Prága otthonos, vidám, zsúfolt és kozmopolita. Csellengtünk pár napot a felszínen, tengeni-lengeni, lábadat rojtosra lejárni jó, jobb, mint otthon lenni, például október 23-án. Még mintegy ötvenezer honfitársunk gondolhatta így pont akkor, a csodálatosan európai várost a napsütéses hét végén elfoglalták a magyarok. Csak egy hónapja voltunk, de már mennénk vissza.
Szeretjük és kicsit irigyeljük Prágát, mert középkori birodalmi főváros volt, mert itt volt a Don Giovanni premierje, mert megúszta a törököt, a bombázást és az ostromot, majdnem mindent, amit mi nem. Mert ipari nagyhatalmacska volt akkortájt, amikor mi a partra vetett ellentengernagy qrwára fékezett habzású félig-meddig diktatúrájában szívtuk. A neobarokk mézét, és végül, mert önironikus, kispolgárias, otthonos és hétköznapias saját kultúrát fejlesztett ki. És mi szebb, mint a hétköznap, az egyetlen realitás. És végül mert finom, fanyar öniróniát és finom, fanyar sört kaphatni ebben a jó kis országban, mely nem mellesleg az egyetlen posztkomcsi úniós ország, ahol az egy főre vetített GDP felülmúlja az uniós átlagot.
A hírek szerint vagy 470 féle ser van, tényleg finomak, virágillatúak és tartalmasak, mint egy bouillon, némi túlzással, a végtelen korsók a drágább helyeken 60 CZK-ért kísérik az átlagosan 450 CZK-s tipikus cseh ebédet, ami elé érdemes beiktatni vagy egy szekfűszeg illatú becherovkát, vagy egy 70 %-os abszintot, a bohémek eme zöld elixírjét, amitől egy csapásra másképp látja a világot az utazó (de csak óvatosan, mert például 1905-ben egy lausanne-i alkesz-proletár-performer, Jean Lafray abszintos rohamában lemészárolta az egész családját, várandós feleségével együtt). A cseh ebéd alapstruktúrája közismerten egyszerű, finom és egészségtelen: sertés, marha, kacsa vagy goulas, ami pörkölt, esetleg csülök, plusz knédli plusz párolt káposzta. Ha a Vencel-téren kószál az ember, kolbászt eszegél, az egyszerűbb kocsmákban nakládny hermelínt pampog, ami nem a fess kis ragadozóból abált geműze, hanem olívában érlelt sajt. Végy egy camembert, tedd be egy ménkű befőttesüvegbe, önts rá kicsit megsózott olajat és helyezz bele fokhagyma-gerezdeket, egész zöldpaprikát, zöld- és fehérborsot, rozmaringot, borókabogyót, kakukkfüvet, babérlevelet, szal mindenféle fűszerszámot és max egy hétig (nyáron a hüttőben) érleld, kiadós és felülmúlhatatlan sörkorcsolyára tehetsz szert így. Tovább is érlelheted, de ha megrohad, az húzós. Ha teljes érésben elkapod, vágd ketté, kis erős pista, barna kenyér, sör, oszt jó napot. (Jó kis cseh receptek találhatók itt, melyek megmutatják, hogy a cseh konyha ennél azért sokkal színesebb).
Egy efféle pár napos csellengés arról az érzésről szól, amit az otthonos, vidám, zsúfolt és kozmopolita város látványa kelt az emberben, a dixieland a Károly-hídon, a töretlen gótika, az arisztokratikus barokk, a kolbász, a knédli, a nakladny hermelin, a sör és a neurotikus gyűlölködés hiánya. A mélyebb elemzésért és kulturális inspirációkért, a várbéli galériákért és az északi manierizmusért vissza kell jönni, társaság nélkül és valszeg télen, mert a hírek szerint tavasszal megrohanják a várost a népek. A nyolcvanas években egyszer az a remek ötletünk támadt, hogy Prágában szilveszterezzünk, az U Fleku és az U Kalycha is mindennap kettőig nyitva tartott, egyetlen napot kivéve, amikor már 11-kor bezárt, és ez a szilveszter éjszakája volt. A ?68 utáni kedvetlen kurzus qrwa hidegében a prágaiak begubóztak, a várt riói hangulat helyett síri csend telepedett a városra, olyan istenien éreztük magunkat, mint a deprimált és magányos pasasok Réti István Bohémek karácsonya idegenben című képén.
Bohémia és fővárosa azóta a világ egyik legjobb helye lett, bő 500 kilométernyi (meglepően rossz, a régi M7-re emlékeztető, beépített fekvőrendőröktől kopogós-zötyögős) autópályán könnyen elérhető, tessenek használni. De vigyázat! A pragaclub site-ján három csillagos szállodácskaként hirdetett Hotel Terezáról lebeszélek mindenkit. A honlap képei és a valóság közt olyan a viszony, mintha Zámbó Jimmy Sophia Loren képét linkelné be a házassági hirdetésébe. Lehánytforma székek, csupasz falak, elnémult Tesla-rádió, a recepciós lány egy amúgy kedves, idős munkásruhás bácsi, aki tök olyan, mint a Gólem, a Lőw rabbi korongolta agyagóriás, akit afféle háztartásbelinek vagy szobalánynak szerkesztett a tudós Lőw, de a Gólem bekattant és elszabadult, ahogy az efféle klónozott Frankenstein-rokonok szoktak, le kellett verni, a maradványai állítólag ott vannak a Régiúj zsinagóga padlásán, de ezt nem tudtuk lecsekkolni, mert közben bejött a szombat. Úgyhogy visszajövünk és használni fogjuk Prágát, mert nem kell az ellenlábasokhoz menni, hogy megtaláld a megváltást, vedd észre, hogy itt van, karnyújtásnyira.
Korábban:
Kolbász-apokalipszis most
A Nagy Berlini balhé ? Flessbekk, mein Engel
Nemtudomka Amsterdamban |