinek van valamilyen fix elképzelése arról, hogy milyen kell legyen a belőle készült bor.
A vélemények pedig nagyon kevés ponton metszik egymást: már a színt illetően sincs konszenzus, hát még a jellemző illatok, vagy a tannin megengedhetősége kérdésében. A ma vizsgált palackom csak a Radovin-ben beszerezhető, néhány száz készült belőle csupán. Van ugye a válogatás, ez pedig a ?dűlős? tétel, a meszes-agyagos, jó képességű Landordból. Ahhoz képest, hogy milyen fiatal, épp csak közepes intenzitású téglás-mahagónis árnyalatot mutat, de nem öregedően. Ez azért lehetne egy közös nevező, de láttam én már ?drága? franciát ennél jóval sötétebbnek is.
Na akkor inkább az illatokat nézzük: földes-csipkebogyós, könnyed, egzotikus fűszerekkel dolgozó, kedves-kellemes felhő, nem orrbavágós, de jó szálazni. Kikandikál egy kis étcsoki is a végén – kacsintás ez a hordóra, nem zavaró, épp csak észrevenni. A nem túl testes kortyban is az izgalmas keleti fűszerek játszanak elöl, sok hecsedlis, fehér ribiszkés vonulattal. Tannin is van jelen és ha valakit ez megzavar újfent Burgundiára kell hivatkoznom: sokszor hisszük, hogy a pinot szinte tanninmentes fajta, de ez nem így van. A szerkezetet illetően a sav és az alkohol is intenzívebbre van hangolva: előbbi nem citrusos, inkább csak a lecsengésben hosszan visszhangzó friss ribiszke, utóbbi pedig a végig tetten érhető szolid kesernye formájában. A finis egyébként az első szippantással előbújt cseresznyés-földes hangulattal, szép lassan távozik. Ha egy mondatban kellene jellemeznem ezt a bort, akkor azt mondanám, hogy ?rég ittam ilyen jól sikerült kadarkát?. Az ára talán kissé magas (3990 Ft), de nem is terem minden bokorban. Négy csillag.
