Itt a tavasz, elképesztő erővel. A májusi cserebogarak rajzását megelőzve kirajzottak az utakra a bringások. Teker mindenki, akinek kivan a két kereke. Mi mást tehetnénk, ajánlunk hozzá borokat! Milyen egy jó bringás bor? Szerintünk jó ivású, alapvetően könnyed, zamatos és nem túl alkoholos. Azt is megmutatjuk, hogyan tudunk legjobban bort szállítani bringán.
Találatok erre: Vylyan
Csikók és legendák
Boros kalandozásaim valahol a kilencvenes évek végén kezdődtek. Előtte persze én is átmentem a szokásos fázisokon (hogy egyetem alatt miket ittunk azt nem hánytorgatnám fel, mindenkinek jobb így). Aztán lassú, nagy nyomatékú változások kezdődtek és a lassú változások után villámcsapásszerűen érkezett a 2005-ös év, ami kifejezetten megragadt bennem. Ekkor jelentek meg ugyanis a 2003-as borok.
Szokásos húsvéti cikkünk
A kedves Olvasó szokásos húsvéti cikkünket látja, amely anno „Borok sonkához, tojáshoz” címszó alatt vált hírhedtté. Azzal kezdtem, hogy a szokásos, és én is a szokásost fogom sulykolni. Azért meglepetések lesznek.
Balett és gyöngyözőbor
A Pécsi Balett Banális viszonyok – édes finomságok című nagyszínpadi balettjének teltházas premierjén mutatta be a Vylyan Pincészet első gyöngyözőborát, a [KSZÍ]-t.
Variációk Vincére
Villányban idén is korán indul az év: a Vince-napi mulatságok nem maradnak el most sem, így aztán a karácsonyi kilók lefaragására tett ígéretek helyett szépen átívelhetünk a farsangra némi pincejárással és borkóstolással. Hajrá!
- « Előző oldal
- 1
- …
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- …
- 18
- Következő oldal »