• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Yquem: Londonban is pohárral

2011-02-07 ● Kántor Endre

Nemrég számoltunk be róla, hogy egy nagyarányú kampánynak ? és filozófiabéli nyitásnak köszönhetően bárki emberfia megkóstolhatja a Chateau d?Yquemet, anélkül, hogy ki kellene csengetnie egy vagyont egy palackért. Most már Londonban is kapni poharaztatva.

Az Yquemnek úgy tűnik, hogy bejött a múlt év decemberben elkezdett akció, a világ egyik legdrágább édes borának poharaztatása.

Akkor, a Chateau birtokigazgatója, Pierre Lurton azt mondta, hogy ezzel a módszerrel nyitnak a piacon. Így a fogyasztók egy egész palack megvétele nélkül ünnepelhetnek kicsit, mondta. Ok, az ünneplés nem olcsó így sem, a West End béli Bob Bob Ricard-ban holnaptól egy deci 29 fontba, fél deci 14,50 fontba kóstál. Nem olcsó, de messze van a palackártól, és ez a jelek szerint működik. Egy 3,75-ös kiszerelésű palack ugyanis 310 font körül megy el (pl. Gordon Ramsay éttermében), így felszorozva is csak kb. 109 fontra jön ki.

A James Streeten lévő étterem az 1996-os palackokat bontja, az egyik tulajdonos, Leonid Shutov ebből 672 palackot tárolt be. A Decanternek nyilatkozva azt mondta, hogy tervei szerint 9-12 hónap alatt ezzel a módszerrel el is fog ez a mennyiség menni. Ez olyan, mintha naponta 3-4 palackkal értékesítenének. Az éttermet egyébként maga a Chateau igazgatósága választotta ki erre a célra.

Megint csak azt kell mondanom: nem csak érdekes, de mindenképpen követendő az Yquem akciója, még úgy is, ha a tokaji a záróakkord, az ünneplés itala. Kénytelen vagyok ismételni magam: legalább Budapesten (de Londonban, New Yorkban, Hong Kong-ban is) biztosítani kellene állandó terepet a poharaztatott tokajiknak. A magyar, de a külföldi közönség is hamarabb ismerkedne meg az aszúkkal, kései szüretekkel, szamorodnikkal, fordításokkal. Mindenki jól járna.

Címkék: chateau d'yquem, kereskedelem, marketing, pohár, poharaztatás, Sauternes, Tokaj, tokaji, yquem

← Kerülőutak függőlegesen Cognac és Champagne feléled →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?
Loading
00:00 / 35:54
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?

    Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?

    Jun 24, 2025 • 35:54

    Pacal, hagymás vér, kakastöke paprikás, bárányszív steak, a Hortobágy osztrigája, rántott velő – fincsi, mi? Bizony fincsi, pedig a legtöbben vagy nem mernek ilyen alapanyaghoz nyúlni, vagy nem is tudnak róla.

  • A füredi Anna-bálon… Na de, miért pont ott?

    A füredi Anna-bálon… Na de, miért pont ott?

    Jun 17, 2025 • 35:22

    Idén volna 200 éves a füredi Anna-bál… De csak volna, ha igaz lenne a legenda. Sajnos azonban, mint oly gyakran, itt sem teljesen stimmel a sztori, legalábbis jelen történeti tudásunk és a kutatások alapján.

  • Unta a rántott sajtot, sikeres étterem tulaj lett: Ranjeet Singh Dhillon

    Unta a rántott sajtot, sikeres étterem tulaj lett: Ranjeet Singh Dhillon

    Jun 11, 2025 • 39:18

    Ranjeet Singh Dhillon, a 20 éves Indigo, Bombay és Indigo Express éttermek társtulajdonosa fiatalemberként, először 1990-ben érkezett Magyarországra, amiről akkor még alig tudott valamit.

  • Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    May 22, 2025 • 43:16

    A Michelin és zöld csillagos SALT étterem séfje az idei MBH Gourmet Fesztivál egyik nagykövete. Imádja azzal megmosolyogtatni a vendégeket, amikor ételeivel átad valamit magából.

  • Ács Bori: Ki ne mondd, hogy újraértelmezett...

    Ács Bori: Ki ne mondd, hogy újraértelmezett...

    May 19, 2025 • 40:42

    Ács Bori, a Telex újságírója, gasztro rovatvezetője bölcsészeti háttérrel lett gasztrós szakíró, majd szakácskönyvszerző. Amiről ír, azt mindig tapasztalatból teszi: rigorózusan elkészít mindent maga.

  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!