Tavaly volt az első alkalom, hogy a somlói termelők elküldték a boraikat, hogy szakértők és a borszakma előtt megmérettessék őket, és megnézzék, hogy közösen gondolkodva merre vehetnék az irányt.
Találatok erre: tornai
B-kategóriás gagyival népszerűsítenék Tokajt
Sikerült egy olyan népszerűsítő filmet összehozni Tokajról, amely egy az egyben idézi a 80-as évek klasszik 3 puttonyos aszúinak világát. Avíttas, értelmetlen és inkább rombol, mint épít. Viszont sok benne a cukor.
Horvátrizlingek vendégjátéka
Az Olaszrizling Október rendezvénysorozat kapcsán biztosan mindenki fejtegetni fogja a fajta fontosságát, elterjedtségét, piaci helyzetét, a fogyasztási szokásainkat és a kérdést, hogy lehet-e, illetve érdemes-e olaszrizlingből nagy bort készíteni. Én nem ezt teszem, ugyanis beültem a Pécsi Borozós Győrffy Zoltán előadására, ahol muszáj volt rácsodálkoznom, mennyire nem ismerjük (mondjuk egy távoli Chiléhez, vagy Olaszországhoz képest) […]
Somló őszintén
Új arcok, új borok. Ez volt a címe annak a kóstolónak, amit a Somlói Borok Boltja és mögötte felsorakozva maguk a somlói termelők szerveztek a Gellért Szállóba. Pozitív a „tolongás” Somlón, kapnak teret a kicsit is. Ahogy megszoktuk, vannak kiemelkedő borok, de akad még tanulnivaló is.
Kreinbacher Juhfark 2011
Friss, jól fogyasztható, nem túl komplex bor, melyben inkább a fűszeres, ásványos aromák érezhetők, semmint a gyümölcsök.