• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Poharaztatják az Yquemet

2010-12-15 ● Kántor Endre

Pohárral is lehet rendelni a Chateau d?Yquemből bizonyos párizsi, monacói és francia Alpok-béli éttermekben. A neves sauternes-i pince akciójával a fiatalabbakat szeretné megszólítani.

A Decanternek nyilatkozó birtokigazgató, Pierre Lurton elmondta, hogy az ötletet a nagy champagne házaktól vették, akik szintén ezzel a módszerrel nyitottak a piacon. Egy fogyasztó így egy egész palack megvétele nélkül ünnepelhet egy kicsit, mondta.

Az Yquemet kiválasztott helyeken lehet pohárral kapni, a legendás párizsi mulató, a Castel Paris az egyik ilyen hely. Itt 50 euróba kerül egy pohárral. Az ötlet működik, Xavier Legrand a klub igazgatója szerint a fiatalabb korosztály is próbálgatja az illusztris italt, olyanok is, akik eddig ilyen drága Sauternes-t nem engedhettek meg maguknak. Legtöbbször előételekhez, aperitifnek vagy vacsora utáni italként fogyasztják, mondta.

Ha az ötlet a tervek szerint működik, kiterjesztik London, New York és Hong Kong bizonyos éttermeire is. Új, friss stílusban szeretnénk prezentálni a borunkat, ezzel pedig új nagyköveteket nyerünk neki, mondta Pierre Lurton.

Érdekes az Yquem akciója, már csak annak tükrében is, hogy régóta mondjuk: legalább Budapesten (de Londonban, New Yorkban, Hong Kong-ban is) biztosítani kellene állandó terepet a poharaztatott tokajiknak. Érdekes még marketing szempontból, hogy az Yquem nem akarja (nem tudja?) megfosztani magát az ?ünnepi ital? skatulyától. Champagne-ból sokan küzdenek ezzel, szerintük ezt a megkülönböztetést le kellene vetkőzni, ami nem könnyű feladat. A harmadik dolog, ami a hírben megfogott, szintén Tokajhoz, az aszúhoz és a kései borokhoz köthető: az Yquemet is változatos módon fogyasztják (ugyanúgy aperitif, mint desszertbor), érdemes lenne még egy kis energiát fektetni az aszúk gasztró jelenlétére, tán inkább ott lehet áttörést elérni, mint az ?ünnepi ital? kategóriát megtörni.

Hogy milyen egy jó Sauternes? Stevie Kraft jópárat végigkóstolt. Igen, Yquemet is?

Címkék: Champagne, chateau d'yquem, marketing, poharaztatás, Sauternes, Tokaj, yquem

← Tokaji a top 100-ban Még mindig mindent ver a bor →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Tokaj sanyargatott tőkéi
Loading
00:00 / 38:35
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Tokaj sanyargatott tőkéi

    Tokaj sanyargatott tőkéi

    Sep 9, 2026 • 38:35

    Zuhanó borfogyasztás, aszály, felmelegedés, nepotizmus, harácsolás – címszavakban, hogy mivel kell megküzdenie minden borvidékünknek, így Tokajnak is.

  • Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Aug 25, 2026 • 40:33

    Ismerős a joviális, nagyhasú, séfsapkás, bajszos, feltűrt ingujjú szakács képe? Nos, nem is gondolnánk, de ennek kialakulásában komoly szerepe van a magyar Ifj. Szathmáry Lajos Istvánnak, ismertebb nevén Louis Szathmárynak, vagy még ismertebb nevén Chef Louisnak.

  • Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Aug 23, 2026 • 41:17

    Tóth Ági török konyhaművészeti szakértő évekig járta Anatóliát, elvarázsolták a színek, illatok, ízek. A Nar Gourmet-t azért alapította, hogy megmutassa másoknak is ezt a világot, kóstolót adjon Anatólia konyhájából.

  • Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Aug 17, 2026 • 00:35:25

    Ahogy arra számítani lehetett, a regisztrációhoz kötött gasztronómiai programokra előzetesen elfogytak a helyek, több mint 1100-an látogattak el a Bécsi kapu téri levéltári palotába.

  • KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    Jun 22, 2026 • 00:35:05

    Az UNICEF Magyarország jótékonysági kezdeményezése izgalmas, egész éves világkörüli ízutazásra hív, igazi családi program és gasztroedukáció, illetve segítség a rászorulóknak is egyben.

  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

  • Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    May 27, 2026 • 00:40:09

    2026 nehéz év lesz, hangzik el a beszélgetésünk elején. Ez azért hangsúlyos, mert a vendéglátás a Covid pandémia óta túlélő üzemmódban van, de előtte is sorra jöttek a kihívások, pl. a munkaerőhiány, elvándorlás, bérezés kérdésében. A Kőleves tulajdonosaival beszélgettünk kihívásokról, lehetőségekről.

  • Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    May 14, 2026 • 00:40:18

    Mokos Péter beletanult a szakmába, közgazdászból lett borász, valódi startupper énnel áll a szakmához, a fitoplazma és a bormarketing terén is a közösségi fellépésben hisz.

  • Vakon repülő borászatok

    Vakon repülő borászatok

    May 6, 2026 • 00:36:11

    A hazai borágazat szerkezete komoly repedéseket mutat: a termelői, kereskedelmi, fogyasztási oldalon is jelentkeznek gondok, az állami szerepvállalás is több szempontból vet fel kérdéseket.

  • Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Apr 29, 2026 • 00:34:29

    Mi lesz a magyar borágazattal, magyar borral? A kérdés több szempontból is releváns, a gazdasági, környezetei változások sürgős válaszokat igényelnek. Erről beszélgettünk Ercsey Dániellel.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!