• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! – Mokos Péter

2026-05-14 ● Kántor Endre

Mokos Péter beletanult a szakmába, közgazdászból lett borász, valódi startupper énnel áll a szakmához, a fitoplazma és a bormarketing terén is a közösségi fellépésben hisz.

A palkonyai Mokos családi pincészet borásza szeret kezdeményezni: ő keresett meg, hogy saját tapasztalatait elmondja azokról a témákról, amiket feszegetünk a borágazat megújítása kapcsán. Ercsey Dániel borszakíróval a beszélgetésünket itt lehet meghallgatni, Marek Balázssal a Ponteon borszáti tanácsadójával készült podcastunk pedig itt hallgatható meg.

Mokos Péter sztorija önmagában is érdekes, az pedig különösen, hogy borászként hogyan tudott egy fitoplazma elleni védekezésben segítő Facebook csoport létrehozása után egy alkalmazást is egyedül fejleszteni. Balogh Petya, a cápa által működtetett startup inkubációs programban vett részt, ahol hónapokon keresztül a világ leggyorsabban növekvő cégeinek tanácsadói képezték, a programon való részvétel pedig nem csak az alkamazéshoz vezetett, de oda is, hogy nagyon élesen kialakult véleménye lett a nemzeti bormarketing stratégiáról.

Beszlgettünk erről, személyes tapasztalatairól a fitoplazmáról, az államilag szervezett védekezésről, a borfogyasztási trendekről, kihíváskról, lehetőségekről. Érdemes meghallgatni!

Borravaló
Borravaló
Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter
Loading
00:00 / 00:40:18
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed

Időtartam: 00:40:18

Feliratkozás: Apple Podcasts | Deezer | Podcast Addict | RSS | Spotify

Címkék: aranyszínű sárgaság, borágazat, borfogyasztás, bormarketing, fitoplazma, mokos, mokos pincézset, Palkonya, Reform, stratégia, védekezés, Villány

← Vakon repülő borászatok Több, mint vendéglő, közösség – a Kőleves sztori →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége
Loading
00:00 / 42:02
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Sep 24, 2026 • 42:02

    Gazdaságilag is értékes lehetőségünk volt a pálinkát nemzetközileg ismert magyar párlat branddé felfuttatni. Ez nem sikerült. Miért?

  • Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Sep 18, 2026 • 38:50

    A Z-generáció nem iszik. Nincs pénze a magyaroknak. Nem divatosak a szeszesitalok. Az alkohol méreg. Ismerős mondatok? Vajon mennyire látja ezeket igazoltnak a szakma? Kocsis Lillával és Nagy Zoltánnal beszélgettünk.

  • Tokaj sanyargatott tőkéi

    Tokaj sanyargatott tőkéi

    Sep 9, 2026 • 38:35

    Zuhanó borfogyasztás, aszály, felmelegedés, nepotizmus, harácsolás – címszavakban, hogy mivel kell megküzdenie minden borvidékünknek, így Tokajnak is.

  • Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Aug 25, 2026 • 40:33

    Ismerős a joviális, nagyhasú, séfsapkás, bajszos, feltűrt ingujjú szakács képe? Nos, nem is gondolnánk, de ennek kialakulásában komoly szerepe van a magyar Ifj. Szathmáry Lajos Istvánnak, ismertebb nevén Louis Szathmárynak, vagy még ismertebb nevén Chef Louisnak.

  • Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Aug 23, 2026 • 41:17

    Tóth Ági török konyhaművészeti szakértő évekig járta Anatóliát, elvarázsolták a színek, illatok, ízek. A Nar Gourmet-t azért alapította, hogy megmutassa másoknak is ezt a világot, kóstolót adjon Anatólia konyhájából.

  • Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Aug 17, 2026 • 00:35:25

    Ahogy arra számítani lehetett, a regisztrációhoz kötött gasztronómiai programokra előzetesen elfogytak a helyek, több mint 1100-an látogattak el a Bécsi kapu téri levéltári palotába.

  • KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    Jun 22, 2026 • 00:35:05

    Az UNICEF Magyarország jótékonysági kezdeményezése izgalmas, egész éves világkörüli ízutazásra hív, igazi családi program és gasztroedukáció, illetve segítség a rászorulóknak is egyben.

  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

  • Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    May 27, 2026 • 00:40:09

    2026 nehéz év lesz, hangzik el a beszélgetésünk elején. Ez azért hangsúlyos, mert a vendéglátás a Covid pandémia óta túlélő üzemmódban van, de előtte is sorra jöttek a kihívások, pl. a munkaerőhiány, elvándorlás, bérezés kérdésében. A Kőleves tulajdonosaival beszélgettünk kihívásokról, lehetőségekről.

  • Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    May 14, 2026 • 00:40:18

    Mokos Péter beletanult a szakmába, közgazdászból lett borász, valódi startupper énnel áll a szakmához, a fitoplazma és a bormarketing terén is a közösségi fellépésben hisz. A palkonyai Mokos családi pincészet borásza szeret kezdeményezni: ő keresett meg, hogy saját tapasztalatait elmondja azokról a témákról, amiket feszegetünk a borágazat megújítása kapcsán. Ercsey…

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!